Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Turek Miklós Faludy előadása az iskolánkban

2015-03-08 08:39:12

Turek Miklós iskolánkban 2015. március 5-én Pokolbéli világnéző címmel versszínházi előadást tartott Faludy György életéről és költészetéről. 

 
 
A Boronkay egykori tanulója, Turek Miklós újra számot adott bravúros memorizálási képességéről és színpadi tehetségeiről. Ezúttal a Faludy-életmű volt terítéken. 
 
 
Az iskolai körülmények csak szerény számú kellék használatát teszi lehetővé, így a költő életútjának egyes szakaszait egy bőrönd, dísznövény, asztal, szék és más apróság jelenlétével lehetett érzékeltetni. Mezítlábas hősünk megjelenése csendet teremtett, majd andalítóan férfias szavalása az utolsó facebook-felhasználót is figyelemre késztette. A három fejezetre tagolt előadás kitűnően ábrázolta, hogy a költő utazásai éppen hol tartanak. Erre rátett az ösztönösen jó színészi tehetség: az előadóművész képes volt olyan környezetet teremteni, amelyre a díszletből nem következtettünk volna, és olyan emberekkel népesítette be a teret, akik nem is voltak ott.
 
 
Az elsődleges érdem nyilvánvalóan Faludyé, aki verseibe foglalva számol be arról, milyen érzés az otthontól távol nem otthon érezni magát, majd újra Magyarországon sem valóban hazára találni. Miklós elmondásából tudjuk, Hogy Faludy személyesen is látta ezt az előadást, és el sem tudom képzelni, mit érezhetett, látva, hogy valaki életszerűen és hitelesen adja vissza a régen tapasztaltak gyümölcseit, költeményeit. 
 
 
Igen színvonalas műsorban lehetett részünk, ezáltal a költészetileg többnyire műveletlen korosztályunk a magyar irodalom egy újabb élvonalbeli képviselőjével ismerkedhetett meg, a papír alapú könyv olvasásánál egy sokkal fogyaszthatóbb, kortársabb formában.
 
Sógor Márton 12.g

 Nagyítás


 Horváth Balázs fotói az előadásról

 Turek Miklós honlapjáról, képek diákjaink között

 Pataki Sándor felvétele - részlet