Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Fair Flay Cup kispályás labdarúgás országos döntője - 2018

2018-05-30 08:06:00

A telki MLSZ edzőközpont kiváló minőségű pályáin május 26-án megrendezett döntőn iskolánk csapata a 2. helyen végzett.

A boronkays fiúk csapata a Madách gimi lány csapatával

Nagyítás

Ez az alkalom már az októberben induló sorozat 5. fordulója volt. A tornára összesen 526(!) csapat nevezett be, ami ebben a kategóriában eddigi rekordnak számít. 

A srácok nagyon fegyelmezetten és szemre is tetszetősen fociztak, amit talán az is bizonyít, hogy a döntőben csak nekünk drukkoltak a „semleges” csapatok, sőt az egyik játékvezető és az egyik szervező is úgy látta, hogy mi játszottuk a legszebb játékot. 

Köszönöm a kollégák türelmét, úgy tűnik, az iskola jó hírét vihettük el mindenfelé az országban, hiszen háromszor jutottunk el az országos döntőig, s ebből háromszor dobogón végeztünk, ami egyedülálló a középiskolás kategóriában, de talán az összes iskolát együttvéve is. 

Fábián Gábor