Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Neumann János emlékverseny - sikereink

2023-03-28 08:35:00

Programozó csapatunk sikere a Neumann János emlékversenyen - Kecskeméten

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara országos többfordulós, nemzetközi középiskolai programozó versenyt hirdetett 9-14. évfolyamos diákok részére immáron harmadik alkalommal. Idén először már a határon túli magyar középiskolások jelentkezését is várták! 

Kecskeméti egyetem nemzetközi programozó versenyt hirdetett, névadójuk Neumann János emlékére. A verseny három fordulóból állt. Az első két forduló online megmérettetés volt, míg a döntőnek már az Egyetem adott otthont. Iskolánkat egy csapat képviselte a döntőben (Lehel Barnabás, Pék Gergő, Tokodi Mihály 11.P osztályos tanulók). A programozás feladatok megoldásánál fontos volt a munkamegosztás, hiszen a csapatnak két számítógép állt rendelkezésére, s egy igen szűkös időkeret. Szakmai tudáson túl kreativitásra, közös tudás és megoldási gyakorlat kialakítására is szükség volt. 



Ezen a versenyen először vehettünk részt, s hajtott minket a kíváncsiság, a kihívás: mi is ez, mit kell itt teljesíteni? Idén a Kárpát-medence csapatai közül VI. helyezést sikerült elérnünk. A siker nagyságát mutatja, hogy ezen nemzetközi versenyre 102 csapat nevezett, 3 országból: Magyarországról 88, Szerbiából 12, Szlovákiából pedig 4 csapat vett részt a megmérettetésen.


Reméljük jövőre is megrendezik a versenyt, s akkor a helyezésben a „V” már nem fog szerepelni, csak az ujjainkkal formázzuk azt!

Felkészítők: Gyombolainé Cserny Zsuzsanna és Gyombolai Ferenc