Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Ünnepi koncert a hölgyek tiszteletére

2012-03-12 06:00:00

Iskolánkban az előző igazgató, dr. Molnár Lajos teremtett hagyományt abból, hogy a nőnap alkalmával meghívott zenészek közreműködésével köszöntjük az iskola végzős leány tanulóit és hölgy dolgozóit. Pár éve új eleme e programnak, hogy Fábián Gábor igazgató úr kezdeményezésére minden munkatársunk egy Hujbert István által készített dekoratív, elegáns üdvözlőlapot kap, ami egy csokor virágnál tán sokkal maradandóbban tanúskodik a nők iránti feltétlen tiszteletünkről. A koncerten immár hagyományosan a Farkas Pál vezette Váci Szimfonikus Zenekar lépett fel, e csak az ő számukra összeállított muzsika hangjaival ajándékozva meg a hölgyeket.

Az igazgató úr a maga és az iskola minden férfiembere nevében a koncert előtt átadta a hölgyeknek ezt az alábbi üdvözlőkártyát és a következő köszöntő szavakat mondta nékik: : 

 
 
„Tisztelt Hölgyeim! Kedves Lányok! Kedves Kollégák!
 
Megítélésem szerint a férfiak döntő többségének az életét, annak minőségét, örömeinek és bánatainak döntő többségét három határozza meg:
Az első az édesanya, aki nélkül maga az életünk sem lenne lehetséges.
A második az első igaz szerelmünk, akit sosem feledünk.
S a harmadik, aki, ki tudja miért, ritkán tartozik az előző kategóriába, az életünk társa, akivel együtt öregszünk.
Nem gondolom, hogy alkalmas lennék arra, hogy e szerepek fontosságát ecseteljem. Ráadásul költők sokasága megtette ezt helyettem azóta, amióta létezik az emberi kommunikáció
 
 
Ennek bizonyítékai az írásbeliség kezdetéig megtalálhatóak.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a sok-sok önzetlenségért a köszönő szavakat igen is ki kell mondani
Szerintem sok férfi tényleg megadja a tiszteletet a nőknek, de képtelen arra, hogy ezt szavakban is kifejezze
Én arra kérlek benneteket, nőket, ne haragudjatok párotokra, férfi munkatársatokra, ha ezen hiányossággal ők is rendelkeznek, s bizony időnként ide sorolom magam is. Apellálok itt azon képességetekre, amire a férfiak többsége képtelen
Ti megérzitek, hogy egy férfi hogy viszonyul hozzátok
Sokkal hamarabb felméritek és sokkal pontosabban diagnosztizáljátok a két ember közötti érzelmi és hangulati vibrációkat
Most azonban egy egészen más vibrációt kell érzékelnetek, s nem is a már említett titkos érzékszervvel, hanem a fületekkel, hiszen ez a kitűnő csapat, Farkas Pál barátom vezetésével és a levegő részecskéiben keltett rezgéshullámokkal próbál a szívetekig hatolni, én pedig minden férfi társam nevében igyekszem nektek sok boldogságot kívánni
 
Mielőtt átadnám a területet zenészeinknek, egy idézettöredékkel zárom beszédem:
 
A nők ellátnak minket minden földi jóval,
Sokkal többel megint és megint,
Mint járna nekünk érdemünk szerint.
A nők a világ jobbik fele,
Mi férfiak, ebbe - nyugodjunk bele.”