Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Őszi kirándulás

2013-11-22 13:32:11

A túraszakosztály novemberi túráján, egész pontosan november 9-én, a cél a Naszály kilátó volt, amit ha akkor már nem is a kilátás miatt, de elértünk.

 
 
A „kis” csapatunk 9:20-kor indult a váci autóbusz állomásról Kosdra. A már itt megmutatkozó problémák egyike volt, hogy a legalább 50 főt számláló „tömeg” éppen hogy felfért a buszra. A busz a megszokott 15 perces menetidő helyett 30 perc alatt teljesítette a hosszúnak nem mondható utat.
 
 
 
A túrát 10 órakor kezdtük. Kétórányi séta után megálltunk egy rövid pihenőre és gyönyörködtünk a csodálatos kilátásban, amelyet Nőtincs, Ősagárd és Keszeg nyújtott. Továbbindultunk és megnéztük a Násznép-barlangot. Egyből indultunk is tovább a kilátóhoz. Félúton a kilátó és a barlang között hatalmas köd szállt le ránk, a látótávolságot 8-10 méterre korlátozva. Ennek ellenére továbbmentünk és a kilátónál rövid pihenő megtétele után indultunk tovább.
 
 
Lefelé félúton elmentünk a Szent Margit kereszthez és innentől utunk kitérők nélkül vezetett lefelé Sejcéhez. Sejcéről az úton percek alatt már Deákváron voltunk.
 
Összegezve a túra nem volt nehéz, sőt más túrákhoz viszonyítva rövid volt, de sokaknak a sár, a köd igen megnehezítette a haladást.
 
Nagy Bence Balázs 10.B