Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Laky Zoltán Junior Príma díjat kapott

2012-02-28 11:16:00

 

Örömmel fogadtam a hírt, hogy egykori osztályom növendéke, Laky Zoltán rangos kitüntetést kapott újságírói munkásságáért. Szívesen olvasom a cikkeit, a zömében kultúrával foglalkozó írásait a Heti Válaszban. A díj kapcsán kerestem meg, a vele való beszélgetésből született ez az írás.

 

Ki ajánlotta, ki terjesztette fel erre a díjra és milyen rangja van az újságírók között?
 
Részben a szerencsének köszönhetem a díjat, hiszen a zsűri egyik tagja, Borókai Gábor a Heti Válasz főszerkesztője, így jobban a szeme előtt voltam, mint más lapoknál dolgozó kollégáim. Rajta kívül Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója és Kepes András tévés újságíró tagja a zsűrinek, amely odaítéli a Junior Príma díjat magyar sajtó kategóriában. A hétezer eurós pénzjutalom miatt nagyon rangosnak számít ez az elismerés, és azért is megtisztelő, mert hétről hétre látom, hogy a Heti Válasznál dolgozó munkatársaim, akik korábban szintén Junior Prímák voltakAblonczy Bálint, Iványi Balázs és Stumpf Andrásmilyen magas színvonalú munkát végeznek.
 
 
Hogyan alakult az élete az érettségi után, hogy került erre a pályára, ehhez az újsághoz?
 
Érettségi után a Budapesti Corvinus Egyetemre jártam, és közben csöppentem bele az újságírásba. 2004-ben megüresedett egy hely az A5.hu hírportál Forma-1 rovatánál, és mivel olvasója voltam, jelentkeztem a kiírt pályázatra. Hat évet töltöttem itt, és itt tanultam meg a hivatás alapjait Farkas Péter rovatvezetőtől, az ország első számú forma-1-es szakírójától. Mivel az A5 volt társtulajdonosa a Napi Gazdaság lapigazgatója lett, ott is elkezdhettem külsősként dolgozni, ami mutatja, hogy a kapcsolatépítés igen fontos ezen a pályán. A Heti Válaszhoz úgy kerültem, hogy beiratkoztam a lap újságíró-tanfolyamába, a Heti Válasz Műhelybe. A gyakorlatban ekkor már sokat tudtam, de közgázosként újságírói képzésben nem vettem részt, és ezt pótolni akartam. A tanfolyam haszna azonban az lett, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhettem a Heti Válasz szerzőivel, szerkesztőivel, bizonyíthattam és a kurzus végeztével a lapnál marasztaltak.
 
Milyen alapokat kapott ebben az iskolában, mennyiben járult hozzá a későbbi sikereihez?
 
A Boronkay történelem- és irodalomóráin kaptam meg a világra való nyitottságot, közéleti érdeklődést és általános humán műveltség iránti igényt, ami elengedhetetlen az újságírói pályán. Osztályfőnököm, Szilágyi Erzsébet, illetve Jendrék Gabriella tanárnő órái sohasem a magoldásról, a tananyag szolgai elsajátításáról szóltak, hanem kötetlen beszélgetéseket, vitákat generáltak, s a történelmi folyamatokon és az irodalmi műveken át ablakot nyitottak a világra. A többi tanáromtól is megkaptam mindazt az útravalót, amire szükségem volt. Úgy éreztem, hogy az 1999 és 2003 közötti G osztály nem is kaphatott volna jobb tanárokat.
 
Milyen tanácsokkal látná el a mostani diákságot, hogy hasonlóan sikeresek lehessenek a munkájukban?
 
Jelentkezzenek olyan szakra, ami iránt igazán, szívből érdeklődnek, és ne olyan divatszakra, amitől a legjobb megélhetéssel kecsegtető végzettséget várják, az ember ugyanis szerintem akkor lesz sikeres és kiegyensúlyozott, ha szereti a munkáját. Építsenek kapcsolatokat, mivel a legtöbb karrierben így lehet előre lépni. És bármilyen munkát végeznek, legyen szó akár fizetés nélküli gyakornoki pozícióról, akár szerényebb jövedelmet biztosító részmunkaidős vagy alkalmi munkáról, minden feladatot végezzenek el lelkiismeretesen, határidőre, a legjobb tudásuk szerint, mert általában ez előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.
 
Szilágyi Erzsébet
 

 
A díj hivatalos indoklása:
 
„Laky Zoltán, a Heti Válasz újságírója lelkiismeretes, sokoldalú és nagy munkabírású munkatárs, aki különlegesen érzékeny szemmel tekint a világra, rögtön meglátja a kínálkozó témalehetőséget. A témától függetlenül - akár a hazai operaélet kulisszatitkairól, akár a Forma-1-ről van szó - biztosan minőséget kap tőle az olvasó.”
 

 

Példaként álljék itt egy régebbi, a Minőségi Újságírásért Díjjal értékelt írása:
 
Nem vetítenek - Miért büntet Hollywood?
 
Miközben Hollywood az egyik kezével simogat, és forgatásokat hoz Magyarországra, a másikkal dorgál, és gyors kalózaink miatt elhalasztja a hazai premiereket. Amíg nem szólunk rá a nézőtéren mellettünk kamerázó filmtolvajokra, nem is várható javulás.
Heti Válasz - 2011. június 30.