Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

MRFK - KriMit Tud? verseny - Boronkay II. hely

2021-11-08 10:10:00

Pest MRFK szervezte már a tizenegyedik alkalommal szervezte meg a KriMit Tud? című bűnmegelőzési vetélkedőt.

Mi sajnos eddig egyik versenyen sem tudtunk részt venni, viszont idén Szilágyi Tanár Úrnak és a Covid kegyességének köszönhetően eljutottunk a rendezvényre. Takács-Mlatilik Tímea hadnagy szervezése alatt jutottunk el a versenyre, és ő segített nekünk a felkészülésben is, így kicsit nyugodtabb környezetben is meg tudtunk vele ismerkedni. A kezdeti jég hamar felolvadt köztünk, és az első jó hangulatú találkozás hatására döntöttünk úgy Bahil Dórival, Szőcs Borókával és Eredics Bertával, hogy egyedül is gyakorolni fogunk a versenyre. Sajnos a kitűzött időpont előtt pár nappal Berta ágynak esett, így Bogdán Anna segített ki minket.
A „bűnmegelőzési vetélkedő” hallatán szerintem nem sokan szeretnének egy ilyen versenynek a részesei lenni, viszont a KriMit Tud? a színészet (és a Beugró című műsor) eszközeivel próbálta közelebb hozni hozzánk a témát -sikeresen.
November 3-án szerdán 8.30-ra értünk a budapesti venyige utcai Büntetés Végrehajtási Központba. Mondanom sem kell, hogy a 6 résztvevő csapat közül mindenki meg volt szeppenve, és ezen még a meleg fogadtatás és a forró kávé sem tudott segíteni. Amikor pedig egy szerencsétlen sorsolás következtében úgy alakult, hogy mi lehettünk az elsők a színpadon, még jobban összeszorult a torkunk. Szerencsére Anna megmentett minket a közös bemelegítés ötletével, ami a legjobb feszültségoldónak bizonyult.


A versenyt a Zsebszöveg nevű játékkal kezdtük. Ez abból áll, hogy minden csapat kap egy szituációt (például megtaláltok egy pénztárcát, a legújabb TikTok trendet akarjátok utánozni, le akartok ugrani a Margit hídról), erre van egy pár perce felkészülni, és közvetlenül a színpadra lépés előtt húz 5 mondatot. Persze ezek egyike sem illik bele a szituációba. Miután elkezdődik a jelenet, a játékvezető -általában a legrosszabb- időpontban megszólaltatja a csengőjét és mond egy nevet, majd az adott személynek fel kell olvasnia az egyik mondatát, és ezzel kell tovább vinnie a történetet. Sajnos nekünk nem jutott időnk lezárni a jelenetünket, viszont így is úgy érzem, hogy jól szerepeltünk, bár a többi csapatot látva szoros versenyre kellett számítanunk. Miután mindenki előadta a történetét, majdnem leesett a hídról, nem vett be egy levél allergia gyógyszert és nem ivott a TikTok hatására fehérítőt, tartottunk egy kis szünetet, majd a Ki Vagyok? játékkal folytattok. Itt is egy szituációba beleágyazva kell rávezetni a másikat, hogy a kezdésnél kapott fejpánton ki (vagy mi) szerepel, azaz ő az adott pillanatban kicsoda. Itt a legtöbb csapat szinte csak arra koncentrált, hogy a társainak segítsen megfejteni, hogy ők kik lehetnek, mi viszont törekedtünk arra is, hogy haladjon előre a történetünk. Szerintem a második játék mindenki számára nagyobb kihívásnak bizonyult, de ennek köszönhetően izgalmasabb is volt.
A zsűritagok rövid konzultáció után döntötték el a sorrendet. Mikor meghallottuk, hogy egy váci csapat kapta a harmadik helyet, és a zsűri szeme is felénk vándorolt, alig akartunk hinni a szemünknek, és mondanom sem kell, hogy mennyire elszontyolodtunk, mikor kiderült, hogy a váci Pikéthysek szerezték meg a dobogó alsó fokát. Viszont a városunk neve újra elhangzott az eredményhirdetés alatt, és itt már kétség sem fért hozzá, hogy a mi iskolánk neve fog következni. Bár az első helyet nem mi foglaltuk el, így nem tudtunk bejutni a döntőbe sem, de büszkék voltunk magunkra, mivel azt se hittük, hogy pontszerző helyen fogunk állni.
Őszintén szólva én álmomban sem gondoltam volna, hogy egy bűnmegelőzéssel kapcsolatos versenyt élvezni fogok, a KriMit Tud? azonban messze a legjobb verseny volt, amin részt vettem eddig. Örülök, hogy lehetőségem nyílt megismerni Timit, Del Medico Mihályt, a Balesetmegelőzési Alapítvány vezetőjét és nem utolsó sorban a részt vevő csapatokat.
Talán egyetlen dolog van, ami nem nyerte el a tetszésemet a versennyel kapcsolatban, mégpedig az, hogy csak idén szereztünk tudomást a létezéséről. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy ha tehetnénk, jövőre is visszalátogatnánk, mivel felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.