2024 Kerékpáros túra beszámoló

Elmúlt az árvíz, jött az ősz és itt is maradt. Bár még az óraátállítás előtt vagyunk, azért már érezhetően közelebb jött a sötétség.

A napos tiszta időt ígérő szombat egy kis faggyal üdvözölt bennünket, ami felfelé a parton meg is látszódott a többség arcán: nincs az a Jankovics Marcell rajzfilm, ahol pirospozsgásabbak lettek volna az arcok! Önmagában ez nem is volt gond, bár nekem személyesen a kesztyűm otthon hagyása okozott kellemetlen perceket. 

Az út ritmusát a kieső versenyzők és a műszaki apróbb döccenések határozták meg. Szobon kifújtuk magunkat és élveztük az egyre melegebb levegő simogatását. Innen az út Helembára vezetett, amit már tényleg régi ismerősként üdvözöltünk. Frissítés, kinek mi, majd irány a vasúti híd és vissza. Zebegényben szintén frissítés, kinek mi, majd visszacsorgás Vácra. 

Visszacsorgás.  

Sokszorosan indokolt ez a kifejezés, hisz a magas részvételi szám hozta magával a mezőny szétszakadását is, hála a diákok különböző fizikai teljesítőképességének. A záróemberek, akik közé magam is tartoztam, tényleg csak lassan gurulva biztatták a kezdő, lelkes, de egyre fáradtabb résztvevőket. Végül mindenki beért a célba.

Azon gondolkodtam, vajon mi keltett a szokásosnál jobb érzést bennem? Az egyik egy személyes dolog: magamat is meglepve tapasztaltam, hogy maradt bennem erő még egyszer ugyanennyi táv megtételéhez. Ez köszönhető volt a szokásosnál több nyár végi biciklizésnek és a bringám majdnem kiváló menetállapotának. Úgy éreztem, ki tudnék kerekezni a világból! A másik: a jó társaság és ebből kifolyólag a jó csapatszellem. Milyen furcsa is ez! Egy ilyen hétvége után rengeteg ember - akiket eddig nem is ismertem - köszönt rám a folyosón,  és visszaköszönve kis mosoly is kísérte az üdvözlést. A tanórai keretek között sokkal nehezebb felfedezni a másikat, így azonban újra megerősítést nyert, mekkora szükség van az iskolán kívüli, ám az iskolához kötődő programokra. Ismét bizonyított az élet. 

Lectori salutem
Czene Gábor