Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Drámanap - 2023

2023-02-13 08:41:00

2023. január 27-én tartottuk a drámanapot, mely a Boronkayban nagy hagyományokkal rendelkezik. A 10. évfolyam már szeptember óta készült erre az eseményre, amikor az egyes osztályok bemutathatták a projektfolyamat végét jelentő produkcióikat.

Ezt megelőzően beszámolókkal és egy werkfilmmel rögzítették a munkafolyamat előrehaladását, valamint egy a színpadi előadást reklámozó plakátot is kellett készíteniük.


Nekünk, szervezőknek a program megvalósításán túl feladatunk volt a projektfolyamatok végigkísérése, a beadott dokumentációk értékelése. Ennek fő szempontjai voltak a határidők pontos betartása és a megfelelő minőségű munka. Bár minden osztály komolyan vette a feladatot, a 10. E osztály munkája volt a legkiemelkedőbb ebből a szempontból. Nekik jár ezért az egyik szabadnap.
Az egész folyamat leglátványosabb része természetesen maga a drámanapi előadássorozat volt. Az osztály produkcióit a zsűri értékelte, melynek elnökének idén a váci Madách Imre Művelődési Központ igazgatónőjét, Laczi Saroltát kértük fel. Havasi Ivett, Nagy Enikő és Kemenes Tamás iskolánk tanárai, mellettük Dudás Botond 12. G osztályos diákszínjátszós vettek részt a zsűrizésben.
A másik két napot érő elismerést a 10.I és a 10.P osztály kapta (közönségdíj és a legjobb rendezés díja).

 


Jó volt látni, hogy az osztályok közönségként is élvezik egymás játékát, azt, hogy szokatlan helyzetben (és sokszor szokatlan öltözékben is) láthatják társaikat. A feladat nem volt egyszerű: reneszánsz novellákból, reneszánsz élethelyzetekből tanulságot levonni, mégis sok humorral, ötlettel, kreativitással oldotta meg ezt minden osztály. Idén több osztályfőnök is szerepelt osztályuk előadásában, egyiküket, Orgoványi Józsefet rapperként láthattuk, ezzel is emelve a vidám hangulatot. 
A 10. A osztály kiemelkedett az összes többi osztály közül, mert a darab írója és rendezője, Makkos Rozi az egész osztályt bevonta az előadásba. Intellektuális megoldásokkal élve, igen magas szintű produkciót mutattak be.


A 10. P osztály a rímekbe szedett szöveggel nyújtott egyedit, valamint Simák Kristóf maga komponálta a zenét a darabhoz, melyet az osztály - erre az alkalomra alakult - kamarazenekara adott elő.
A 10. I osztály mind a zsűri, mind a közönség tetszését elnyerte, előadásuk a szöveg adta helyzet- és jellemkomikum lehetőségeit maximálisan kihasználta.
A 10. K osztály ötletesen két szálon futtatta a történetet, egyszerre voltunk a mai ismert netflixes közegben és Boccaccio világában. Az igényes díszlet és a csellójáték is hozzájárult ahhoz, hogy egy klasszikusnak mondható előadás jöjjön létre.


A 10. G osztály előadásán látszott, hogy minden szereplő nagyon élvezi a színészi játékot, ötletes jelmezzel, a történet aktualizálásával, humoros elemekkel tették színessé az előadást.
A 10. N osztály kissé elrugaszkodott az eredeti reneszánsz novella világától, olyannyira, hogy az Olümposzon találhattuk magunkat. Előadásukat az összeszedettség jellemezte, a közös játék élménye járta át; remek alakítások, sok humor eredményezte az élvezetes előadást. Játékukon látszott, hogy az osztály már harmadik éve van együtt.
A 10. E egy osztályfőnöki órát alkalmazott kerettörténetként; Boccaccio szövegét követve mutatták be a furfangos szakács esetét a darvakkal, akiknek táncában is gyönyörködhettünk.
És végül vélemények a szereplő osztályoktól:


„Pozitívum volt, hogy az iskola technikai eszközeit szabadon használhatták a diákok. Ez segítette a „színpadi hatás” elérését, és változatos előadások születtek. A hangszerek is fontos szerepet játszottak. Ez a művek szerves része és lelke volt. Hozzájárulnánk, ha a szervezők továbbra is támogatnák (pontok formájában is) a „muzsikus” diákokat. Végszóként még annyi, hogy ez szerintünk mindenkit kihozott a komfortzónájából, és új érdekeltségek felé irányította a fiatalokat. Hisz részben erről szól a tanulás is. Új dolgok kipróbálása, megtapasztalása.” (10. I)

„A drámanapra való felkészülés teljesen új élményekkel gazdagított bennünket, hiszen amellett, hogy osztályfőnökünk és tanáraink támogatását élvezhettük, az egész produkciót önállóan kellett megvalósítanunk a forgatókönyvírástól a díszletek elkészítéséig. (..) 
Maga a drámanap igazán szórakoztatóra sikerült. A remek darabok derűs atmoszférát biztosítottak, tükröződött róluk, hogy az osztályok kitettek magukért és mindenki komolyan vette a feladatot.  
Összességében elmondhatjuk, hogy a drámanapi felkészülés kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy megtapasztaljuk, milyen együttes erővel egy projectet kidolgozni, illetve megismerjük egymás gondolatait, ötleteit, továbbá a velünk egy évfolyamon lévő osztályokat. Kellemes élményként tekintünk vissza a felkészülésre és előadásunkra. Úgy gondoljuk, hogy méltán lehetünk büszkék magunkra, hiszen a többiekhez hasonlóan rengeteg idő és energia árán hoztuk össze a produkciót, amivel meg vagyunk elégedve.” (10. N)

„A rengeteg munkának és felkészülésnek köszönhetően az osztály jól teljesített a drámanapon. Mindenki le tudta küzdeni izgatottságát, és a darabra koncentrálva gördülékenyen, a próbákon begyakoroltak szerint ment az előadás. A drámanap eredményei tükrözik ezt legjobban. Úgy gondolom, hogy mindenki jól érezte magát a próbákon, és egy sikeresen teljesített feladatként tekinthetünk az egész folyamatra. Mindannyian elégedettek és büszkék lehetünk arra, amit elértünk.” (10. P)


„A sok erőfeszítésnek végül meglett a gyümölcse. Nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, és ez egy nagyszerű lehetőség volt arra, hogy mindenki megmutathassa, mennyit tud kihozni saját magából. A legnagyobb sikert talán mégis az jelentette számunkra, hogy a közös felkészülés közelebb hozta egymáshoz osztályunk tagjait. 
 
Túl a bemutatón, végre fellélegezhetünk, de azért hiányozni fognak a közös próbák, a sok nevetés és az a jó érzés, hogy együttes erővel győzzük le az akadályokat. Mindent összevetve, a drámanap egy szuper közös program volt, ezért szeretnénk ezúton is megköszönni iskolánknak és tanárainknak, hogy lehetőséget biztosítanak a diákoknak arra, hogy változatos helyzetekben kipróbálják magukat, fejlesszék tudásukat és képességeiket.”
 (10. E)

„Összességében a folyamat elején fellépő bonyodalmak ellenére a felkészülési folyamat végére szépen össze tudtuk magunkat kapni, a problémákat kisimítottuk és kihoztuk a maximumot az előadásunkból. Az osztály több tagja is büszke az osztályra. 
 
A drámanap mindenki szerint egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy fejlesszük a kooperációs és a problémamegoldó képességeinket. A próbák segítettek összehozni az osztályt és a kommunikációs képességeink is fejlődtek. Jó volt egy napot arra szánni, hogy megnézzük, más osztályba járó társaink min ügyködtek az elmúlt hónapokban. Sok minőségi és szórakoztató előadást láttunk, és a díjak átvételénél nagyon jó érzés volt a többi diák sikerének örülni és megtapsolni őket.” (10. K)

„Ez a csapatépítő program megmutatta, mennyire jól tudunk közösen dolgozni.” (10. G)

 


                        Gajdacsi Katalin és Sándor Ágnes

 

Az osztályok produkció a videó jobb felső ikonjára (lejátszási lista) kattintva érhetők el.