Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Fodor László sikere a BONUS INTRA történelem versenyen

2013-04-09 23:14:29

A budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Rubicon történelmi folyóirat az idei tanévben is meghirdette a BONUS INTRA Országos Történelemversenyét, amelynek döntőjében 2013. április 6-án Fodor László (12.N) a 6-10. helyen végzett. (A versenyen csak az első 5 helyezettet emelték ki.)

 

Az idei verseny fő témakörei voltak:

1. A magyar és a román második világháborús kiugrási kísérletek összehasonlítása
2. Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdaságának erősségei és árnyoldalai
3. Fegyverkezési verseny a hidegháborúban
 
Növendékünk miután két fordulót követően „A vasút szerepe a dualista gazdaságban” című előadásával bejutott a döntőbe, így lehetőséget kaphatott arra, hogy e hétvégi veresenyen egy 12 perces prezentációval illusztrált bemutató keretében megvédhesse a pályamunkáját. László kiválóan megállta helyét, hiszen ezzel az előadásával, a 100 fős mezőnyben elért rangos helyezésével tovább öregbítette iskolánk hírnevét. 
 
A BONUS INTRA Országos Történelemverseny több célt is szolgál. Egyrészt szeretnének a történelmi érdeklődésű diákoknak egy újabb alternatívát nyújtani, hogy felmérhessék tudásukat, másrészt a verseny közép- és emelt szintű történelem érettségire való felkészülést is hasznosan szolgálhatja e megmérettetés. A résztvevők bármelyik magyar középiskola 11-13. évfolyamára járó diákjai lehettek.
 
 
Fodor László felkészítő tanárai Szilágyi Erzsébet és Trieb Márton voltak.
 
Hujbert István
 

 

Az alábbiakban megtekinthető lapozható formában a prezentációja:
 

 


 

Itt pedig az előadása alapjául szolgáló esszéje, szintén lapozhatóan: