Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Projekt és robot - a Promatech Célgépgyártó Kft bemutatója

2023-03-27 09:05:00

Pénteken a Promatech Célgépgyártó Kft képviselői látogattak iskolánkba, ahol betekintést nyerhettünk „A holnap automatizált megoldásaiért” végzett munkájukba.

Technikusi képzésben már három éve használjuk a projektmunkákat, itt most képet kaptunk a projekt iskolán kívüli életben megvalósuló gyakorlati alkalmazásáról. Láthattuk a folyamat lépéseit, ahol a gépészek a megtervezik a robotot, majd a villamos tervezés viszi tovább a folyamatot. Ezután a szerelő részlegé a fizikai megvalósítás, s a programozóké a lehetőség, hogy programvezérelt (automatizált) mozgásra bírják a szerkezetet. A gyakorlati példák alapján láthattuk a sikerhez, megoldáshoz vezető, sokszor újratervezéssel, módosítással tarkított utat. Az aktuális, Túró Rudi csomagolás és dobozolás, projekten keresztül szemléletes, érthető életképet kaptunk a mindennapok kihívásairól, s mindezt nehezítő, rendelkezésre álló időablakról. Láthattuk, hogy miért kell a többféle látásmód, szaktudás egy-egy projekt tervezési fázisában is, hiszen a koporsó csiszolásra alkalmazott robotoknál, ha veszélyhelyzetet keresünk, nem a robbanás jut eszünkbe, s kell olyan szakember, akinek eszébe jut, hogy a lecsiszolt fapor felrobbanhat. Vagy mikor a tesztelés folyamán felmerülő gyakorlati eltérésekre keresik a választ: Egy dobozba pontosan megadott számú Túró Rudi kerül, s ezt úgy ellenőrzik, hogy lemérik a doboz súlyát. Darabszám egyezik, a gép úgy pakolta be, súly alapján viszont egyel több került be. Hogy lehet ez? A megoldás nem szembetűnő: a csokiréteg eltérő súlya egységdoboz esetén kiadhatja egy újabb szelet súlyát. Ezek szerint az ellenőrző rutint módosítani kell… 
 



Számunkra a 3D nyomtató érdekes „játék”, számukra költség és időhatékony megoldás, amellyel a tervezés, megvalósítás fázisában gyorsíthatják, olcsóbbá tehetik a munkájukat. A gyorsításba természetesen külső erőket is bevonhatnak, s egy-egy fizikai, teherbírási tesztelésbe akár a dolgozók családját is bevonják.

Hallottunk a PLC programozás fázisairól is a szimulátor, telephelyi és gyári programozás kérdéseiről, kihívásairól. S ha már gép és végrehajtási algoritmus, tesztelhettünk egy robotkart, amely látszólag véletlenszerűen adta át a tárolóba helyezett tollakat a vállalkozó szellemű diákoknak. A tesztelés közben tapasztalhattuk, hogy gépnek és embernek együtt kell élnie. S a gépnek nem csak mozognia, feladatot végrehajtania kell, de szükséges vigyáznia a környezetére is, s az ott mozgó emberekre. Ezt bemutatandó a robotkar, ha érzékelte az emberi jelenlétet lelassult!
 



A robotkar után egy teszt várt ránk, ahol néhány leggel ismerkedtünk meg! Mekkora a legkisebb robotkar vagy éppen a legnagyobb? S vajon az Amazon raktárában hány robot szolgálja ki a megrendelők igényeit. Számomra meglepő volt a legkisebb robot mérete (0,5 mm), amit egészségügyben, többek között sebészetben alkalmaznak.
 



Érdekes és szemléletformáló volt a gyakorlatban megvalósuló projektek világába bepillantani, s a jelenben is már megvalósuló jövő technológiáját testközelből látni. Reméljük máskor is részt vehetünk újabb, érdekes bemutatóikon.


Gyombolainé Cserny Zsuzsa 

 

További képek az eseményről

https://youtu.be/RpaPP69fiYs