Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium


GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Frissítve: 2022. szeptember 28.

 

1.Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayba 4,5 alatt esélytelen bekerülni?
Válasz: Nem!

A felvételi rendszerünk pontszámítása három elemre épül. Ebből csak az egyik az általános iskolai tanulmányi eredmény. Természetesen minél jobb tanuló volt ott a jelentkező, annál több pontot hoz. Viszont a másik két rész a „központi írásbeli” és bizonyos kódokra a „szóbeli”. Így előfordulhat az is, hogy még egy szín kitűnő tanuló sem kerül be, mert annyira alacsony pontot szerez az írásbelin, vagy akár egy 3,5-ös is bejut, mert annyira jó felvételit írt.
Tanács: Aki általános iskolában eléri a 4,0-es átlagot, az jelentkezzen bátran. De úgy általában igaz, hogy a központi felvételire fel kell készülni.

 

2. Kérdés: Igaz-e, hogy a nyelvi előkészítő osztályokba csak jó angol tudással lehet bekerülni?
Válasz: Nem!

Mivel van kezdő szintű csoport is, ezért még olyanok is jelentkezhetnek, akik eddig egyáltalán nem tanultak angolt, vagy úgy érzik, hogy gyengék belőle.
Tanács: Aki már nyelvi előkészítőben két nyelvet (angol és német) szeretne tanulni az a 2010-est vagy a 2020-as kódok közül válasszon. Itt a haladó részből van szóbeli felvételi. A többi nyelvi előkészítő csoportban csak angol nyelv lesz, kezdő-középhaladó-haladó szinteken. Ezekre a kódokra NINCS nyelvi felvételi.

 

3. Kérdés: Lehet-e sport vagy tanulmányi eredményért plusz pontokat kapni?

Válasz: Nem!

Sajnos 2008 óta ezt rendelet tiltja. Tehát semmilyen ok alapján nem adható plusz felvételi pont a középiskolai felvételi eljárásban.

Tanács: Aki rendelkezik legalább megyei szintű versenyeredményekkel, az ettől függetlenül küldje el az erről szóló igazolást, mert a holtversenyek eldöntésénél, s bejutás esetén a tehetséggondozási tevékenységünkben használjuk ezen adatokat.
 

4. Kérdés: Igaz-e, hogy a váci iskolák közül a Boronkayban a legmagasabb a nyelvvizsgát szerzők aránya?

Válasz: Valószínűleg igen!

A többi iskoláról nem rendelkezünk pontos adatokkal, de azt tudjuk mondani, hogy iskolánkban az utóbbi öt év átlagában a végzős diákjaink közel 80%-a legalább egy nyelvből, legalább középfokú nyelvvizsgát szerzett.

Tanács: Aki a nyelvtanulás miatt szeretne a Boronkayba jönni, de nem szeretne szakmát tanulni, az a gimnáziumi, aki megelégszik egy idegen nyelv tanulásával, az a szakmai képzéseinkből válasszon. (Természetesen a szakmai osztályokban is emelt óraszámban lehet a nyelvet tanulni, s a legjobbaknak 11. évfolyamtól lehetőséget biztosítunk a második idegen nyelv – német, francia, orosz közül lehet választani - tanulására is.)
 

5. Kérdés: Melyik szakra a legnehezebb bejutni?

Válasz: Több év tapasztalata alapján az angol haladó – német kezdő nyelvi előkészítőbe (2010), amely így tulajdonképpen egy 5 éves gimnáziumi képzés!

Mivel itt van angol nyelvi felvételi, csak azoknak van esélyük bejutni, akik ebből is jók. Na és persze igen jó központi felvételit kell mellé produkálni.

Tanács: Aki ebbe az osztályba szeretne bekerülni, az intenzív felkészülés mellett második-harmadik helyen jelölje meg a 2030-as és a 2210-es kódokat is.  
 

6. Kérdés: A vidékről tömegközlekedési eszközökkel Vácra érkezőknek hogyan lehet a városközpontból kijutni az iskolához?

Válasz: Vonattal, busszal (és gyalog)

A Balassagyarmat irányába menő (kis piros) vonatok megállnak Kisvácon. Ez a megálló kb. 300 méterre van az iskolától. A reggeli órákban a központba beérkező, helyközi, járatos buszok egy része „átalakul” iskolabusszá, amely egészen a főbejáratunkig hozza a diákokat. Ezek indulási helyei: a Naszály áruház parkolójánál és a buszpályaudvarnál lévő toronyház 2-es főúton lévő buszmegállójánál. Vannak olyan helyi járatos buszok is, amelyek a Március 15. téren keresztül haladva jönnek ki az iskolához. De, ha kellően sok idő van az első tanítási óra kezdéséig, akkor a kb. 2,3 kilométeres távolság akár gyalogszerrel is leküzdhető.

Tanács: Ki kell próbálni mind a hármat, s az alapján választani. A lényeg, hogy megoldható a kijutás!
 

7. Kérdés: Milyen feltételekkel lehet bekerülni a kollégiumba?

Válasz: 9. évfolyamon nincsenek feltételek!

Minden olyan 9. évfolyamos diákot felvesznek a kollégiumba, aki ezt kéri. A felsőbb évfolyamokon már elvárás a problémamentes magatartás és tanulmányi eredmény.

Tanács: Aki 30 kilométernél messzebb lakik, az kérjen kollégiumi elhelyezést.
 

8. Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayban mindenkinek kötelező valamiből versenyezni?

Válasz: Nem!

Iskolánk vezérelve: „MINDENKI TEHETSÉGES VALAMIBEN!”  Ezért arra ösztönözzük diákjainkat, hogy valamiből tényleg legyenek jobbak az átlagnál. Erre kitűnő eszköz a versenyzés, amely sikerélményt és ismerkedési lehetőségeket biztosíthat, s így további motivációt adhat. De hangsúlyozom, hogy a versenyzés nálunk csak eszköz, nem pedig cél. Aki nem akarja, annak nem kötelező.

Tanács: Aki tehetséges valamiben, az gondozza is azt, és igen, ha lehet, versenyezzen.
 

9. Kérdés: Lehet-e a Boronkayban második idegen nyelvet tanulni?

Válasz: Igen!

Vannak olyan osztályok (gimnáziumiak), ahol ez órarendileg is biztosítva van (lásd: Szakokról részletesen menüpontban), de akiknek nem, azoknak is tudjuk biztosítani ezt a lehetőséget, szakköri keretek között. További lehetőség, ha a 11. évfolyamon a tanult nyelvből előrehozott formában leérettségizettek közül legalább 12 fő igényli az addigi nyelv leadása után. Választási lehetőségek: német, orosz vagy francia.

Tanács: Akkor érdemes a második idegen nyelv tanulását elkezdeni, ha az elsőből már biztos alapokon állunk (középfokú nyelvvizsgához közeli állapot, s az sem árt, ha már teljesítettük belőle az érettségi követelményeket).
 

10. Kérdés: Lehet-e a Boronkayból hosszabb időre külföldre utazni?

Válasz: Igen! Írásos szülői kérvény alapján.

Alapvetően három esetről beszélhetünk:

  1. Családi program. Ekkor a szülő ír egy kérvényt az igazgatónak címezve, melyben megadja az indulás és az érkezés dátumát és az utazás okát.
  2. Verseny, rendezvény. Az egyesület, civil szervezet ír kikérőt az előbb említett paraméterekkel, amelyet a szülő jóváhagy.
  3. Tanulmány külföldi iskolában. Itt is a szülő írja a kérvényt, melyhez csatolja a külföldi iskola befogadó nyilatkozatát. (Ekkor a tanulmányi jogviszony „átmenetileg szünetel”, de természetesen visszaérkezéskor a megbeszéltek szerint folytathatja tanulmányait a Boronkayban)

Mindhárom esetben, visszaérkezéskor beszámolókkal, osztályozó vizsgákkal kell igazolni a kimaradt tananyagrészek tudását, vagy teljes tanév távollét esetén kérhető a kimaradt évfolyamra való belépés is.

Tanács: Akinek ilyen igénye lenne, előtte beszélje meg az igazgatóval és az osztályfőnökkel.
 

11. Kérdés: Heti 8-10 edzés mellett bírhatja-e egy sportoló a Boronkayt?

Válasz: Igen!

Évről évre kb. 20-25, korosztályos válogatott sportolója van iskolánknak. Közülük többen kiváló tanulók, s a korábbiak közül is sokan bejutottak, neves felsőoktatási intézményekbe. Ráadásul már van kimondottan sportolóknak szánt osztály (2180-as kód) is.

Tanács: Ki kell alakítani egy követhető napirendet, amelyben helye van az edzésnek, a tanulásnak és a pihenésnek is.
 

12. Kérdés: Érdemes-e egy jó tanulónak szakmai osztályba jelentkeznie?

Válasz: Igen!

EU-s felmérés szerint a legkeresettebb diplomás végzettségek az alábbiak:

  • villamosmérnök (informatika - elektronika)
  • programozó (informatika – elektronika)
  • gépészmérnök (gépészet – informatika - elektronika)
  • vegyészmérnök (környezetvédelem)

Zárójelben olvasható a nálunk megtalálható, hozzá kapcsolódó szakmai képzés, amelyekről egyébként az is elmondható, hogy már technikusi szinten is igen keresettek.

Talán nem meglepő, hogy évek óta folyamatosan ezek voltak a legkeresettebb diplomás végzettségek az országos állásbörzéken.

Tanács: Aki nem minden áron akar majd humán irányba továbbtanulni, az válasszon szakmai jellegű képzést. Ez ugyanis a gimnáziumokkal szemben az érettségi mellé szakmai végzettséget is ad, s jelentős előnyt biztosít a szakirányú továbbtanulás esetén. Ráadásul tanulmányi eredménytől függően még komoly összegű ösztöndíjban is részesülhet a diák.
 

13. Kérdés: Lehet-e a tanulmányok közben osztályt (szakképzést) váltani?

Válasz: Igen!

Minden évben van rá példa, hogy 1-2 diák osztályt vált. Ekkor természetesen pótolnia kell azon tanulmányi részeket, amelyeket ő addig nem tanult. A váltásnak van egy fő feltétele, mégpedig az, hogy a megcélzott osztályban legyen szabad hely, s ez bizony nem garantálható.

Tanács: Érdemes még a felvételi lap beadása előtt tájékozódni, s az érdeklődéstől teljesen távol eső szakmákat inkább „nem bejelölni”.
 

14. Kérdés: Melyik szakma ajánlott a lányoknak?

Válasz: Bármelyik

A nálunk képzett szakmák mindegyike emelt szintű technikusi vizsgára és továbbtanulásra készít fel. Azaz alacsony fizikai megterheléssel jár, tehát nem lehet kimondottan „fiúsnak” nevezni. Szerencsére a műszaki területen is egyre több mérnök hölgy van, sőt kimondottan keresik őket.

Tanács: Aki érdeklődik a természettudományos (fizika, kémia, biológia) és a műszaki (matematika, fizika, informatika) területek iránt, annak nemtől függetlenül jó választás lesz a Boronkay szakmai osztályai.
 

15. Kérdés: Lesz-e a Boronkayban francia nyelvi előkészítő?

Válasz: Nem!

Viszonylag kevesen érdeklődnek a képzés iránt.

Tanács: Aki bejut olyan osztályunkba, ahol órarendileg van második nyelv, az a franciát is választhatja. Sőt, akár harmadik nyelvnek 11. évfolyamtól is választható a francia, ha előtte nem az volt a második idegen nyelv.
 

16. Kérdés: Kötelező-e a Boronkayban szakkörre járni?

Válasz: Nem!

De azt gondoljuk, hogy érdemes. A kínálatunk igen széles:

  • minden tantárgynak van versenyfelkészítő szakköre
  • kulturális jellegűek: énekkar, rajz és képzőművészeti, újságíró, színjátszó, fotó
  • sport: atlétika, kosárlabda, labdarúgás, röplabda, sakk, nordic walking, testépítő

Tanács: A szabadidő hasznos eltöltése, másfajta közösségbe (is) való tartozás miatt, mindenképpen érdemes legalább egybe bekapcsolódni.
 

17. Kérdés: Hol kell megírni a központi felvételit?

Válasz: Bármelyik középiskolában, ahol ilyet szerveznek!

A központi felvételit bármely iskolában meg lehet írni, amely ezt a lehetőséget felajánlotta, még akkor is, ha utána oda egyáltalán nem is fog felvételi lapot beadni. Tudni kell azonban, hogy oda legkésőbb december 02-ig be kell jelentkezni.

Tanács: Aki meg tudja oldani, ott írja, ahová aztán jelentkezni akar. Ha ez nehézkes (pl. a távolság miatt), akkor válassza a legközelebbi ilyen középiskolát.
 

18. Kérdés: Akit nem vesznek fel a Boronkayba, van-e rá esély, hogy később mégis átiratkozzon egy másik iskolából?

Válasz: Igen!

Ehhez először is az kell, hogy a megcélzott osztályba legyen hely. Ha ez teljesül, akkor különbözeti vizsgával (kötelező érettségi és esetleg a szakmai tárgyakból) van lehetőség átiratkozásra. Van még egy úgynevezett „három napos kipróbálási idő”, ami azt jelenti, hogy három napig az adott osztályba kell úgy járni, hogy még nem iratkozott át a tanuló. Ez azért van, hogy mindkét fél megismerje egymást egy kicsit. Ezt követően, ha minden érintett „igent” mond, létrejöhet jogilag is az iskolaváltás.

Tanács: Aki át akar jönni egy másik iskolából a Boronkayba, az előtte tájékozódjon, hogy vajon tudja-e teljesíteni az itteni követelményeket.
 

19. Kérdés: Milyen eséllyel lehet a Boronkayból továbbtanulni?

Válasz: Nagyon jó eséllyel!

A gimnáziumi típusú osztályainkban már az érettségi évében 90% feletti a továbbtanulási arány. A szakmai osztályokból pedig a technikusi évet követően majdnem 90%-os ez az érték. Iskolánk felvállalt küldetése a továbbtanulásra való felkészítés. Éppen ezért lehet nálunk minden fontos tantárgyból emelt szintű felkészítést (faktot) választani, amely az ehhez kapcsolódó szakkörökkel együtt igen magas óraszámot eredményeznek.

Tanács: Aki továbbtanulásban gondolkozik, annak ezért következetesen érdemes dolgoznia már a 9. évfolyamtól kezdődően, hiszen az igazán jó felsőoktatási helyekért a jövőben is komoly verseny lesz a jelentkezők között.  
 

20. Kérdés: Kell-e a Boronkayban tandíjat fizetni?

Válasz: Nem!

A Boronkay nem alapítványi iskola, így az oktató-nevelő tevékenység ingyenes. Ugyanakkor vannak olyan szolgáltatások, amelyek a 9-12. évfolyamon sem ingyenesek: sportköri tagdíj, kondi-bérlet, bizonyos szakkörök, táborok, tanulmányi utak stb.

A technikusi képzés esetében pedig fizetni kell, ha a diák legalább a harmadik szakképzés megszerzése miatt tanul.
 

21. Kérdés: Milyen képzés a „sportedző és sportszervező”?

Válasz: Ez egy olyan szakmai képzés, ahová elsősorban igazolt és az átlagot meghaladó teljesítményű sportolókat várunk.

Egy olyan szakmai területet választottunk erre a célra, amelynek igen sok folytatási lehetősége van, főleg a sport, a természettudományos és gazdasági irányokba, de nem kizárt az egyéb leágazás sem. További előnye ennek a rendszernek, hogy a gimnáziumokkal szemben csak egy idegen nyelvet kell tanulni. Tapasztalatunk szerint ugyanis az élsportolók egy jelentős részénél – időhiány miatt – problémát okoz a két idegen nyelv egyidejű tanulása.

Tanács: Aki az általános iskolában elérte a 4,00-es tanulmányi átlagot, hajlandó tanulni és komolyan gondolja a sportkarrier lehetőségét is, az jelentkezzen ide.
 

22. Kérdés: Indul-e haladó német nyelvi előkészítő osztály?

Válasz: Igen!

Sajnos a német nyelvet tanuló általános iskolások relatív alacsony száma miatt csak a  gimnáziumi folytatással vállaltuk fel ezt a képzést. Ott a második idegen nyelv az angol lesz.

Tanács: A német nyelvet jó színvonalon tudó és ezt a nyelvet megtartani akaró diákoknak javaslom a 2020-as kód beírását.
 

23. Kérdés: Lehet-e a Boronkayban diákként kutatómunkát végezni?

Válasz: Igen!

Iskolánkban immáron közel 20 éves hagyománya van a tudományos szintű kutatómunkának a legkülönfélébb területeken: gazdaság-pénzügy, természettudomány, műszaki terület, humán terület (főleg nyelvészet). Több diákunk kiemelkedő eredményeket tudott felmutatni az országos és nemzetközi konferenciákon, sőt közülük kettő még a Nobel díj átadásához kapcsolódó programsorozat részeként előadást is tarthatott a világ minden részéről összesereglett tudósoknak

Tanács: Akit érdekel ez a téma, nálunk lesz lehetősége vele foglalkozni.
 

24. Kérdés: Igaz-e, hogy technikumi osztályból sokkal nehezebb továbbtanulni, mint „sima” gimnáziumból?

Válasz: Bizonyos irányokat nézve ez igaz, de szakirányú továbbtanulás esetén éppen a fordítottja valósul meg.

Mivel technikumban órarendileg csak egy természettudományos tantárgy van, ezért olyan irányokba valóban nehezebb a továbbtanulás, ahová előírt olyan természettudományos tantárgyból az érettségi, amit ő nem tanult. Pl. gépész osztályból orvosira nehéz felkészülni, mert nem tanul biológiát.

A többi irány tekintetében nincs hátrányba, mert pl. jogi irányba való tovább lépéshez a technikumi diák is tanul történelmet, járhat ilyen faktra, s ebből adódóan érettségizhet is belőle emelt szinten.

Sőt, a szakirányú továbbtanulás esetén (pl. elektronikai osztályból bármely műszaki karra: villamos, gépész, informatika) egy technikumi tanuló előnyben van, mert ő már 9.-től kezdődően heti 10-12 órában tanulja a szakmai alapismereteket, amelyből így nem lesz nehéz emelt szinten jól teljesítenie, amiért megkapja a plusz pontokat. De a technikusi vizsgát követően a szakirányú továbbtanulás esetén további plusz pontokat adhatnak az egyetemek. Ezek azért összességében igen komoly előnyt biztosítanak egy „sima” gimnazistával szemben!

Tanács: Aki több természettudományos tantárgyat akar tanulni, az válasszon gimnáziumot, vagy a Boronkay környezetvédelmi képzését. Szintén gimnáziumi képzést javaslok az abszolút humán érdeklődésűeknek.

Aki viszont inkább reál tantárgyakból gondolja magát jónak, s ilyen irányú tovább lépést tervez, azok számára nem lehet kérdés, hogy a Boronkay műszaki osztályai a legjobb választások!
 

25. Kérdés: Igaz-e, hogy a szakmai osztályokban járóknak kötelező szakmából érettségizni?

Válasz: Igen, egészen pontosan szakmai alapismeretkből!

Ez 2017-ben érettségizettek számára volt először előírva. Viszont a 2020-ban vagy ezt követően érettségizők már OKJ-s szakmát is szereznek vele. Egyébként szakirányú továbbtanulás esetén ez előny is (lásd előző pontban leírtak).

Tanács: Aki érettségit és szakmát szeretne egyszerre szerezni, az válaszon szakgimnáziumi képzést.
 

26. Kérdés: Mi az a „nyári gyakorlat”, kiknek kell ezen részt vennie?

Válasz: Általában a szakmai osztályba járóknak kell ezt teljesíteni, de nem mindenkinek.

A Boronkayban folyó képzésekre az alábbiak voltak érvényesek 2022-ben (időnként változik):

  • gépészet: 11. és 12. évfolyam után
  • elektronika: 11. és 12. évfolyam után
  • környezetvédelem: 11. évfolyam után
  • sport: 11. évfolyam után
  • informatika: NINCS

Maga a „nyári gyakorlat” olyan tevékenység, amikor a diák valós munkakörülmények között dolgozik a saját szakmájában, amiért egyébként ösztöndíjat kap.

Tanács: Érdemes cégekhez elhelyezkedni, hogy megtapasztalják a valós munkakörnyezetet. Akiknek ez nem sikerül, annak az iskola szervezi ezt meg a saját tanműhelyünkben, de ekkor pénzt nem kap a diák.
 

27. Kérdés: Mi a közösségi szolgálat?

Válasz: Kötelezően teljesítendő, 50 órányi közhasznú tevékenység.

Az érettségi megkezdésének feltétele, hogy a jelentkező igazolt módon teljesítsen minimum 50 órányi ilyen jellegű tevékenységet. Ez nagyon sokrétű lehet: parkgondozás, korrepetálás,  segítés időseknek, közreműködés települési programban, stb.

Fontos, hogy a tevékenységet megelőzően a diák iskolája és a programot szervező „együttműködési megállapodást” kössön!

Tanács: Érdemes ezt az 50 órát egyenletesen elosztva legkésőbb a 12. évfolyam megkezdéséig teljesíteni, hogy ne az utolsó pillanatokban kelljen vele kapkodni.
 

28. Kérdés: Milyen összegű ösztöndíjban részesülhet egy szakmai osztályba járó diák?

Válasz: 9-10. évfolyamon egységesen 8.000 Ft/hó, 11-13. évfolyamon tanulmányi eredménytől függő (4,5-től 59.000 Ft/hó)

Azt gondolom, még a havi 8 ezer forint is jól tud jönni egy diáknak, de a közel 60 ezer forint már igazán érzékelhető összeg. Ehhez még hozzájöhet akár plusz 100 ezer forint is havonta, ha a gyakorlatot duális képzésben teljesíti a tanuló valamely, veleünk szerződésben lévő vállalatnál.

Tanács: Aki szakirányú továbbtanulásban gondolkozik, annak mindenképpen jó választás a szakmai képzés, de ilyen összegek még a családi kasszán is segíthetnek.
 

29. Kérdés: Mi az az „okleveles” technikusi képzés?

Válasz: Speciális végzettséget adó technikusi képzés

Maga a képzés a középiskola és egy felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodás alapján, minisztériumi jóváhagyás mellett zajlik. Lényege, hogy a tanulók már középiskolás korukban szakirányú felsőoktatási tartalmakat tanulnak, így ezzel beszámítható kreditpontokat szerezhetnek. Ennek segítségével akár a felsőoktatási tanulmányi idő is lerövidíthető, de mindenképpen könnyebbé tehető.

Tanács: Aki elhivatottan akar szakirányba tovább tanulni, annak az okleveles technikusi képzés jó választás.
 

30. Kérdés: M?

Válasz: M.

A .
Tanács: A