Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Tisztelt Látogató!

Intézményünk 1950-ben kezdte meg működését kimondottan gépipari képzési jelleggel a piarista rendtől államosított épületben. A ’70-es években jelent meg az elektronika, a ’80-as években az informatika, a ’90-es években a gimnáziumi, a nyelvi előkészítős és a kéttannyelvű képzés. A paletta 2010-ben a környezetvédelmi, 2016-ban pedig a vegyész szakmacsoportokkal egészült ki. Az új főépületünk 2003-ban készült el (ezzel a Piarista Rend teljes egészében visszakapta belvárosi épületeit), mely 2010-ben Európai Uniós pályázatnak köszönhetően tovább bővült. A belvárosi tanüzemünk megmaradt saját használatban, de a kollégiumunk 2015 óta önálló intézményként működik tovább. 
 
Iskolánk legfontosabb vezérelve: „MINDENKI TEHETSÉGES VALAMIBEN!” Ezért a tanórai foglalkozásokon kívül számos szakkör működik a sport, a tudomány és a kultúra egyes területeihez kötődően. Az eredményességet tekintve ezek mindegyikében a középiskolai rangsorok elején zárjuk minden tanévünket, immáron több mint tíz éve. Aktív diákéletünket a tanévenként több mint kétszáz saját, közéleti tevékenységünket pedig mintegy negyven városi, további félszáz egyéb (kistérségi, megyei, regionális, országos, sőt alkalmanként nemzetközi) rendezvény lebonyolítása érzékelteti a legjobban. Diákjainktól megköveteljük az illedelmes magatartást, a tudás és a teljesítmény tiszteletét. A keresett szakmák megszerzésére, továbbtanulásra és idegen nyelvek elsajátítására ösztönözzük őket. Megítélésem szerint mindhárom területen szép eredményekről számolhatunk be, de még ezeken is tovább szeretnénk javítani. Ebben a munkában várunk és megköszönünk minden további, jó szándékú segítséget.
 
Igyekeztünk a honlapunk szerkezetét könnyen navigálhatóvá, a tartalmat pedig érdekessé és hasznossá tenni. Természetesen tudjuk, hogy nincs az a dolog, amin ne lehetne javítani, ezért szívesen fogadjuk jobbító megjegyzéseit, észrevételeit, melyeket továbbítani tudnak az iskola KAPCSOLAT oldaláról, vagy írhatnak egyenesen az e-mail címünkre, a boronkay/kukac/boronkay.hu címre.
 
Köszönöm, hogy érdeklődésével megtisztelte iskolánkat.

Fábián Gábor igazgató

2016.09.01.