Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

20 éves osztálytalálkozó beszámolója (4.F)

2021. szeptember 11-én örömteli pillanat járta át a Tanüzemet, 21 régi jóbarát gyűlt össze, hogy megünnepelje 20 éves búcsújukat gyermekkoruk szeretett Iskolájától és újra találkozzon szeretett Tanáraikkal, akik 5 éven át készítették fel őket az élet nehézségeire és faragtak a kamasz lelkekből érett ifjakat. 


A találkozó során tartott osztályfőnöki óra elején Szabó Attila Tanár Úr beszámolt arról, hogy a 2001-ben végzett osztály volt az utolsó 4.F-es osztály a Boronkay történetében – viccesen mondhatnánk, hogy a 20 éve végzett ifjoncok tiszteletére „visszavonultatták” a 4.F osztályjelölést. Szabó Tanár Úr és a többi meghívott Tanár rövid köszöntője után az osztályterem ajtajában felcsendült egy régen hallott női hang…, Németh Zsuzsanna osztályfőnök kicsit késve, de annál nagyobb szeretettel üdvözölte rég nem látott osztályát. A hangot, mely két évtizeddel ezelőtt a baráti csevej végét és a felelés kezdetét jelezte, most mosollyal és szeretettel fogadta a 21 érett, felnőtt ember. Majd egymás után mentek ki „felelni” a régi diákok a tanári asztalhoz és mesélték el milyen sikereket értek el az életben, hány gyermeknek lettek büszke apukái és mik a további terveik az életben. 
 

       


Az osztályfőnöki óra és a Tanüzem bejárása után a nosztalgiázás egy közeli étteremben folytatódott, ahol az est lezárásaként a fali TV-n az osztály végig nézte egykori szalagavatóját és énekelték el közösen Máté Péter – Azért vannak a jóbarátok című számát. Végül pedig ölelések és kézfogásokkal búcsúztak egymástól a régi cimborák, lelkükben Richard Bach szavaival:
„Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz. S az új találkozás, bár percek vagy életek múlnak el közben, Barátok számára bizonyosság.”


V.G. egy volt diák


 



 

Beszámolók az osztálytalálkozókról

 

Úgy mentem el innen 

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”
 
 
Húszéves érettségi találkozóra kaptunk megtisztelő meghívást Foltán Zoltán osztályfőnök úr, Veres József tanár úr és jómagam május 13-ára. Az egykori 4. A gépgyártástechnológiai számítástechnikus osztály összetartó szeretetét tükrözi, hogy öt évenként összejönnek látni és hallani egymást. Az összejövetel a tanüzem mérőlaborjában kezdődött, ahol minden jelenlévő összefoglalta az elmúlt fél évtized fontosabb eseményeit. A beszélgetést az osztályfőnök moderálta. Öröm volt látni és hallani az éltük delelőjén lévő volt tanítványokat, a férjé, családapává és sikeres szakemberekké lett férfiakat és az ugyancsak szép ívű karriert befutó és nem mellesleg gyönyörű két hölgyet. 
 
 
Az általuk elmondottak arról győztek meg bennünket, hogy a nekik szentelt idő, energia, türelem és szeretet, mint elvetett mag jó földbe hullott és gazdagon termett jó gyümölcsöt. 
 
A beszélgetés egy közeli pizzériában folytatódott, ha lehet még jobb hangulatban. 
 
Lányok, fiúk, köszönet a meghívásért, a helytállásotokért valamint az egymáshoz és az alma materhez való hűségetekért!
 
Kovács Kálmán
 

 


Beszámoló

Értesítem az iskolát, hogy az 1985-ben végzett IV.c osztály 2015. május 16-án megtartotta 30 éves osztálytalálkozóját.

Ebből az alkalomból megtekintettük a régi, 66-os tantermünket  (a most már Piarista Gimnáziumban), majd a  tanműhelyben - Erőss Sándor Tanár Úr lelkes kalauzolásával - sétát tettünk. A rendkívüli osztályfőnöki óra keretében Ujvári István Osztályfőnök Úr megosztotta emlékeit az osztályáról, ezután  minden osztálytárs elmondta személyes emlékeit, és élettörténetét az elmúlt 30 évből. Az osztálytalálkozót a váci Remete Étteremben folytattuk, remek vacsora, és kötetlen beszélgetés mellett.

A találkozón részt vettek: Ujvári István osztályfőnök, Erőss Sándor, Pszota József, és  Bodnár Ferenc tanár urak, valamint az osztály öregdiákjai.



 

Beszámoló

Az 1964-ben érettségizett IV.A osztály 2014. május 24-én tartotta 50 éves jubileumi osztálytalálkozóját.
Az osztálytársak közül Tomor Gábor írt emlékeztetőt az eseményről. "...Bár sokat írtam életemben, de ezzel a pár sorral, mit mondjak, nehéz dolgom volt, aminek ugye, érthető okai vannak. Ennyi idő után is sokféle érzelem kél az emberben, a mondandót is akadozva fogalmazza meg, miről írjon, mit hagyjon el; így soraim inkább csak jelzik, hogy visszagondoltunk a Vácott töltött emlékezetes éveinkre...."
Tomor Gábor emlékező írása itt olvasható: Túl a félszázadikon

A találkozón készült osztálykép (fotó: Pataki Sándor)

Pataki Sándor további fotói a találkozóról


 

 

BESZÁMOLÓ

Az 1983-ban végzett IV.B osztály diákjai a harmincéves érettségi találkozójukra gyűltek össze. Dian János igazgatóhelyettes kalauzolásával végigjárták mind a tanüzemi műhely- és mérőtermeket, mind pedig a szérűskerti új iskola épületét, s Balogh Sándor szaktanárukkal együtt nosztalgiázhattak az első emeleti iskolatörténeti kiállítás tárlói előtt. Itt minden öregdiák Fábián Gábor igazgató ajándékaként egy jubileumi emléklapot vezetett át. A látogatás után egy ünnepi vacsora keretében emlékeztek tovább a váci középiskolás diákévekre.