Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Véglesiné Bíró Erzsébet Bonis Bona díjban részesült

2017-10-12 13:40:00

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjakat 2017. június 16-án adta át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központ által szervezett Országos Tehetséggálán. Nagy örömünkre e jelentős elisméresben részült Véglesiné Bíró Erzsébet kolléganőnk is. 
 

 

A díjjal 2013 tavasza óta ismerik el a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusokat és más tehetségsegítő szakembereket. A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis a „Jótól jót tanulni” latin közmondásból ered.

A díjátadót fiatal tehetségek előadásai színesítették, majd beszédet mondott Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. „A fiatalok teljesítménye mögött mindig ott van az őket segítő pedagógus, tehetségsegítő szakember munkája” – mondta. „Ma azokat a pedagógusokat, segítőket ismerjük el, akik nemcsak a kötelező feladatukat végzik el, hanem többlet energiát, többlet odafigyelést adnak, akik munkájukat nemcsak elvégzik, de feladatukat magas színvonalon, igényesen látják el” – hívta fel a figyelmet a plusz erőfeszítés jelentőségére.

Összesen 56 pedagógus, szakember, szervezet kapott díjat:

„Kiváló tehetséggondozó” - 20 pedagógus/szakember
„Kiváló tehetségfejlesztő” - 20 pedagógus/szakember
„Kiváló tehetségsegítő” - 10 pedagógus/szakember
„Kiváló tehetséggondozó szervezet” – 3 szervezet
„Életműdíj” – 3 pedagógus/szakember

A díjazás összértéke 26 millió Ft volt, a forrást a Nemzeti Tehetség Program biztosította.

Kolléganőnk az elismerések közül a Kiváló tehetséggondozó díjat vehette át ebből az ünnepélyes alkalomból. Egyébként azok a szakemberek részesültek ebben az elismerésben, akik legalább öt tanévre, nevelési évre visszamenőleg kiváló, eredményekben jól mérhető tehetséggondozó munkát végeztek a tanítványaik körében.