Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Erasmus + nyári szakmai gyakorlat Angliában - 4. hét

2022-08-08 09:57:00

Bejártuk a Szigetországot


Utunkról szóló beszámolóink sorozatát a szabadidős programokkal szeretnénk zárni.

Minden munkanapot a jól megérdemelt szórakozás vagy pihenés követett, ki mire vágyott. Viszont hétvégente lehetőségünk nyílt csodás helyekre ellátogatni - tanáraink kíséretében. Első kirándulásunk az Isle of White-ra vezetett, ahova egy légpárnás hajó segítségével juthattunk el, ami igazán gyorsan repített át minket újból a szárazföldre. A szigeten megtekintettük a híres Osbourne házat, ami Viktória királynő egyik kedvenc rezidenciái közé tartozott, sőt még halála is itt következett be. (Halálos ágya is ki van állítva a kíváncsiskodó látogatók számára.) Az egy hektárokon elterülő impozáns kert végében pedig a tengerpart fogadott minket, ahol a bátrabbak fürdőzhettek egyet a nem túl meleg vízben. Majd utunkat folytatva eljutottunk a Needles-höz, ahol ismét lehetőség volt csobbanni,  amellett hogy leírhatatlan panoráma tárult elénk. Első vasárnapi programunk a Historic Dockyard megtekintése volt, aholis először a tengeralattjáró kiállítást jártuk figyelmesen végig. Kezdésnek egy interaktív játékokkal, rengeteg képpel, fennmaradó tárggyal mutatták be a tengeralattjárók múltját, jelzéseit, háttérbeli dolgait. Majd belülről is megtekinthettünk egy igazi csodát, ahol még nagyon sok érdekes információval látott el minket egy kedves úr, aki valaha a fedélzeten szolgált. Emellett saját szemünkkel láttuk mennyi műszer van egy ilyen járműben, és milyen szűk helyen kell élnie a legénységnek, aminek jelenlétét hangeffektekkel próbálták demonstrálni. A kiállítás végénél a Navy első tengeralattjáróját is megnézhette a nagyközönség.

 


Ezt követően a nagy történelmi múlttal rendelkező Viktória és Mary Rose hajók történetével ismerkedtünk meg. Utóbbinak csak a vízből kiemelt roncsát lehetett megnézni, ami elképesztő látvány volt, főleg annak tudatában, hogy mennyi időt töltött a mélyben. Ezt mi magunk is megtapasztalhattuk, mert a modern technika segítségével mi is átélhettük a csatát és a süllyedést a hajó egy utasa szemszögéből. A Victoriát belülről is szemügyre vehettük, de a magasabbaknak ez nem volt túl nagy élmény – a kis belmagasság miatt. A második szombaton Portsmouth két fő nevezetességéhez látogattunk el. A napot a Spinnaker tower-nél indítottuk, ami még a London Eye-nál is magasabb. Itt igazából a panorámán volt a hangsúly, messze el lehetett látni a tengerre, illetve volt egy üveg, amin a mélybe lehetett látni, kissé félelmetes volt, de teljesen biztonságos, ugyanis több rinocéroszt is elbírna egyszerre. Délutánunkat a D-Day múzeumban töltöttük, ugyanis ebből a városból indult a híres második világháborús partraszállás, ami egy jelentős eseményt alakító tényezője volt a harcnak. Itt is rengeteg vizuális eszközt alkalmaztak annak érdekében, hogy fenntartsák az érdeklődést, továbbá az egyik hajó is  megtekinthető volt - ezen még tankok is parkoltak. Vasárnap Brighton volt az uticél. Az első benyomásom az volt, hogy ez nem is Anglia. Az utcákon rengeteg ember volt, ami teljesen eltért a várostól ahol a mindennapjainkat éltük. Majd a házak és a kilométernyi hosszú tengerpart és annak környéke, inkább egy mediterrán nyaraló-város érzését keltette. De mielőtt megkezdtük volna az egész napos strandolást, ellátogattunk az itt tálalható keleti stílusban épült nyári palotához. Káprázatos díszítés, kifinomult munka volt, amit láttunk, viszont bármennyire is szép volt, a királyi család kiadta ezt a kezéből, mert nem biztosított elvonulási lehetőséget, így ez ma már a város tulajdona. Ezután még végig sétáltunk a híres mólón – Brighton Pier, ahol szintén emberek tömkelege fordul meg, mivel itt vidámpark és nyerőgépek fergetege biztosítja a jó hangulatot. Majd az idő hátralévő részében strandoltunk, és keringtünk a városban, hogy kicsit mi is része legyünk az itteni színes kavalkádnak.

 

 

Az utolsó kiránduló hétvége szombatján ellátogattunk a fővárosba, Londonba. Tudtuk, hogy egy nap nem elég arra, hogy mindent láthassunk, de igyekeztük belesűríteni a lehető legtöbb látványosságot ebbe a pár órába. Kezdésnek a Tower Bridge-nél jártunk, sőt be is látogattunk és így el is láttunk mindkét irányba a Temze közepéről. Következő célkitűzésünk a Big Ben és annak környéke volt. Az oda vezető London bridge-en nem lehetett a korláthoz férni, mert emberek sokasága készített képet az óra és a Westminster által nyújtott fenomenális összképről. Bámulatos milyen precizitással alkották meg a palotát és a székesegyházat. Ezután folytattuk utunkat a Trafalgár tér felé-közbe elhaladtunk a Szent James Park mellett is-, amely az éppen akkor zajló női labdarugó Európa bajnokság miatt kordonokkal volt körbekerítve, de távolról a háttérben megpillantottuk a Nemzeti Galériát is. Igyekeztünk tovább, hogy a Piccadily circus-t se hagyjuk ki, illetve a Covent Garden megtekintése is nagy vágyunk volt, de ez nem olyan, mint egy magyar kis piac. Itt világmárkák vonultatják fel butikjaikat,  úgy mint a Dior, Chanel… szóval mi csak nézelődtünk. Nyilvánvalóan nem hagyhattuk ki a Buckhingam Palotát se, amit természetesen Anglia híres piros hacukás, nagykalapos őrei védenek. A palota mellette húzódik a Hyde park, aminek füve igencsak kiégett az előző hetek rekord forrósága miatt. Az idő szűke miatt sajnos a Tudománytörténeti és a Természettudományi múzeumokat csak kívülről láthattuk. 

 


London egy igazi metropolisz, tele emberekkel, rengeteg gyönyörű épülettel, és persze zsúfolt utakkal. Kipróbálhattuk az igazán neves Londoni metrót is, tehát igazán sok mindenben volt itt is részünk, de teljesen más, mint Magyarország, ez biztos. Végül az utolsó kirándulásunk egy kis városba vezetett, Chichesterbe, ami fél órára volt vasúttal. Ez egy hangulatos kis település. Fő nevezetessége a katedrális, közel a központhoz. Bámulatos, hogy még az ilyen apró helyek is tele vannak ilyen elképesztő építményekkel, mint például ez is. Természetesen nem hagyhattuk ki a piacot és a „csatornát” sem, melyen a turisták hajózhattak - mi ezzel a lehetőséggel nem éltünk. Összességében egy hónap alatt a lehető legtöbb dolgot igyekeztünk felfedezni a szigetországban. Es igen, nagyon más minden, mint itthon, de nekem nagyon tetszett minden. …és bár lehet, hogy nem túl praktikus mikor minden ház és utca ugyanúgy néz ki, de egy nagyon jó hangulatot ad. 

Óriási élmény volt, amiért örökké hálásak lehetünk. 

 


 


- Gombos Panna