Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

II. Országos 3D nyomtatóval készített hídépítő verseny - I.HELY BORONKAY!

2021-10-22 16:59:00

A VERSENY TÖRTÉNETÉBEN REKORDOT DÖNTÖTTÜNK ÉS NYERTÜNK

A BGÉSZC Mechatronikai Technikum által meghirdetett versenyt még a pandémia előtt, 2020. tavaszán hirdették meg, viszont emiatt a döntőt kétszer is elhalasztották. Végül 2021. október 15-én pénteken került sor a megrendezésére. Két fős csapatban versenyeztünk. Csapat tagjai: Kostyál András (11.p) és Kostál Bálint (2020-ban 12.p osztályban végzett). A hidunkat Palm-nak neveztük el, a zöld színe és a formája miatt.  


A versenyre egy teljes mértékben 3D nyomtatóval készített hidat kellet leadnunk, az egyedüli nem 3D nyomtatott alkatrész csak az a csavar lehetett, amit adtak a szervezők, aminél fogva húzásra terhelték a hidat. Nem lehetett se ragasztani sem egyéb nem oldható módon összerögzíteni, mivel ott a helyszínen kellet összeszerelnünk. A hídnak 500 mm-es távot kellett áthidalnia és maximális túlnyúlása oldalanként 1-1 cm lehetett. Maximalizálva volt még a magassága 300 mm-ben és a szélessége 100 mm-ben. A híd 250 grammnál nem lehetett nehezebb úgy, hogy ebbe beletartozott a csavar is, amit adtak. Az alapanyagot a verseny szervezői biztosították, hogy a tervezésen és ne az anyagminőségen múljon az eredmény. A formára vonatkozó kikötés egyedül annyi volt, hogy nem lóghat az alátámasztási pontok alá a híd szerkezete.
Az ötletelési folyamatot a hidak alapvető logikai felépítésének tanulmányozásával, a nyomott és húzott elemek megismerésével kezdtük. Ebben nagy segítséget nyújtott Édesapánk. A tervezése során többszöri újra tervezés és statikai szimulációk után elértünk egy olyan pontra, ahol már érdemes volt a valóságban is letesztelni a szerkezetet. Ehhez egy házi szakítópadot is készítettünk, egy csörlő, egy rögtönzött fa keret és két szobamérleg segítségével. A próbamérések során sok tapasztalatot nyertünk a hidak gyenge pontjaival kapcsolatban. Elemeztük a lassított felvételeket, amiket készítettünk és megnéztük a törött elemeket. Ezek alapján erősítettük meg vagy könnyítettünk bizonyos pontokat a szerkezeten. Az össztömegre vonatkozó 250 grammos korlát elég szűk mozgásteret biztosított.

A verseny során a Palm súlyának több mint ezerszeresének megfelelő terhelés után szakadt csak le. A 245 grammos híd 255,5 kilógrammot bírt, ezzel az első helyen végeztünk, és a vereny történetében rekordot döntöttünk. 
A fejlesztési munka és a versenyen szerzett tapasztalatok alapján, látjuk ennek a hídnak a gyenge pontjait. Már van ötletünk arra, hogy mit kell változtatnunk, a még jobb eredmény eléréséért és hogy megőrizhessük kivívott helyünket… Reméljük idén is meghirdetik ezt a versenyt, s el tudunk menni, hogy magasabbra téve a lécet, nagyobb teherbírású hidat alkothassunk.

 


Kostyál András 11.p