Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület elnöke, Gergely Zsolt által a Nemzeti Tehetségprogram keretében pályázott „Fából bőrkarikást!” című nyertes pályázat kapcsán népi hagyományápoló foglalkozások indltak a Boronkay.

 
 
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „A nemzeti kulturális örökség megőrzését, a hazai nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatása” című pályázati kategóriában nyertes projekt 900.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.
 
A projekt lehetőséget ad 10-10 diák számára 30 órás fafaragó vagy bőrműves foglalkozáson való részvételre és a tavasz folyamán egy kétnapos székesfehérvári szakmai kirándulásra.
 
 
A fafaragó foglalkozás vezetője Gergely Zsolt, akinek instrukcióit követve agancsalátéteket, zöldségvágó deszkákat, díszdobozokat faraghatnak a diákok, míg a Mojzes Zsófia vezette bőrműves foglalkozás keretén belül lehetőség nyílik tarsolyok, késtokok, bőrékszerek elkészítésére.
 
A két csoport munkája úgy kapcsolódik aztán a végén össze, hogy a fafaragók díszes ostornyelet készítenek, míg a bőrösök a karikás ostor szíjrészeinek összefonásával járulnak hozzá a „végtermék” elkészültéhez.
 
A tanfolyam lezárásaképpen mindenki hazavihet majd egy saját maga és egy másik szakköri résztvevő társ által készített karikás ostort is.
 
 
Az iskolánk két pedagógusának újszerű együttműködése által létrejött remek kezdeményezés még tovább színesíti a Boronkay amúgy sem szegényes „szakköri” palettáját.
 
 

 Pásztor Csenge fotói