Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

 

 

  

Ujvári István 1932.06.20. - 2021.03.03. 

A tanár úr temetése 2021. május 17-én hétfőn 15.00-kor lesz az alsóvárosi temetőben. A temetést református szertartás szerint Csuka Tamás  nyugalmazott tábori püspök (Boronkays öregdiák) végzi. 

Búcsúbeszédet mond Dr. Molnár Lajos iskolánk nyugalmazott igazgatója.

 



 

Kedves Öregdiákunk, volt Iskolatársunk!

Örömmel és szeretettel keresünk fel Téged, abban a reményben, hogy levelünk Rád talál.

E levél aláírói nevelői hivatásuknak tekintik egykori diákjaik, iskolatársaik kapcsolati hálózatba állítását, hiszen csakis emberi közösségekben válhat emberré az ember. A diákjainkból kialakult közösség olyan érték, melynek megőrzésére érdemes gondot fordítani az érettségi után is. Jelenleg mintegy 70-80 öregdiákunk tagja a Boronkay Baráti Körnek, melyet Veled és segítségeddel szeretnénk jelentősen bővíteni. Egy nagy létszámú civil szervezet ugyanis hatékony támogatást tud nyújtani az iskola szakmunkájához, de a „védernyő” szerepét is vállalhatja bizonyos szituációban.

 
A mi célunk pedig az, hogy felkeressük volt diákjainkat, és elősegítsük azt a lehetőséget, hogy az élő közösség kialakításával öregdiákjaink újra egymásra találhassanak. (Céljainkat és tevékenységünket megtalálod a honlapunkon.) 
 
Mi az, amire kérünk?
 
1.
Ha úgy döntesz, hogy belépsz a Boronkay Baráti Körbe, (BBK) kérünk, hogy a csatolt belépési nyilatkozatot levélben, vagy e-mailen mielőbb juttasd el hozzánk, hogy a következő hírlevelet elküldhessük. 
 
2.
Ha van egy vagy néhány volt osztálytársad, akinek lak-, ill. e-mail címét ismered, kérünk, hogy írd azt meg nekünk, hogy őt is felkérhessük a csatlakozásra. 
 
Boldog új évet kívánva, barátsággal köszönt: 
 
Vác, 2013. január 14.
 
 
Ujvári István
A BBK tiszteletbeli elnöke
 
Fábián Gábor
az iskola igazgatója

 


Mellékletek: