Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A város jutalmazta a kiváló diákjait

2011-09-30 08:00:00

Városunk képviselő-testületének 2011. szeptember 22-én megtartott ülésén ebben az évben is átadták ünnepélyes keretek között a Vác Város Kiváló Diákja, valamint a Vác Város Sportjáért kitüntető címeket. Az 1996-ban alapított díjat – a Művelődési és Oktatási Bizottság döntése alapján – idén tizenkét diák vehette át, akik kiváló tanulmányi és közösségi munkájuk jutalmaként részesültek az elismerésben. A Vác Város Sportjáért kitüntetést ebben az évben négy kiváló sportoló kapta meg. Az elismerő okleveleket, ill. plaketteket Mokánszky Zoltán alpolgármester méltatásai után Fördős Attila polgármestertől és dr. Schmuczer Istvánné szakbizottsági elnöktől vehették át díjazottak.

Idén a legnagyobb örömünkre a 16 kitüntetettből 11 diák jelenleg iskolánk növendéke.

Vác Város Kiváló Diákja:

Mógor Sára (Juhász Gyula Á.I.),
Pintér Brigitta (Radnóti Miklós Á.I.),
Csernák Dóra (Radnóti Miklós Á.I.),
Szafián Márton (Árpád fejedelem Á.I.),
Slezsák János (Boronkay MKGK)
Győri Péter (Boronkay MKGK)
Lehotka Írisz (Boronkay MKGK)

Vác Város Sportjáért:

Ivanics Dóra (Boronkay MKGK)
Noé Bálint (Boronkay MKGK)
Noé Milán Miklós (Boronkay MKGK)
Noé Zsombor József (Boronkay MKGK)



kituntetes1


kituntetes2


kituntetes3