Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Karácsonyi ünnepség a Tanüzemben (2023. december 19.)

2024-01-08 09:09:00

Hagyományainknak megfelelően a téli szünet előtti utolsó tanítási napon a Tanüzemben a technikustanulók részvételével megtartottuk karácsonyi ünnepségünket.

 

Az ádventi időszakban a karácsonyra fel lehet és fel kell készülni, s ezen készülődő várakozást talán a legjobban a fenti versrészlet tükrözi. Ehhez nyújtottak segítséget műsorukkal az idei ünnepségünkön dr. Ősi János tanár úr szervezésében és felkészítésében a 10.N osztály tanulói. Saáry Gerda narrátor jelezte, a karácsonynak senki sehol a világon nem lehet csupán nézője. A karácsonynak csak résztvevői lehetnek otthon a családban és minden más igazi közösségben. Ezért is fontos, hogy egy karácsonyi ünnepséggel megemlékezzünk Jézus Krisztus születéséről, de ugyanilyen jelentőségű az is, hogy megerősítsük: eltéphetetlen szálakkal kötődünk a családunkhoz, vagy hogy fontos számunkra egy közösség. Továbbá arra kért mindenkit, hogy a műsor során énekeljünk együtt velük: „…Egy kis közös énekléssel adj hangot annak, hogy a Boronkayhoz, a Boronkay karácsonyt ünneplő közösségéhez tartozónak érzed és vallod magad!...”. A kórus által vezetett énekeket Boda Mária tanárnő szervezte és tanította be.

Az ünnepi gondolatait Szabó Attila mérnöktanár mondta el. Előre jelezte, hogy formabontó lesz rövid beszéde. „… Egy nagy igehirdető a sokadik karácsonyi szolgálatra készülve kétségbeesett mit mondhat szépet, újat és okosat. Ekkor beszélt egy régi atyafiával, aki annyit mondott: semmi újat, a régit a Lukács féle evangéliumot és a pásztorok énekét akarjuk hallani. Hisz ezektől nincs szebb, ettől karácsony a Karácsony…

Hallgattuk történetét a csodában hívő kisfiúról, a kereskedőről és magányos utazóról. Hallgattuk a karácsonyi történet üzenetét, s a lényegét: olyan tanítónk született, aki ismeri emberi természetünket és hibáinkat. Mindezek ellenére feláldozza magát értünk, szeret minket. Mint kér cserébe? Szinte semmit, csak szeretnünk kell!

Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent és egymást szeretni,
Karácsonyi rege ha valóra válna,
Igazi boldogság szállna a világra

idézett Ady Endre verséből.

Mi mindannyian csendben, elgondolkodva hallgattuk szavait. Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a Földön a jóakaratú embernek bibliai mondattal zárva „igehirdető gondolatait” kívánt áldott karácsonyt mindenkinek. 
 

 

A 10.N osztály műsorában meg is elevenedett a karácsonyi történet. Rendezésében József Attila és Dsida Jenő versével,  a diákok tolmácsolta idézetekkel felemelő produkciót kaptunk. Két énekhangban igen tehetséges diákunk – Csépai Anna Veronika 12.N; Makkos Rozi Lujza 11.A – éneke színesítette és tette még meghittebbé az ünnepet.

Az ünnepség végén Fábián Gábor igazgató óvó és féltő gondolataival búcsúzott a téli szünetre készülődő diákoktól: Családi körben éljétek meg a karácsonyt, szórakozzatok szilveszterkor. Vigyázzatok magatokra és egymásra, mert mindenkit egészségben visszavárunk 2024. január első hetében!

Köszönöm a műsorban szereplő minden diáknak, felkészítő és szervező tanárnak a munkáját és szolgálatát. 


Dian János igazgatóhelyettes
2023. Karácsonya