Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Bakonyi Bitfaragó Bajnokság

2021-12-01 08:11:00

Ki lehet Bitfaragó? Lehet egyáltalán faragni a biteket? Pannon Egyetem minden évben vetélkedésre várja a játékra és kihívásra kész három fős, középiskolai csapatokat.

Két online forduló feladatainak eredményes megoldása kellett a veszprémi versenybe való bejutáshoz. A verseny egyik hívó mondta:  egy napon keresztül, minden a programozás körül forog! A verseny során szembesülnie kellett csapatainknak azzal, hogy nem egy napon, hanem több héten keresztül a kiküldött első fordulós feladatok és a segédanyagok kerültek a figyelmük középpontjába. A második forduló négy órás időtartama alatt, minél több feladatot kellett megoldani, ezekhez nagy segítségét nyújtottak az előző forduló feladatai, leírásai.  Mi kellett a megoldásokhoz? Kitartás, ötletek, érdeklődés, csapatmunka.




Ebben a tanévben két csapat képviselte iskolánkat a kilenc órás országos döntőn.  Első lépésként a feladathoz vezető zárakat kellett feltörniük, s ezután kezdhettek neki a megoldásnak, amit egy prezentációval kellett zárni. Mi számított az eredménybe? Természetesen a program működése, kezelhetősége, de a jó megoldások közötti döntésben, rangsorolásban segítette a zsűri munkáját a nap végén tartott bemutató is. Szabó Dávid, Szentpétery Ádám, Veres Tamás (12.p)  alkotta trió szoros küzdelemben második, a Bátyi Bence, Horti-Nagy Bálint, Nyikonyuk Gergő (10.p) csapata a hatodik legjobb lett az országban. 




A döntő november 20-án a Pannon Egyetem központi épületének aulájában került megrendezésre. A szervezők a résztvevők számára biztosítottak szállást, ellátást és a versenyhez szükséges minden eszközt.  A sikeres szerepléshez itt is elengedhetetlen volt a csapatmunka, a csapattagoknak együtt kellett dolgozniuk a problémák megoldásán, fontos volt a jó időbeosztás, munkamegosztás.