Túlélő túra drótszamárháton

„2011. október 22-én, szombaton, korán reggel biciklitúrára indultunk a kis pirossal. Nagyorosziban akartunk leszállni, az első malőr az volt. hogy az előző állomáson lerámoltuk a bicikliket, majd rájöttünk, hogy korán van. Szerencsére a kalauz megvárta, míg visszapakoltunk. A vonat utazóközönsége dőlt a nevetéstől, mikor megszégyenülten visszaszálltunk. Akkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk.

Korán reggel még farkasordító hideg volt, de amint biciklire pattantunk, jó idő lett.

Elindulás után több hegyet bebarangoltunk, aztán olyan úton mentünk, ahol beton sem volt, általában hegynek föl egyesben, vagy toltuk, de nagyon hősies volt az egész csapat. A profi versenybringások öt perccel mindig előbb felértek, majd bevárták a mezei bringásokat. Akinek nem volt teleszkópja, azok nagyon szenvedtek. A tanárok nagyon jól bírták a megpróbáltatásokat, ők is előttünk értek föl.

A hegytetőre érés után azzal áltattak minket, hogy ezután már csak lefelé fogunk menni, de ez persze nem volt igaz. A kilátás biztos szép volt, de mi mással voltunk elfoglalva. Veszteségeink: a kettőből egy lányt (50%-os veszteség) elhagytunk a Csánki-kőnél, akinek mobilján se pénz, se töltés, se térerő, de a 112-t sikerült felhívni, ahonnan átkapcsolták a „helyi specialistához”, ám ekkor lemerült a telefon. Szerencsére Kaszás tanár úr, a túra szervezője és a legvállalkozóbb kedvű, hiperaktív társunk (egy kerékkel tekert fel a lejtőn) megtalálta. További harci sérülések: egy fájó kar – á az semmi, bíztatták – miután végigszenvedte a túrát, otthon kiderült, hogy eltört a csuklója. A törés oka: lejtő alján „véletlenül” meghúzott első fék.

A lefelé gurulás sem volt egyszerű, mert az út, enyhén szólva nem volt sima (de hát Kaszás tanár úr szervezte a túrát). Az öklömnyi kövek és szakadéknyi kátyúk közötti szlalomozások között volt, akinek még fényképezni is volt ideje.

Szilágyi Lajos tanár úr GPS-e lett a nap sztárja, kedves női hangon ötpercenként bemondta a magasságot, átlagsebességet, megtett kilométereket, a tanár úr által leadott kalóriákat, és ha megálltunk pihenni, beszólt, hogy már túl sok ideje állunk.

Valahogy eljutottunk Királyrétre, ahol kiderült, hogy szerencsére, a tavalyi túrával ellentétben csak két durrdefektet kaptunk. A villámgyors és profi javítást ezennel köszönjük az illetékeseknek.

Egyes elvetemültek ezután még külön túrára indultak (le a kalappal) mások koncertezni mentek (és reklámozták a koncertet), a maradékot elásták a kertek alatt.

Van olyan, aki azonban nem a koncerten töltötte az estét, hanem a sürgősségin veszekedett az orvossal a csontok latin nevéről.

Ez a túra kihagyhatatlan volt, minden megpróbáltatás ellenére, a társaság nagyon jó volt, sokat nevettünk, az idő kiváló, az erdő gyönyörű volt.

Ugyanez a társaság szervez majd novemberi gyalogtúrát is, ami valószínűleg ugyanilyen jó lesz, ha nem jobb. Mindenkinek teljes szívből ajánljuk. Köszönjük a szervezőknek ezt az élményekkel teli napot.

Akármit mondanak is, szívesen megismételnénk!”

Szilágyi Erzsébet