A Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium végzős diákjai szalagavatóját, január 8-án a váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében tartotta meg.
A vírushelyzetre való tekintettel, a megfelelő óvintézkedésekkel a szervezők igyekeztek biztosítani egy ismét felejthetetlen ünnepi eseményt végzős diákjainknak. A három nap gazdag programja alatt lehetőségünk volt megtekinteni szebbnél szebb keringőket - ahol a lányok hercegnőknek, a fiúk igazi lovagoknak érezhették magukat - és annál is kreatívabb osztálytáncokat, amelyek elragadták a nézők figyelmét.
A háromnapos eseménysorozat legfontosabb része a szalagtűzés csak a szombati napon történt meg, ami minden végzős és hozzátartoztóik számára nagy esemény. A rendezvény kezdetén a végzős diákok nevében Palotai Gergő foglalta össze búcsúzó gondolatait, majd Dian János igazgató úr szívhez szóló, a történeti hátteret felidéző és útmutatást adó beszédével folytatódott. Ezt követte az esemény központi része, a szalagtűzés. Az évfolyam tanulói egyenként kapták meg saját szalagjukat, amelyet már a műsor alatt büszkén viseltek. Az iskola címerével ellátott, valamint évszámokkal megjelölt szalagokat a hagyományokhoz híven 11. évfolyamos lányok tűzték fel a leendő végzős diákoknak.
A nemsokára elballagók és a szalagtűzők is ugyanakkora izgalommal várták azt, hogy melyik lány kinek fogja feltűzni a közelgő befejezés kék jelét, hiszen ez mindenki számára különleges pillanat. Voltak olyan szalagtűzők, akik testvérüknek, közeli barátuknak, vagy akár kedvesüknek helyezhették fel ruhájukra a szalagot, és ezzel közösen élhették meg ezt a felejthetetlen pillanatot. A teljes ünnepség koordinálását, mint évek óta, ezúttal is Szlobodnikné Kiss Edit tanárnő és Kemenes Tamás tanár úr végezte.
Köszönjük minden szalagtűző lánynak, fotósnak és további segítőnek áldozatos munkáját!
Lehotai Vivien 11.n osztály – egyik szalagtűző
Szalagavató a Boronkayban
A Boronkay 2022-ben érettségiző 12. évfolyamába 217 diák tartozik. Nagyon sokan csak a folyosón látjuk egymást, vagy akár még ott sem. Azonban van egy esemény ebben a négy évben, amely összehoz gépészt, vegyészt, kéttannyelvűst, informatikust és más szakok tanulóit. Amikor minden lány szívesen öltözik menyasszonynak, és a Művelődési Ház környéke olyan, mintha a szakmájukba beleunt hercegnők gyűjtőhelye lenne. Ez a 2022-es szalagavatón sem volt másképp.
A háromnapos esemény január 6. és 8. között zajlott le a Madách Imre Művelődési Központban. A végzős évfolyam csütörtökön és pénteken osztályprodukcióit és keringőit mutatta be a közönségnek, míg szombaton a műsor kiegészült a szalagtűzéssel. Így másfél hét távlatából, azt kell, hogy mondjam, minden egyes nulladik órában való keringőpróba, idegeskedés, sarokfeltörés és ugyanazon szám meghallgatása rengetegszer megérte. Úgy gondolom, egy ilyen zavaros, kétségekkel teli évben, mint a tizenkettedik, a szalagavató tart a diákoknak egy kis fényt az alagút végén, habár ebben az esetben inkább a fény az alagút közepén található.
Valószínűleg, ha a legtöbb embert megkérdeznénk, mindenki a keringőt emelné ki, mint legjelentősebb momentumot, azonban számomra az összetartás, a kedvesség és a figyelmesség felerősödése volt meghatározó. Félreértés ne essék, én is rettenetesen szépnek és meghatónak találtam, ahogy a kékes-fehéres fényben kedves táncpartnerem szemébe nézve, akivel már hatéves korom óta egy osztályba járok és a hosszú fehér ruhámban tipegve eltáncoltuk a keringőnket. Ennek ellenére, továbbra is a műsor előtti pillanatokat tudnám leginkább kiemelni, amikor a diákok egymás hegyén hátán, tökéletes hajjal és sminkkel, utcai ruhában eszegették a frissen rendelt ételeket a Művelődési Ház különböző pontjain. Az emberek sokkal közvetlenebbek lettek egymással, olyanokkal elegyedtünk szóba és nevetgéltünk, akikkel négy év alatt egy köszönésig sem jutottunk el. A műsorok az első napon 15, míg a második és harmadik napon 16 órakor kezdődtek. Ekkora már mindenki tűkön ülve várta, hogy színpadra kerülhessen. Az érdeklődés ebben az évben is hatalmas volt, szülők, nagyszülők, barátok és egyéb rokonok tömegei jöttek el erre a jelentős eseményre, a telefonok galériái, majd a közösségi média is megtelt a közös képekkel.
Így, hogy túl vagyunk a szalagavatón, és mi is végre kitűzhettük a Boronkay címerrel ellátott kis kék díszt a kabátunkra, az eseménydús három nap emlékét fizikailag leginkább a csütörtöki kipihentség őrzi, hisz a reggel hét órás keringőpróba helyett újra nyolcra járhatunk az iskolába. Remélem, hogy akik jövőre fogják átélni ezt az élményt, hasonlóan szépen fogják tudni lezárni a Boronkays tanulmányaikat, akárcsak mi.
Ódor Anna Sarolta 12. A
Egy hete vége, avagy a szalagavató diákszemmel
Egy hete vége. Lassan hozzászokunk, hogy nem szaladgálunk fodrásztól ruhakölcsönzőig, a kölcsönzőtől táncpróbára, onnan meg a Művelődési Központba. Megváltozott a helyzet, már nem vagyunk egy személyben saját magunk sminkesei, öltöztetői és motivációs trénerei. Csend van. Az élet nyugodtabb, egyszerűbb. Furcsa helyzetbe kerültünk, mert amit év eleje óta egyszerre vártunk és féltünk, az egyik hétről a másikra elmúlt. Az izgatottság helyébe az öröm lépett, ahogy levonultunk a harmadik estén a színpadról. Tudtuk, hogy vége, de csak most kezdjük úgy igazán felfogni, hogy amit mindeddig csak túlélni szerettünk volna, azt boldogan és sikeresen teljesítettük.
Az évfolyamunk öt, szebbnél szebb keringőt és hét osztályprodukciót adott elő, szombaton pedig sor került a szalagtűzésre és meglepetésként még a tanárok is bemutattak egy vicces táncot. Jó volt látni, hogy az osztályok egyedi műsorokkal készültek, melyek a rájuk jellemző hangulatot, hozzáállást tükrözték. Voltak, akik a Föld körül utaztak, mások az időben és többen a legalább annyira színes és élményekkel teli osztálytermükben. Különleges volt az esemény már csak azért is, mert a versengéssel teli gólyatábor, kádiválasztás és hasonló programok után végre egybekovácsolta, összehozta az évfolyamot. Főleg a közös, több osztályt érintő keringők éreztették a hatásukat, ahogy egymásért és nem egymás ellen dolgoztunk az elmúlt hónapokban.
Mindezért köszönetet mondunk szüleinknek, tanárainknak, barátainknak és természetesen évfolyamtársainknak, hiszen mindannyian kellettek ezekhez, a csodálatos estékhez, melyek megérték mindazt az energiát és odafigyelést, melyet kezdetben még kétségek között, később viszont egyre boldogabban fordítottunk rájuk.
Szőcs Boróka és Dian Benedek 12.N
A szalagavató előtt osztályommal rengeteget gyakoroltunk, és nagyon sok energiát beleöltünk abba, hogy mind magunknak, mind a nézőközönségnek egy maradandó emléket tudjunk nyújtani, és véleményem szerint ez sikerült is.
A szerdai főpróba nagyon hasznosnak bizonyult, habár rövid ideig, de képesek voltunk kipróbálni magunkat a színpadon, ami sokat segített az ottani helyezkedésen és viselkedésen a későbbiekben. Emellett volt lehetőségünk belelátni abba, hogy mikor hol kell legyünk pontosan. Ez nagy mértékben csökkentette az előadás előtti izgulásomat.
Az első, csütörtöki előadás nálam biztosan, de ahogy láttam, több diáknál is kisebb-nagyobb bizonytalansággal járt. Ennek ellenére az osztályommal nagyon élveztük ezt a napot, és szerettünk a színpadon lenni.
A pénteki szalagavatóról elmondható, hogy sokkal lazábban tudtuk kezelni a színpadi létet, az előző nap hibáin is tudtunk javítani. A háttérben végig jó hangulat volt, és kényelmesen fel tudtunk készülni a darabjainkra, szinte nem is aggódtunk a színpadi szereplésen.
A szombat volt a legemlékezetesebb az én szemszögemből. Az a nap volt az, amikor ki tudtuk hozni a legtöbbet az előadásunkból, és szinte hibátlanul elő is tudtuk adni azt. A közönség ezen a napon volt a legjobb, ami sokat hozzátett a szereplésünkhöz.
Lezárásul annyit tennék hozzá, hogy ez az alkalom tudatosította bennem, hogy mennyire büszke lehetek arra, hogy az osztályom része lehetek, annak az osztálynak a része, amely ha kimondatlanul is, de nagyon jól zárta a szalagavatót.
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »
Tovább »