Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Erasmus+ Portsmouth, Anglia 2. hét (2019.08.08. – 2019.08.14.)

2019-08-21 10:58:00

Az első munkahét végéhez közeledve, csütörtökön meetinget tartottunk ahol megbeszéltük a hétvégi programot, a következő héttel kapcsolatos teendőinket, illetve mindenki elmondhatta a nyűgét baját a munkájával kapcsolatban. Többeknek is akadt problémája, de ezek nagyrészt megoldódtak.

Eljött a szombat, a londoni kirándulás napja. A portsmouthi állomáson gyülekeztünk, ahonnan vonattal a londoni Waterloo pályaudvarra mentünk. Innen az utunk a Tower Bridgehez vezetett, melynek először a gépházát tekintettük meg, majd felmentünk a tetejébe, ahonnan kiváló kilátás nyílt a városra illetve az üveg padlónak köszönhetően az alattunk közlekedőkre. Ezután a Tower-hez sétáltunk, ahova sajnos nem volt időnk bemenni, helyette inkább a Science Museumot néztük meg, ami véleményem szerint elég rossz választásnak bizonyult, mivel semmi különleges nem volt benne, valamint egy tárlatot leszámítva nem is volt valami érdekes – bár volt aki ki sem akart jönni . A múzeum után szétváltunk és szabad program volt. Mi a tanárokkal tartottunk és tettünk egy sétát a Hyde Park-on keresztül a Buckingham Palace-hez. Innen a Parlamenthez és a Big Ben-hez vezetett az utunk, ami sajnos a felújítás miatt állvánnyal volt körülvéve, így leginkább Dr. Genya rakétasilójához hasonlított. A túránk a London Eye-nál végződött, ahonnan hazafelé vettük az irányt. Portsmouth-ba érkezve többen egy pubba indultunk, ahol egy frissen facsart gyümölcslével öblítettük le ezt a mozgalmas és fárasztó napot.


A vasárnapunk szabad volt, de aki akart ellátogathatott a D-day múzeumba, amit nem érte meg kihagyni. A kiállítás rendkívül látványosan és érdekesen mutatja be az Overlord hadműveletet a tervezéstől a gyakorlatig, közben a benne résztvevők történeteit is elmesélve. A múzeum után tettünk még egy sétát a parton, majd hazamentünk energiát gyűjteni az előttünk álló munkahétre. 


Szöveg: Tóvaj Attila
Kép: Magyar Petra Dorina, Krupa Viktor Levente

 

A cikksorozat további részei:

|  1   |   2   |   3   |   4  |