Váci SZC Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkay Informatika Verseny 2025-26. 8. osztályosok döntője

Az idei BIV 8. osztályosoknak meghirdetett versenyén, az első fordulóban 93 fő indult. 88 versenyző adott be elméleti megoldást nagy szórással, a legalacsonyabb pontszám (ha nem 0 – utóbbit azok kapták, akik nem adtak be elméleti megoldást) 2,5, a legmagasabb 24 pont. Utóbbit Csapó Laura debreceni és Vancsó Dániel pécsi versenyző érte el. 68 fő adott be gyakorlati megoldást. Az első forduló gyakorlati feladatának megoldását 68 fő küldte be, közülük 14 fő érte el a maximális 25 pontot (többnyire azok, akik aztán a döntőig is eljutottak). A beküldők között a legalacsonyabb pontszám 5 pont volt.

A második fordulóban 42 versenyző küldte be az elméleti feladatlapot, a legalacsonyabb pontszám 3, a legmagasabb 24 volt, utóbbit Novák Marcell egri versenyző érte el. A gyakorlati feladatra, sajnos, csak 24 fő adott megoldást, 9-től 25 pontig. A maximális pontszámot Hutyánszki Áron váci versenyző és Novák Marcell érte el.

A döntőre 15 főt hívtunk meg, közülük 10-en jelentek meg. Az elméleti feladatlapot 22 perc alatt mindenki kitöltötte. A feladatlap nem volt túl nehéz, de az elhelyezett csapdákba sokan belesétáltak, így a pontszámok 10 alsó és 20 pont felső határ között mozogtak. A gyakorlati feladatok is érdekes szórást mutattak. Az eddigi évekhez képest idén próbálkoztak meg a legtöbben a programozás feladattal, de érdemi megoldást csak három fő tudott adni. Meglepő módon, a kifejezetten nehéz táblázatkezelés feladat hozta a versenyzőknek a legtöbb pontot, az első – levelezős -, forduló feladatára „erősen hajazó” szövegszerkesztés példán sokan vesztettek pontokat.

A döntőt Dian János műszaki igazgatóhelyettes úr nyitotta meg, méltatva a versenyzőket és felkészítőiket. Elmondta, hogy a Boronkay jelenlegi és már végzett diákjai közül milyen sokan versenyeztek  BIV-en és más boronkays versenyeken.

A döntőn kialakult sorrend:

  versenyző település felkészítő tanár
első: Hutyánszki Áron Vác Varga Judit
második: Rózsahegyi Márton Vác Varga Judit
harmadik: Vincze Lili Anna Vácrátót Engszler Sándor

 

Az eredményhirdetést Fábián Gábor igazgató úr nyitotta meg, ecsetelte iskolánk tehetséggondozó munkáját, együttműködésünket az általános iskolai tehetséggondozásban résztvevő tanárokkal. Megköszönte mind a felkészítők, mind a versenyzők munkáját.

A Tigra Zrt. immár 13. éve támogatja a BIV 8. osztályos versenyét. Lange Péter úr – a Tigra gazdasági vezetője -, bemutatta cégük működését, elmondta, hogy milyen sok volt boronkays diák dolgozik náluk, és elmondta, hogy miért támogat a Tigra Zrt. olyan sok versenyt, iskolai képzést. Kifejezte abbéli reményét, hogy a jelenlévő versenyzők közül többet is viszont lát majd a Zrt. dologozójaként.

A díjátadón Lange Péter úr átadta az értékes tárgynyereményeket a dobogósoknak.

Ezúton is köszönjük a Tigra Zrt. évtizedes támogatását!

Tigra Informatika logo

A következő két táblázatban a BIV lebonyolításában résztvevő kollégákat, diákokat mutatom be, illetve a versenyzők levelezős fordulókon elért eredményét:

  1. köszönettel tartozom a következő kollégáknak, diákoknak:
Fábián Gábor igazgató úr A keretek megteremtése, a díjátadó ünnepség megnyitása
Dian János műszaki igazgatóhelyettes úr A keretek megteremtése, szakmai támogatás, szervezés, a döntő megnyitása
Gyombolainé Cserny Zsuzsanna tanárnő A döntő feladatainak javítása
Gyombolai Ferenc tanár úr A döntő feladatainak javítása
Juhász Zita tanárnő A döntő feladatainak javítása
Orgoványi József tanár úr A döntő feladatainak javítása
Pistyúr Zoltán tanár úr A javító szaktanárok helyettesítése
Wiezl Csaba tanár úr A javító szaktanárok helyettesítése, szakmai támogatás
Endrődi Balázs,  
Boronkay Arculat Stúdió Fényképek, webes megjelenés, emléklapok, oklevelek készítése
Dóra László rendszergazda Hardver-szoftver előkészítés, technikai ügyelet
Seres Henrik 11.i,  
(volt BIV versenyző) Kísérő, lebonyolító, a döntő utáni foglalkozás egyik vezetője
Szolnok-Hernandez Francisco Sándor, 11.i (volt BIV versenyző) Kísérő, lebonyolító, a döntő utáni foglalkozás egyik vezetője
Az iskola műszaki dolgozói Lukácsné Mózes Zsuzsanna gondnok vezetésével Molinó, rollup-ok elhelyezése, fogadórész berendezése, takarítás, rendrakás az esemény után

 

  1. A levelezős fordulók eredményei:
KÓD Név Első forduló Második forduló ÖSSZES  
    elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat    
BIV2526-01 Adorján Flóra 18,00 25,00 18,25 22,50 83,75 döntős
BIV2526-02 Barna Kincső 17,00 0,00 0,00 0,00 17,00  
BIV2526-03 Batizi Dóra Titanilla 4,25 12,00 0,00 0,00 16,25  
BIV2526-04 Boér Miranda 7,25 11,00 0,00 0,00 18,25  
BIV2526-05 Burkus Levente 16,00 0,00 16,00 0,00 32,00  
BIV2526-06 Buskó Bence Levente 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-07 Czinkota Fruzsina 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-08 Csapó Laura 24,00 25,00 0,00 0,00 49,00  
BIV2526-09 Debreceni Dávid 16,00 18,00 0,00 0,00 34,00  
BIV2526-10 Eiszler Máté 0,00 9,50 0,00 0,00 9,50  
BIV2526-11 Fábián Zoé Tamara 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-12 Felhő Péter 10,25 8,00 12,25 0,00 30,50  
BIV2526-13 Fényes Tamara 13,25 18,00 0,00 0,00 31,25  
BIV2526-14 Géczi Áron 5,00 9,00 0,00 0,00 14,00  
BIV2526-15 Gémessy Tivadar 8,75 7,00 14,75 9,00 39,50  
BIV2526-16 Gorni Cecília 5,75 10,00 0,00 0,00 15,75  
BIV2526-17 Hetei Tamás Ödön 10,75 13,00 5,00 0,00 28,75  
BIV2526-18 Hevesi-Batki Szonja Krisztina 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-19 Hoffmann Raul 21,00 10,00 0,00 0,00 31,00  
BIV2526-20 Holocsi Tamás 7,25 19,00 0,00 0,00 26,25  
BIV2526-21 Hunyadi-Tomecskó Hunor 21,00 25,00 20,50 24,50 91,00 döntős
BIV2526-22 Hutyánszki Áron 22,00 25,00 23,00 25,00 95,00 döntős
BIV2526-23 Illés Kornél 20,00 25,00 0,00 0,00 45,00  
BIV2526-24 Irechukwu Melánia Chidinma 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-25 Jakab Máté 20,00 0,00 0,00 0,00 20,00  
BIV2526-26 Kádár Zsolt Krisztián 18,00 25,00 17,00 24,50 84,50 döntős
BIV2526-27 Kajor Lilla 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-28 kakas laura 5,25 12,00 0,00 0,00 17,25  
BIV2526-29 Karai Gergely 19,00 0,00 20,00 0,00 39,00  
BIV2526-30 Karvai Levente 11,00 9,00 0,00 0,00 20,00  
BIV2526-31 Kasinszky Nimród 8,25 15,00 0,00 0,00 23,25  
BIV2526-32 Keil-Buzás Dorottya 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-33 Kerezsi Katalin 13,50 6,00 7,75 0,00 27,25  
BIV2526-34 Kispál-Molnár Milán 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-35 Kis-Pellényi Annamária 5,00 9,00 16,25 0,00 30,25  
BIV2526-36 Kiss Bernadett 0,00 25,00 0,00 0,00 25,00  
BIV2526-37 Kiss Letícia Dorka 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-38 Kosztolányi Álmos 19,00 25,00 18,88 24,50 87,38 döntős
BIV2526-39 Králik Ádám 14,00 8,00 16,25 0,00 38,25  
BIV2526-40 Krámli Hanna Virág 14,25 9,00 9,50 9,00 41,75  
BIV2526-41 Kunze Rubina 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-42 Lajtai Gábor 4,25 12,00 9,00 0,00 25,25  
BIV2526-43 laszlovszky lotti nóra 14,00 21,00 0,00 0,00 35,00  
BIV2526-44 Lauter Regina Emma 6,25 16,00 0,00 0,00 22,25  
BIV2526-45 Lehóczki Jázmin 17,00 18,00 0,00 0,00 35,00  
BIV2526-46 Lenkey-Vas Domokos 21,00 21,00 21,00 23,00 86,00 döntős
BIV2526-47 Lovas-Kádár István 15,00 7,00 13,25 10,50 45,75  
BIV2526-48 Makkai Roland 5,00 10,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-49 Mandel Kinga Beáta 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-50 Marokházi Berta 6,50 8,00 0,00 0,00 14,50  
BIV2526-51 Mészáros Noémi 17,00 21,00 18,00 24,50 80,50 döntős
BIV2526-52 Mészöly Tamara 7,25 9,00 13,25 0,00 29,50  
BIV2526-53 Mizsei Patrik 8,75 6,00 5,75 13,50 34,00  
BIV2526-54 Molnár Balázs András 11,50 14,00 12,75 10,50 48,75  
BIV2526-55 Móré Ádám 8,00 13,00 3,25 0,00 24,25  
BIV2526-56 Nagy Arnold 19,00 25,00 17,00 24,50 85,50 döntős
BIV2526-57 Nagy Botond 13,25 21,00 0,00 0,00 34,25  
BIV2526-58 Nagy Dominik Szabolcs 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-59 Nagy Károly Őrs 10,25 7,00 8,50 0,00 25,75  
BIV2526-60 Nagy Zolta 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-61 Németh Ádám 2,50 11,00 0,00 0,00 13,50  
BIV2526-62 Németh Gergő 5,25 9,00 0,00 0,00 14,25  
BIV2526-63 Neuwirth Ármin András 0,00 0,00 21,00 0,00 21,00  
BIV2526-64 Novák Marcell 0,00 0,00 24,00 25,00 49,00  
BIV2526-65 Novák Nimród 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-66 Oláh Szilveszter 4,25 12,00 0,00 0,00 16,25  
BIV2526-67 Orbán Aladár 11,00 19,00 15,00 19,00 64,00  
BIV2526-68 Paksi Márton 4,50 10,00 11,00 0,00 25,50  
BIV2526-69 Pálinkás Letícia Viktória 3,00 8,00 0,00 0,00 11,00  
BIV2526-70 Pataki Róza Beáta 15,75 13,00 9,00 10,50 48,25  
BIV2526-71 Pénzesch Katalin 12,50 14,00 3,00 0,00 29,50  
BIV2526-72 Péter Péter Milán 13,00 14,00 10,75 0,00 37,75  
BIV2526-73 Pintér Kristóf Olivér 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-74 Poós Ulrik Tivadar 19,50 21,00 17,00 24,50 82,00 döntős
BIV2526-75 Praszna Levente 14,25 19,00 0,00 0,00 33,25  
BIV2526-76 Paál Rebeka 8,75 9,00 16,25 0,00 34,00  
BIV2526-77 Rácz Enikő 10,75 5,00 12,50 0,00 28,25  
BIV2526-78 Rostás Kinga 0,00 16,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-79 Rózsahegyi Márton 19,50 25,00 21,00 24,50 90,00 döntős
BIV2526-80 Sárközi Kira Noémi 4,25 10,00 0,00 0,00 14,25  
BIV2526-81 Schvab Lili 10,25 5,00 15,25 0,00 30,50  
BIV2526-82 Szabadi Júlia 18,00 25,00 18,00 23,00 84,00 döntős
BIV2526-83 Szabados Ármin Keve 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  
BIV2526-84 Szabó Dorina 4,25 18,00 0,00 0,00 22,25  
BIV2526-85 Szeles Lili 16,00 0,00 0,00 0,00 16,00  
BIV2526-86 Sztrapka Balázs 17,50 25,00 20,88 24,50 87,88 döntős
BIV2526-87 Tunner Panna Eszter 19,00 0,00 0,00 0,00 19,00  
BIV2526-88 Vancsó Krisztián 24,00 25,00 0,00 0,00 49,00  
BIV2526-89 Vida Máté 21,00 21,00 23,00 16,00 81,00 döntős
BIV2526-90 Vincze Lili Anna 18,00 25,00 19,50 24,50 87,00 döntős
BIV2526-91 Virágh Pál Máté 17,50 19,00 14,00 10,50 61,00  
BIV2526-92 Vorel Csaba 19,00 20,00 18,50 23,00 80,50 döntős
BIV2526-93 Zakar Jozef 15,00 0,00 0,00 0,00 15,00  

Kemenes Tamás


 Feladatkiírások

Boronkay Informatika Verseny 
8. osztályosok részére
2025-2026. tanév feladatkiírások

Boronkay Informatika Verseny 
5-7. osztályosok részére
2025-2026. tanév feladatkiírások

  I. Forduló II. Forduló Döntő
Feladatsor Letöltés Letöltés 2026. január 30.
Megoldás    
  I. Forduló II. Forduló Döntő
Feladatsor Letöltés Letöltés 2026. április 24.
Megoldás    

 


Boronkay Informatika Verseny 2025/2026.

második forduló - 5-7. osztályos feladatkiírás

Feladatsor elérhető: Letöltés

Letöltés javítva - 2025.11.18.


Boronkay Informatika Verseny 2025/2026.

második forduló - 8. osztályos feladatkiírás

Feladatsor elérhető: Letöltés

Letöltés javítva - 2025.11.18.


Boronkay Informatika Verseny 2025/2026.

első forduló - 5-7. osztályos feladatkiírás

Feladatsor elérhető: Letöltés


Boronkay Informatika Verseny 2025/2026.

első forduló - 8. osztályos feladatkiírás

Feladatsor elérhető: Letöltés


Boronkay Informatika Verseny 2025/2026. meghirdretés

Kedves Informatikus Kolléganő/Kolléga!

A VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium Informatika Munkacsoportja, a 2025/2026. tanévben is meghirdeti általános iskolások számára a Boronkay Informatikaversenyt, immár tizenkettedik alkalommal!

A verseny anyagait itt tesszük közzé.

A verseny eredményeit, a pillanatnyi állását cikkekben teszem közzé.

(1) A versenyt KÉT KOROSZTÁLYNAK hirdetjük meg:

  1. első korosztály: nyolcadikosok
  2. második korosztály: 5-7. évfolyamra járók

 
(2) A versenynek idén sincs részvételi díja.
 
(3) A versenyre úgy lehet jelentkezni, hogy a diák a kiírásban megjelölt határidőre beküldi az első forduló megoldását. Ekkor a versenyben résztvevőként regisztráljuk. Külön jelentkezésre csak a döntőbe jutás esetén van szükség (lásd később)!

  1. A „lefele” jelentkezést nem fogadjuk el, tehát nyolcadikos tanuló nem jelentkezhet az alacsonyabb évfolyamosoknak kiírt versenyre!
  2.  A „felfele” jelentkezést elfogadjuk, tehát 5-7. korosztályos tanuló, jelentkezhet a nyolcadikosok versenyére, illetve alsó tagozatos jelentkezhet bármelyik korosztály versenyére, de a résztvevők számítsanak arra, hogy a feladatok nívósak, és a döntőben minden segítség nélkül kell helytállniuk!

(4) A verseny mindkét korosztálynak HÁROM fordulós lesz: két levelezős forduló és egy döntő.

(5) A két korosztály feladatainak kiírása és leadási határideje, valamint a döntők időpontjai KÜLÖNBÖZŐEK!

  1. a. Nyolcadikosok:
    1. Első forduló kiírása, feladatok közzététele: 2025. október 3., péntek, leadási határideje: 2025. november 17., hétfő.
    2. Második forduló kiírása, feladatok közzététele: 2025. november 17. hétfő, leadási határideje: 2026. január 9., péntek. 
    3. A döntőbe meghívott versenyzők (a 15 legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző) értesítése 2026. január 19., hétfő megtörténik.
    4. A döntőre jelentkezés határideje: 2026. január 23. péntek.
    5. A pót-kiértesítések határideje: 2026. január 24. szombat (amennyiben a pontszáma alapján döntőbe jutott versenyző nem jelentkezik a döntőbe, helyette meghívom a sorban utána következőt).
    6. A nyolcadikosok döntőjének időpontja 2026. JANUÁR 30. péntek.

Mivel ebben a tanévben (is) a döntőre jelentkezés a meghosszabbított téli szünet idejére esik, ezért az iskola igazolását, miszerint a jelentkező diák valóban a megjelölt iskola diákja, elegendő, ha a döntőre regisztráláskor hozza magával a versenyző!

  1. 5-7. évfolyamosok:
    1. Első forduló kiírása, feladatok közzététele: 2025. október 17., péntek, leadási határideje: 2026. január 26., hétfő.
    2. Második forduló kiírása, feladatok közzététele: 2026. január 26., leadási határideje:     2026. április 1., csütörtök. Ez a dátum a tavaszi szünet előtti utolsó hivatalos tanítási nap.
    3. A döntőbe meghívott versenyzők (a 15 legmagasabb pontszámmal rendelkező versenyző) kiértesítése: 2026. április 13., hétfő.
    4. A döntőre jelentkezés határideje: 2026. április 17., péntek.
    5. A pót-kiértesítések határideje: 2026. április 18., szombat (amennyiben a pontszáma alapján döntőbe jutott versenyző nem jelentkezik a döntőbe, helyette meghívjuk a sorban utána következőt).
    6. Az 5-7. korosztály döntőjének várható időpontja: 2026. ÁPRILIS 24. péntek.

 
(6) A nyolcadikosok minden levelezős fordulója egy 25 kérdéses elméleti feladatsorból és egy darab gyakorlati feladatból áll, mindkettővel 25-25 pontot lehet szerezni. Az első fordulóban szövegszerkesztés, a másodikban táblázatkezelés lesz a gyakorlati feladat témája. A döntő négy részből áll: egy elméleti feladatsor (25 pont), egy szövegszerkesztési feladat (25 pont), egy táblázatkezelési feladat (25 pont) és egy algoritmizálás-kódolás feladat (25 pont).
 
(7) Az 5-7. korosztályba tartozók minden levelezős fordulója egy 25 kérdéses elméleti feladatsorból és két gyakorlati példából áll, mindhárom feladattal 25-25 pontot lehet szerezni. A döntő négy részből áll: egy elméleti feladatsor (25 pont), egy szövegszerkesztési feladat (25 pont), egy prezentációkészítési feladat (25 pont) és egy számítógépes grafika feladat (25 pont).
 
(8) Az iskolák közötti versenyben azok az iskolák vehetnek részt, melyek legalább három diákot indítanak, és a diákjaik közül legalább egy fő bekerül a döntőbe. A diákjaik által megszerzett pontokat összesítjük, és az alapján dől el, hogy melyik iskola kapja a BIV Vándorkupáját.
 
Üdvözlettel, sikeres versenyeztetést kívánva a Boronkay informatikus csapata nevében:
 
Kemenes Tamás, versenyszervező
kemenes.tamas@boronkay.hu >> erre az e-mail címre várom a gyakorlati feladataid megoldását!


 



Boronkay Informatika Verseny 2024-2025 döntő cikk


Boronkay Informatika Verseny 2024-25. 5-7. osztályosok versenye, LEVELEZŐ fordulók eredményei

  1. forduló 2. forduló    
KÓD elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat ÖSSZES  
BIV242557_001 20,00 21,0 0,00 0,0 41,00  
BIV242557_002 11,85 7,0 15,00 10,5 44,35  
BIV242557_003 18,50 24,5 18,00 14,5 75,50 döntős
BIV242557_004 18,00 0,0 18,00 0,0 36,00  
BIV242557_005 7,85 15,0 11,25 19,0 53,10  
BIV242557_006 9,50 23,0 11,60 23,5 67,60 döntős
BIV242557_007 5,70 12,0 9,10 15,5 42,30  
BIV242557_008 19,00 22,5 21,00 23,5 86,00 döntős
BIV242557_009 19,00 19,5 13,00 20,5 72,00 döntős
BIV242557_010 17,50 9,5 16,00 21,5 64,50 döntős
BIV242557_011 11,25 4,5 13,00 12,0 40,75  
BIV242557_012 11,00 0,0 11,00 0,0 22,00  
BIV242557_013 16,60 0,0 13,25 0,0 29,85  
BIV242557_014 9,00 2,5 0,00 0,0 11,50  
BIV242557_015 8,40 1,0 8,00 4,0 21,40  
BIV242557_016 8,60 11,0 15,25 12,5 47,35  
BIV242557_017 17,00 0,0 13,25 22,5 52,75  
BIV242557_018 11,60 11,0 11,00 15,5 49,10  
BIV242557_019 6,40 9,5 8,00 10,5 34,40  
BIV242557_020 20,00 18,5 16,75 21,5 76,75 döntős
BIV242557_021 20,00 24,5 22,00 24,0 90,50 döntős
BIV242557_022 9,85 6,5 11,00 0,0 27,35  
BIV242557_023 11,60 5,5 8,00 4,0 29,10  
BIV242557_024 5,50 1,5 0,00 0,0 7,00  
BIV242557_025 10,00 10,5 10,00 15,0 45,50  
BIV242557_026 20,60 18,5 16,75 21,0 76,85 döntős
BIV242557_027 9,60 6,0 13,00 9,5 38,10  
BIV242557_028 18,50 13,0 16,75 21,0 69,25 döntős
BIV242557_029 7,50 0,0 13,00 0,0 20,50  
BIV242557_030 0,00 0,0 0,00 0,0 0,00  
BIV242557_031 12,60 5,5 11,00 12,0 41,10  
BIV242557_032 8,40 2,0 8,00 13,5 31,90  
BIV242557_033 10,50 0,0 12,00 0,0 22,50  
BIV242557_034 7,10 0,0 14,25 0,0 21,35  
BIV242557_035 12,10 0,0 14,25 0,0 26,35  
BIV242557_036 6,40 1,5 14,25 0,0 22,15  
BIV242557_037 12,90 7,0 14,00 9,5 43,40  
BIV242557_038 5,75 4,5 15,00 4,0 29,25  
BIV242557_039 16,00 7,5 10,00 14,0 47,50  
BIV242557_040 11,60 5,5 10,00 9,5 36,60  
BIV242557_041 5,00 10,5 0,00 10,5 26,00  
BIV242557_042 6,00 8,0 8,00 11,0 33,00  
BIV242557_043 4,70 13,5 8,00 16,0 42,20  
BIV242557_044 5,00 13,5 15,00 17,5 51,00  
BIV242557_045 16,00 8,0 10,25 8,0 42,25  
BIV242557_046 18,00 22,5 16,00 21,0 77,50 döntős
BIV242557_047 6,50 3,0 14,00 12,0 35,50  
BIV242557_048 18,00 19,5 15,75 4,0 57,25  
BIV242557_049 20,00 12,0 19,50 21,0 72,50 döntős
BIV242557_050 8,00 0,0 8,00 0,0 16,00  
BIV242557_051 14,50 23,5 14,75 4,0 56,75  
BIV242557_052 10,60 1,0 8,00 4,0 23,60  
BIV242557_053 14,00 16,0 12,35 21,5 63,85 döntős
BIV242557_054 9,50 19,5 17,60 21,5 68,10 döntős
BIV242557_055 13,50 2,5 10,00 7,5 33,50  
BIV242557_056 2,75 9,5 11,00 21,0 44,25  
BIV242557_057 13,10 25,0 12,75 16,5 67,35 döntős
BIV242557_058 11,90 10,0 14,00 19,5 55,40  
BIV242557_059 4,85 13,5 0,00 0,0 18,35  
BIV242557_060 7,60 2,0 9,00 6,5 25,10  
BIV242557_061 10,15 3,8 11,00 6,0 30,90  
BIV242557_062 19,00 8,0 18,00 22,0 67,00 döntős
BIV242557_063 13,50 12,0 13,00 20,5 59,00  
BIV242557_064 20,00 0,0 21,25 0,0 41,25  
BIV242557_065 12,00 9,0 11,00 12,5 44,50  
BIV242557_066 11,85 0,0 0,00 0,0 11,85  
BIV242557_067 7,85 14,5 9,00 25,0 56,35  
BIV242557_068 5,70 0,0 6,25 0,0 11,95  
BIV242557_069 11,25 7,0 10,00 17,5 45,75  
BIV242557_070 11,00 0,0 0,00 0,0 11,00  
BIV242557_071 9,00 0,0 12,00 12,5 33,50  
BIV242557_072 8,40 10,0 11,00 12,5 41,90  
BIV242557_073 8,60 0,0 0,00 0,0 8,60  
BIV242557_074 11,60 5,5 11,00 25,0 53,10  
BIV242557_075 6,40 0,0 19,00 19,0 44,40  
BIV242557_076 9,85 8,5 11,10 22,5 51,95  
BIV242557_077 11,60 0,0 13,75 0,0 25,35  
BIV242557_078 5,50 3,5 13,00 9,0 31,00  
BIV242557_079 10,00 13,0 11,00 17,0 51,00  
BIV242557_080 9,60 2,5 9,00 6,5 27,60  
BIV242557_081 7,50 0,0 0,00 0,0 7,50  
BIV242557_082 12,60 16,0 16,00 19,0 63,60  
BIV242557_083 8,40 8,5 20,00 25,0 61,90  
BIV242557_084 10,50 0,0 13,10 0,0 23,60  
BIV242557_085 12,90 7,0 10,25 0,0 30,15  
BIV242557_086 5,75 15,0 0,00 0,0 20,75  
BIV242557_087 16,00 2,0 21,00 20,0 59,00  
BIV242557_088 11,60 12,0 9,00 22,5 55,10  
BIV242557_089 5,00 0,0 8,00 0,0 13,00  
BIV242557_090 6,00 0,0 11,00 0,0 17,00  
BIV242557_091 4,70 15,0 13,25 21,0 53,95  
BIV242557_092 5,00 7,0 13,00 25,0 50,00  
BIV242557_093 6,50 10,0 13,00 25,0 54,50  
BIV242557_094 8,00 0,0 15,25 0,0 23,25  
BIV242557_095 10,60 14,5 15,00 23,5 63,60  
BIV242557_096 13,50 15,0 12,00 20,0 60,50  
BIV242557_097 12,75 18,5 11,00 21,0 63,25  

Boronkay Informatika Verseny 2024-25. 5-7. osztályosok versenye, MÁSODIK forduló

A verseny második fordulója két feladatból áll.

  1. Elméleti teszt, melyet a következő linken érhetsz el (javítva 2025.01.22.):
    https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSd3-a3JvID39htApLWvWPI5w6FCyiEAVvR5jk4b4mYwTbVQkw/viewform?usp=dialog
  2. Gyakorlati feladat, melynek anyagait itt találhatod:
    https://drive.google.com/drive/folders/10Dy9EiVy1jJwVowWqPNWYko9M8uPldkw?usp=sharing

A forduló beküldésének határideje:

2025. március 14.

Sikeres versenyzést kíván a Boronkay Informatikus Csapata! ☺

 


Boronkay Informatika Verseny 2024-25., 8. osztályos második forduló eredmények

Az eredmények megtekinthetők IDE kattintva.


Boronkay Informatika Verseny 2024-25., 8. osztályos első forduló eredmények

Az eredmények megtekinthetők IDE kattintva.


Boronkay Informatika Verseny 2024-25., nyolcadikos korosztály, MÁSODIK forduló

Beküldési határidő: 2025. január 3.

A nyolcadikosok versenyén bármilyen általános iskolás (legfeljebb nyolcadik osztályos) tanuló részt vehet. A feladatok versenyszintűek, a szakma iránt elhivatott tanulóknak készültek. A második forduló online elméleti feladatsora: https://forms.gle/n4D6D8PT79r7wita9

A gyakorlati feladat elérhetősége: https://drive.google.com/drive/folders/1H2X9cTKddduMLWb0rojJFtANm3XRWt0A?usp=sharing

Az elkészült gyakorlati feladat elérhetőségének linkjét a kemenes.tamas@boronkay.hu e-mail címre kell beküldeni!

Jó munkát kíván a Boronkay Informatikus Csapata ?

 


Boronkay Informatika Verseny 2024-25., 5-7. osztályos évfolyam, ELSŐ FORDULÓ

A forduló beküldési határideje: 2025. január 7. éjfél.

Az 5-7. osztályosok versenyén bármilyen általános iskolás (legfeljebb hetedik osztályos) tanuló részt vehet. A feladatok versenyszintűek, a szakma iránt elhivatott tanulóknak készültek.

A forduló egy elméleti tesztből és egy gyakorlati feladatból áll.
Az elméleti teszt elérhetősége: https://forms.gle/DBdVDrjWbs4gNZA28
A gyakorlati feladat elérhetősége: https://drive.google.com/drive/folders/1DKo1kHlG5ebL2QWlmx3uIWtj2Kox8Uma?usp=sharing

Az elkészült gyakorlati feladat elérhetőségének linkjét a kemenes.tamas@boronkay.hu e-mail címre kell beküldeni!

Jó munkát, sikeres versenyzést kíván: a Boronkay Informatikus Csapata   


Boronkay Informatika Verseny 2024-25., nyolcadik évfolyam, ELSŐ FORDULÓ

A forduló beküldési határideje: 2024. november 15. éjfél.

A nyolcadikosok versenyén bármilyen általános iskolás (legfeljebb nyolcadik osztályos) tanuló részt vehet. A feladatok versenyszintűek, a szakma iránt elhivatott tanulóknak készültek.

A forduló egy elméleti tesztből és egy gyakorlati feladatból áll.

Az elméleti teszt elérhetősége: https://forms.gle/ykfTQby5AXUM7EnQ9