Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Nagy Boglárka és Gyémánt László közös kiállítása

2013-11-20 13:53:50

Gyémánt László festőművész és Nagy Boglárka (volt diákunk) Mester és tanítványa címmel állította ki 32 képét október 21-én a budai Társalgó Galériában, és ugyanitt tekinthető még meg Gordon Eszter fotográfus a Gyémánt-műteremben készült a két kiállító művészt ábrázoló 20 fotója is.

 
Borsos Mihály, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy kísérletről van szó, sorozatot kezdenek mester és tanítványa címmel. Az első kiállításra Gyémánt László vállalkozott tanítványával, Nagy Boglárkával, aki három éve diplomázott Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán, és ez lesz az első tárlata. Gyémánt László és Nagy Boglárka is a munkákat erre a kiállításra készítette.
 
 
 
 
Gyémánt László 11 új képe, egyenként 130x130 centiméteres, a művésztől a Divatpanomtikum címet kapta és a galéria központi termében kapott helyet. Felöltöztetett kirakati divatbábukat festett meg, az 5-5 kép közé, központi helyre került az elhunyt feleségéről, Krisztináról festett egészalakos képe, amelyen a mozdulat szintén a kirakati babára utal. Nagy Boglárka 21 olaj-vászon képe egyrészt a nyár élményeiről szól harsogó színekkel, hagyományosan festett alakokkal. Másrészt a Teremtés könyvéből kalligrafikus blokkot készített, sötétbarna keretbe tette a jobbról balra olvasható héber szöveget, amely magyarul is olvasható a képek mellett.
 
 
A kiállítás harmadik részében Gordon Eszter fiatal fényképész 20 werkfotója látható 50x33 centiméteres nagyításban. Két-három alkalommal járt Gyémánt László műtermében és megörökítette, amint mester és tanítványa dolgozik - összegezte a látnivalókat Borsos Mihály.
 
A november 14-ig nyitva tartó kiállítás képanyagáról magyar és angol nyelvű katalógus is készült.
 
Forrás: MTI