Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Zsigmond Emőke egy felívelő pálya elején

2014-04-05 13:55:00
Iskolánk egykori, kiváló növendéke, Zsigmond Emőke, a Nemzeti Színházban nemrégiben bemutatott János vitéz előadásának Iluska szerepét alakítja, minden kritika szerint emlékezetesen nagyszerűen.
 
 
Az iskolánkban egykor a táncban, a színjátszásban, a versmondásban egyaránt remeklő, sokoldalú tehetségünk, aki bár ma még színinövendék, már számos komoly filmszereppel a háta mögött, jelenleg több futó előadásnak is a főszereplője.
 
 
Az alábbiakban egy kis összeállítást találhatnak a Színművészeti Egyetem 2015-ben végző hallgatójának pályafutásáról, eddigi munkáiról, pár kritikát olvashatnak  róla és betekintést nyerhetnek művészi elképzeléseibe egy interjú kapcsán.
 
 
Nagy büszkeséggel emlékszünk rá, további szép sikereket kívánunk neki, s igyekszünk továbbra is figyelemmel kísérni pályafutását.
 
 
Hujbert István
 
 


 

Zsigmond Emőke a Boronkayban

 Pár boronkays fotója



 

Emőke, a hajdani versenytáncos

 Fotók a sikereiről

Cikkek

 Roxanne - Moulin Rouge - Cseresznyék Dáviddal - 2009

 Creedence Clearwater Revival - Proud Mary - Cseresznyék Dáviddal - 2009



 

A színi hallgató

 A színművészeti egyetem hallgatója



 

Filmszerepei 

 

Édes otthon - 2013

10 perces rövidfilm

 Teljes film

Szereplők: Szirtes Ági, Zsigmond Emőke, Barcsai Bálint.
Írta és rendezte: Visky Ábel
 

 
A halálba táncoltatott leány (The Maiden Danced to Death) - 2011

színes, feliratos, magyar-szlovén-kanadai játékfilm

 Fotók a filmből

 Bemutató 1.

 Bemutató 2.

Rendező: Hules Endre
Szereplők: Hules Endre (Steve), László Zsolt (Gyula), Melkvi Bea (Mari), Deborah Kara Unger (Lynn Court), Stephen McHattie (Ernie), Boris Cavazza (idősebb Udvaros Gyula), Zsigmond Emőke (Gabi), Gil Bellows (Fred), Kovács Lajos (Gabi apja)
 
Udvaros István – vagy ahogy világszerte ismert: Steve Court –, a táncosból lett impresszárió (Hules Endre) húsz év után visszatér Kanadából szülőföldjére, Magyarországra. A szocialista rendszer, mely száműzte őt, nincs többé. Volt káder apja nyugdíjba vonult, de öccse, Gyula (László Zsolt) továbbra is ugyanazzal a társulattal, ugyanabban a lerobbant stúdióban dolgozik, ahol hajdanán együtt kezdtek, csak időközben feleségül vette István volt szerelmét, Marit (Melkvi Bea). A két testvér úgy dönt, hogy felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot. Amennyiben Gyula meg tud felelni István szigorú, amerikai típusú szakmai kívánalmainak, a sikeres impresszárió világturnéra viszi az előadást, segítve mindkettejük stagnáló karrierjét. Azonban időközben István ördögi tervet eszel ki, hogy elégtételt szerezzen régi sérelmeiért.
 


 

Éneklés

Kovács Adrián - Weöres Sándor: Valse triste
Előadja: Zsigmond Emőke
Zongora: Kovács Adrián
 


 

Színházi szerepek

Kamaszba-zárva - jelenetinstalláció a tavasszal meghirdetett jelenetírói pályázat nyertes alkotásaiból.
Rendező: Forgács Péter.
Szereplők: Hullan Zsuzsa, Borbiczki Ferenc és a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói (Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke).
 
Galgóczi Erzsébet: Egymásra nézve - felolvasószínházi előadás,
Rendező: Hegedűs D. Géza.
Szereplők: Bata Éva, Járó Zsuzsa, Hegedűs D. Géza, Borbiczki Ferenc, Rajhona Ádám, Tahi Tóth László, Lázár Balázs, Földes Irmi, Csőre Gábor és a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói (Bach Kata, Csapó Attila, Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Szabó Erika, Tóth András, Tóth János, Vecsei Miklós, Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Zsigmond Emőke).
 
 

 

A versmondólányok és -fiúk meg Weöres az SZFE-n

Weöres Sándor sokaknak sokat jelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem falain belül, ezért is rendezett Weöres 100 címmel egész napos konferenciát az intézmény a költő születésének századik évfordulója alkalmából. Az oktatók előadásai és a versmondó verseny után a negyedévesek beszédvizsgájából hallhattunk részleteket, felváltva néhány megzenésített Weöres-verssel.

Beszámoló az előadásról


 
Örkény 100 - Gálaest a Pesti Színházban - 2012. április 04. 
 
Filmművészeti Egyetem növendékei Forgács Péter vezetésével Örkény Mese-levelek című könyvéből adnak elő részleteket az érkező nézőknek. A produkcióban Janka Barnabás, Mészáros Blanka, Tóth Jankó, Szabó Erika, Csapó Attila, Bach Kata, Zsigmond Emőke, Vecsei Miklós, Tóth András, ifjabb Vidnyánszky Attila és Zoltán Áron lép fel.
 
 

Vízkereszt, vagy amit akartok - Pesti Színház, Budapest - Szerep: Olivia, gazdag grófnő

Interjú Mészáros Blankával, Zsigmond Emőkével és Fesztbaum Bélával.

Interjú


 
János vitézNemzeti Színház,  Budapest - Szerep: Iluska
 
 

 
 
VérnászRuszt József Stúdió, Kecskemét - Szerep: Anya
 
Lorca egyszerű embereket, parasztokat jelenít meg, s az ősit, a primitívet egyesíti a modernnel. A dráma vezérmotívuma a halál és az a titokzatosság, ami az életet és a halált, a férfi és a nő kapcsolatát átjárja. A IV. éves színművész osztály vizsgaelőadása.
 
 

Hamlet Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros 

Kritika


 
 
Diótörő - Ódry Színpad, Budapest
 
 
Az E. T. A. Hoffman világától annyira idegen negédes és szirupos Diótörőkhöz képest ez az előadás teljesen más: minden ízében mese, minden ízében álom és minden ízében színház.