Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Erasmus+ nyári szakmai gyakorlat Angliában - 1. hét

2022-07-25 12:03:00

A kezdet
 

Hajnali fények. Ragyogó csillagok. Félálom. Talán így írnám le, mikor az M0-áson haladtunk Ferihegy felé hajnali kettőkor. Tömérdek alkalommal repültem már, de ez most valahogy másnak ígérkezett. Valami más volt az útban. Ez alkalommal nem kikapcsolódni, hanem dolgozni megyünk. Része leszünk a nyugati civilizáció fellegvárának, az angol társadalomnak. Fél órája múlhatott hat, mikor felszállt a gépünk. Több érdekes helyszín fölött is elhaladtunk, mint például Bécs, Passau vagy a Ruhr-vidék. Talán a Rajna-vidéknél lehettünk, mikor álomba merültem. Mikorra felkeltem, valami nagyon megváltozott. Most is rengeteg autó haladt az autópályán, csak a rossz oldalon. Stenstaden landoltunk, a londoni agglomerációban. London Waterloo állomásról a South Western railway-el (magyarul Dél-Nyugati vasút) mentünk ki Portsmouthba. 
 


Mostani benyomásaim: Többször jártam már Angliában, de sose tűnt fel, milyen sokszínű az angol társadalom. Rengeteg etnikumból származó ember alkotja a helyi lakosságot, emellett Londonban épp a Pride hetek voltak, szóval minden sarkon tüntettek az emberek.

Másrészt:  Annyira természetellenes az egész angol közlekedés. Nem csak az, hogy az autók a másik oldalon közlekednek, a kötött pályás közlekedés is nagyban eltér a nekünk megszokottól. Itt úgy működik a vasút, mint nálunk a metró, azaz egy harmadik sínből szedi az áramot. Ellenben ha ezeket a furcsaságokat megszokja az ember, rájön, hogy nagyon is jó minőségű itt a tömegközlekedés.
 



Első héten alkalmunk volt hogy a helyi buszokkal feltérképezzük a környéket. Rengeteg szép park és épület van a városban. Az egész légkör sokkal lazább. Az emberek relaxáltak, nem törik magukat annyira a problémákon. Az eligazítás után neki is láttunk a héten a munkáinknak, hamar megszoktuk az itteni munkamorált.

Csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy az a program egy hatalmas lehetőség annak ellenére, hogy főképp az informatikai osztályokban elég népszerűtlen volt. Bárkinek, aki nem jelentkezett, csak ajánlani tudom.


Neducza Milán