Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Akikre büszkék vagyunk! - ÁSZÉV eredmények.

2023-04-25 13:57:00

„A patak és a szikla összecsapásából mindig a patak kerül ki győztesen. Nem az ereje, hanem a kitartása miatt” (H. Jackson Brown)

Ezzel a mottóval szeretném megosztani azokat a tapasztalatokat, hogy a legrangosabb szakmai tanulmányi versenyen az Ágazati és ágazaton belüli specializáció Szakmai Érettségi vizsgatárgyak Versenyén résztvevő fiatalok hogyan készültek erre a nem mindennapi megmérettetésre.

Minden évben várjuk a versenykiírást, hogy mikor lesz az I. forduló. Nem volt ez idén sem másképpen, év elejétől minden szakmában elindult a felkészülés. Február elején megtudtuk, hogy az iskolánkból 25 diák bejutott a II. fordulóba. Innentől kezdve még több erőt és energiát fektettünk bele a munkánkba. Igen, ez egy nagy közös munka volt a szaktanároknak a diákjaikkal és fordítva. A II. forduló után már világosan kirajzolódott, hogy többen akár dobogó közelbe is kerülhetnek. A gépész tanulóknál még külön próbaszóbelit is tartottunk a fiúknak, ahol 3 tagú bizottság előtt egy igazán versenyhelyzetet teremtve segítettük elő nekik a felkészülést, amely meg is hozta a gyümölcseit.

Mondhatom, hogy ez a nagyon kemény felkészülési idő rengeteg munkát, de emellett megannyi örömöt is adott nekem és minden kollégámnak. Jó érzéssel és megelégedéssel voltunk jelen a szolnoki díjátadón, ahol dr. Magyar Zita a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke külön kiemelte az iskolánk nevét, hiszen tőlünk volt a legtöbb továbbjutó a döntőbe. A nagy-nagy várakozás meghozta a felkészítő tanárok örömét is.

Elsőként a gépgyártástechnológiai ismeretekben versenyzőket szólították. Elhoztuk az első és a második díjat, Sebestyén Róbert 1. helyezettként és Sebestyén Norbert 2. helyezettként állhatott a dobogóra, mindketten a 12.G osztályból.

Informatikai ismeretekben ismételten egy szép helyezés született: Jávor Márton Áron 12.I osztályos tanuló a 2. helyen végzett. Itt érdemes megjegyezni, hogy országosan közel 800 versenyzőből sikerült ezt a helyet elhoznia.

Környezetvédelmi ismeretekből Kertész Botond 12.K osztályos tanuló szintén a dobogó legmagasabb fokára állhatott, 1. helyen végzett, valamint vegyész ismeretekből Láng Levente 12.K osztályos tanuló a 3. helyen végzett.

Külön szeretném kiemelni Bellér András 12.G osztályos tanulót, aki nemcsak a gépgyártástechnológiai ismeretekből hozta el a 4. helyet, hanem az ország legjobb angolosai között is ott van, hiszen az angol OKTV-n a 7. helyen végzett.

(Fotók: Szűcs Zoltán)


Az alábbi táblázatban megtekinthetők az összes elért eredmény.

A versenyző neve

Elért eredmény

Szakma megnevezése

Felkészítő tanára

Fábián Olivér

12. hely

automatikai és elektronikai ismeretek

Debreiné Gajdos Piroska

Sebestyén Róbert

1. hely

gépgyártástechnológiai ismeretek

Simon-Csernyik Szilvia

Sebestyén Norbert

2. hely

gépgyártástechnológiai ismeretek

Simon-Csernyik Szilvia

Bellér András

4. hely

gépgyártástechnológiai ismeretek

Simon-Csernyik Szilvia

Jávor Márton Áron

2. hely

informatikai ismeret

Kemenes Tamás, Orgoványi József

Zoller Dávid

7. hely

informatikai ismeretek

Kemenes Tamás, Orgoványi József

Gyánó Márkó

13. hely

informatikai ismeretek

Kemenes Tamás, Orgoványi József

Kertész Botond

1. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Józsa Gedeon

4. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Szappanos Éva

5. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Molnár Róbert

6. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Tamás Bence

10. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Dávid Nikolett

11. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Cserháti Dávid

13. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Zachar Csilla

14. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Zachar Csilla

15. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Fülöp Kinga

16. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

Fehértói-Nagy Gergely

19. hely

környezetvédelmi ismeretek

Vácy Emese

 

Láng Levente

 

3. hely

 

vegyész ismeretek

Fábiánné Kőszegi Erzsébet, Kutasi Zsuzsanna

Szikora Blanka Laura

12. hely

 

vegyész ismeretek

Fábiánné Kőszegi Erzsébet, Kutasi Zsuzsanna

Schwéger Áron Dániel

14. hely

 

vegyész ismeretek

Fábiánné Kőszegi Erzsébet, Kutasi Zsuzsanna

Berger Mátyás

15. hely

 

vegyész ismeretek

Fábiánné Kőszegi Erzsébet, Kutasi Zsuzsanna

 

Külön köszönettel tartozunk felkészítő tanárainknak is: Debreiné Gajdos Piroskának, Fábiánné Kőszegi Erzsébetnek, Kemenes Tamásnak, Kutasi Zsuzsannának, Orgoványi Józsefnek, Simon-Csernyik Szilviának és Vácy Emesének, akik áldozatos és kitartó munkájukkal segítették iskolánk tanulóit.

                                                                                                                                              Simon-Csernyik Szilvia

 

A verseny beszámolója a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján:

https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10006&Itemid=5

A teljes eredménylista:

https://www.nive.hu/tanulmanyiversenyek//eredmenyek-donto/

 

A 2023. április 14-én megtartott ÁSZÉV ünnepélyes eredményhirdetésen készült fotók megtekinthetők és letölthetők az alábbi linkre kattintva. A fotókat készítette: Szűcs Zoltán.

https://drive.google.com/drive/folders/1kCSCc-HkB7Yb0c5u-xgEMmWdGgxj6rYh?usp=sharing