Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Újabb boronkays siker történelemből

2023-04-14 11:32:00

Iskolánk tanulói kiemelkedő eredményt elérve előkelő helyezéseket értek el a Kosáry Domokos Történelemverseny döntőjén a 11. évfolyamon.

2. helyezés: Szekeres Ádám György, a 11.A osztály tanulója.
8. helyezés: Tőrös Barnabás Kurszán, a 11.K osztály tanulója.


 
A Kosáry Domokos Történelemverseny döntőjére 2023. március 25-én került sor. A megmérettetés immár hagyományosan, a Magyar Nemzeti Múzeum patinás falai között zajlott, és idén is nagyon magas volt a színvonal. Az idei rendkívül magas részvétel miatt igazán nehéz volt a döntőbe jutás - az országosan induló több, mint 1800 diákból a legjobb 80 versenyző vett részt a döntőben.

A verseny első feladata a már hagyományos gyakorlati kérdéssor volt, amelyet a diákok a Nemzeti Múzeum falai között barangolva oldottak meg, majd különböző kvízfeladatok keretében mérhették össze tudásukat. Ezt követően a versenyzők történelmi személyek bőrébe bújva mutathatták meg érvelő és előadóképességüket, azaz egymással vitatkozva próbálták meggyőzni a közönséget és a zsűrit az általuk képviselt álláspont igazáról.


Ezt csak igazán színvonalas produkciókkal tehették meg, a kiváló szakemberekből álló zsűrit tekintve a 11. évfolyamon Dr. Vizi László, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója és Czuczor Gergely, Egyesületünk elnökségi tagja értékelték a feladatokat. A dobogósok és felkészítő tanáraik a Mathias Corvinus Collegium által felajánlott három napos MCC Feszt belépőkkel gazdagodhattak, de minden döntős értékes könyvcsomagok kapott ajándékul a Nemzeti Emlkékezet Bizottsága, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár és a Rubicon Történelmi Magazin felajánlásában.
 

Ezúton is gratulálunk eredményeikhez.