Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

 

35 éves évfolyam-találkozó – 2017 - ÚJ!!!

 
Tisztelt Egykori Tanárunk és Diákunk!
 
Idén lesz első alkalommal, hogy megszervezzük iskolánkban 35 éve végzett osztályainak évfolyam-találkozóját. Szeretnénk, ha az érintett osztályok ezen napra szerveznék meg az osztálytalálkozóikat, s ez kezdődhetne az évfolyam-találkozóval. Így ezen eseményen minden 1992-ben végzett diák találkozhat egymással, nemcsak az osztályközösségek eleveníthetik fel középiskolás éveiket, hanem az egész évfolyam együtt élheti át újra a közös emlékeket.
 
Tervezett program:
– találkozó az aulában,
– igazgatói köszöntő és tájékoztató az elmúlt 35 év iskolatörténeti változásairól,
– közös beszélgetés,
– rendkívüli osztályfőnöki óra,
– évfolyam csoportkép készítése.

A program: 

 

1982 A Csendes Csabáné Tablókép    
  B Tóth Ferenc Tablókép    
  C Bodnár Ferenc Tablókép    
  D Berta László Tablókép