Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Kárpát-medence legjobb helyesírói versenyeztek Gyulán

2018-03-09 16:28:00

Tollbamondással kezdődött a nagy múltra visszatekintő, immár 30. alkalommal megrendezett Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntője 2018. február 23-án délelőtt, amelyen résztvett iskolánkból Romhányi Barbara 12.A osztályos tanulónk Lippainé Géczy Dorottya tanárnő kíséretében. Barbara a rangos verseny gimnáziumi kategóriájában a 19. helyezést érte el.

A gyulai megmérettetésre idén több, mint 120-an érkeztek azért, hogy összemérjék tudásukat.

A tehetségek gondozása kulcskérdés az ország fejlődésében, ezért is fontos, egy ilyen kimagasló verseny – fogalmazott az Oktatási Hivatal elnöke. Dr. Gloviczki Zoltán kiemelte: témájánál és küldetésénél fogva az anyanyelv egyedülálló módon öleli fel az egész Kárpát-medencét, iskolatípustól és földrajzi területtől függetlenül.

Nagy János zsűrielnök kiemelte, hogy 1994 óta legalább 92 százalékos teljesítmény kellett a győzelemhez, ez véleménye szerint a diákok és felkészítő tanáraik munkáját, illetve annak színvonalát is mutatja.

 


Képek az eseményről