Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A pályaválasztási kiállításunk - 2013

2013-10-17 00:30:20

A váci sportcsarnokban a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és az EURES-T Danubius szervezésében október harmadikán, immáron tizenharmadik alkalommal rendezték meg a pályaválasztási kiállítást, amelyen huszonnégy iskola, valamint négy munkáltató képviselte magát. 

A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, összesen harminchat magyar és egy szlovák intézményből érkeztek rá látogatók.

Iskolánk standját perceken belül rengeteg ember vette körbe és ez így is maradt a rendezvény végéig, és népszerűségünket, hírnevünket mi sem jellemezhetné jobban, mint ez a látogatók között halott párbeszéd: „Ez melyik suli? Ja, ez a Boronkay! Azért van itt ekkora tömeg!”  Idén három szak képviselte iskolánkat: a hardveresek és a programozók számos gépészeti és informatikai érdekességet mutattak be, a kémia szakosok pedig különféle kísérletekkel nyűgözték le az érdeklődőket, de a felállított mikroszkóp is sok látogató tetszését elnyerte. A legtöbben azt mondták, hogy a diavetítések, a bemutatók, és Boronkayt képviselő személyek összességében az egyik legnívósabb kiállítóvá emelték intézményünket.
 
 
Iskolánk a korábbi évekhez hasonlóan újra osztatlan sikert aratott a látogatók körében és sokan mondták, hogy szívesen tartoznának a Boronkay diákjai közé. 
 
Sebestyén Máté 10.A
 
 

 A szerző, Sebestyén Máté videója az eseményről