Frissítve: 2017.07.24. 15:21:54
„A tudás hatalom“ - F. Bacon

Nyári összefüggő szakmai gyakorlat tudnivalói

Tanulóink figyelmébe!

A 9. évfolyamos tanulóink a Szakgimnáziumi kerettantervek szerint kezdték meg tanulmányaikat intézményünkben, s így nekik – az érvényben lévő jogszabályok alapján – a szorgalmi időszakot követő nyáron nem kell összefüggő szakmai gyakorlatra menniük. Részükre felmenő rendszerben – kivétel informatika ágazat – majd a 10. és 11. évfolyam után lesz ilyen gyakorlat.

A 10-11. évfolyamos tanulóink a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint kezdték meg iskolai rendszerű szakközépiskolai tanulmányaikat, a szorgalmi időszakot követően összefüggő (azaz egymást követő munkanapokon teljesítendő) nyári szakmai gyakorlaton kell részt venniük. A 10. évfolyam után 105 óra (3 hét), a 11. évfolyam után pedig 140 óra (4 hét) ezen összefüggő gyakorlat időtartama.

A 13. évfolyamos (más középiskolában érettségizettek részére szervezett 2 éves technikusképzés) tanulóink összefüggő szakmai gyakorlatának időtartama az érvényben lévő SZVK-k szerint:

  • 13.G osztály – OKJ 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus szak – 160 óra (4hét)
  • 13.E osztály – OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus szak - 160 óra (4hét)
  • 13.P osztály – OKJ 54 213 05 Szoftverfejlesztő szak – részükre nincs összefüggő szakmai gyakorlati követelmény

A továbbhaladás feltétele

Az adott évfolyam sikeres teljesítését követően a következő évfolyam megkezdésének feltétele az összefüggő gyakorlat elvégzése, mely 10-11. évfolyam esetén napi 7 órás munkanapokat, a 13. évfolyamot követően 8 órás munkanapokat jelent. A gyakorlat anyagát és az elvégzendő feladatokat az egyes szakokra érvényes kerettantervi leírások tartalmazzák. (azokban ÖGY betűjellel jelölve). Ld. a lap alján!

A gyakorlat teljesítésének helye

  • a szülő és a diák által keresett munkahelyen, vagy
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által nyilvántartott vállalkozásoknál (www.isziir.hu honlapon gyakorlati képzésre jogosult szervezetek nyilvántartása menüben szakmacsoportra, azon belül szakképesítésre szűrve)
  • a fenti esetekben a kiválasztott munkahely és az iskola között a gyakorlat idejére szóló EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS-t kell kötni. A megállapodást az iskolánkat fenntartó Váci Szakképzési Centrum és a gyakorlati képzés feltételeivel rendelkező szervezet köti. Az együttműködési megállapodás iskolánk honlapjáról a BORONKAYSOKNAK → ÖSSZEFÜGGŐ NYÁRI SZAKMAI GYAKORLAT menüből tölthető le. Az összefüggő gyakorlat időpontja a nyári szüneten belül a munkahellyel tetszőlegesen egyeztethető.
  • Ha a fenti lehetőségek egyikével sem sikerül gyakorlati helyet találni, akkor az iskolával kapcsolatban álló gazdálkodóknál szervezett munkahelyen, vagy az iskolai tanműhelyben kell a gyakorlatot elvégezni.


A gyakorlat dokumentálása

A tanuló foglalkozási naplóban (füzetben) vezeti a gyakorlati feladatok elvégzését. A nyitólapon szerepeljen a tanuló neve és osztálya, a gyakorlat kezdő- és befejező napja, valamint a munkahely adatai, a tanulóval foglalkozó személy neve és elérhetősége. A füzetben a napi elvégzett feladatokat kell rögzíteni, a gyakorlatot irányító személy pedig az elvégzést igazolja és értékeli. 

A gyakorlat teljesítésének igazolása
A tanuló a gyakorlat befejezését követően, de legkésőbb 2017. augusztus 28-ig eljuttatja a füzetét és a fogadó munkahely által kitöltött, aláírt és lepecsételt igazolólapot az osztályfőnök részére, s ő továbbítja az iskola titkárságára.

Bejelentési kötelezettség

A tanuló 2017. március 31-ig az osztályfőnökének négy példányban leadja a fogadó munkahely által kitöltött és aláírt megállapodást (a határidő lejárta után megállapodásokat már nem tudunk befogadni!), vagy jelzi, ha nem talált külső gyakorlati helyet, és ezért az iskolában kívánja teljesíteni az összefüggő gyakorlatot. Az iskolai gyakorlat pontos beosztásáról a tanév végén adunk tájékoztatást.

Szeretnénk, ha minél több diákunk találna a gyakorlat idejére külső gazdálkodó céget, mert így munkahelyi tapasztalatokat szereznének és valós munkakörnyezetben, a szakhoz illeszkedő valós gyakorlati feladatok megoldásával foglalkoznának!


Vác, 2017. február 10.


Fábián Gábor                                         Dian János

igazgató                      szakképzésért felelős műszaki igazgatóhelyettes

 

Munkanapló sablon:   

Az összefüggő nyári gyakorlat dokumentálása - munkanapló vezetése:   

Igazolólap:   

Együttműködési megállapodás:   

Iskolánkban oktatott ágazatok és szakmák elnevezései és azonosító számai, gyakorlati óraszámok: 

Összefüggő szakmai gyakorlat alapvető tudnivalói: 

Nyári összefüggő szakmai gyakorlatról – szülőknek:   


Kerettantervi leírások:

Kerettanterv a villamosipar és elektronika ágazathoz:  

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei:

Kerettanterv a gépészet ágazathoz:  

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei:

Kerettanterv az informatika (hardver) ágazathoz:  

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei:

Kerettanterv a környezetvédelem-vízgazdálkodás ágazathoz:  

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei:

Kerettanterv az informatika (szoftver) ágazathoz:  

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei:

Kerettanterv az OKJ 5452103 Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítéshez: 

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei: 

Kerettanterv az OKJ 5452302 Elektronikai technikus szakképesítéshez:

  • a fenti kerettanterv ÖGY témakörei: 

 


Szabályozó törvények, rendeletek:
  • 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 
  • 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 
  • 2011. évi CLV. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról 
  • 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról 
  • 4/2002. (II. 26.) OM rendelet az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól 
  • 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről 

Programnaptár

Híreink

2015.01.25. | 17:18
Weboldal készítés