Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Matematikából németül is jók a boronkaysok

2012-02-27 11:21:00

A Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF-en) rendezték meg a német nyelvű matematikaverseny országos döntőjét. A Boronkayból 4 diák jutott be a végső megmérettetésre. Az előző évekhez hasonlóan tanulóink ismét sikeresen szerepeltek: a dobogóra a 11. évfolyamos Hannus Erika (II. helyezés) és Novák Klára (III. helyezett) állhattak fel, a 9. évfolyamos Véglesi Júlia a VII. és Benjamins Levente a VIII. helyezést érték el. A diákokat Dr. Mindáné Kolostori Nóra tanárnő készítette fel.

 

 
A döntő nem csak a versenyről szólt. A versenyzők megismerhették a főiskolát, tájékoztatást kaptak az ott induló képzésekről, majd az ebéd után izgalmas játékban vehettek részt, mely a világpiac működéséről szólt. Mindez természetesen német nyelven, így nyelvtudásuk is továbbfejlődött.
A napot záró eredményhirdetés folyamán minden résztvevő kapott  gondolkodást fejlesztő ajándékot, a helyezettek emellett értékes könyvjutalomban is részesültek.
Az iskolákat is rangsorolták az elért eredmények alapján, a Boronkay az előkelő 4. helyen végzett. Tanulóink sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodva tértek haza.