A balti népek küzdelme – Emlékezés a kommunizmus áldozataira

Észtországban, Lettországban és Litvániában az emberiség legújabb kori történelmének leghosszabb háborúja zajlott a világháború alatt és után, egészen 1957-ig. Honvédő háború, szabadságharc, függetlenségi háború volt a betolakodó, megszálló szovjet, bolsevik hatalom ellen. Egy tökéletesen elfelejtetett és feledtetni akart háború, melyben a végletekig inflálódott, agyonhamisított és deformáltságukban laposra koptatott meghatározásokat végre a fejükről a talpukra kellett állítani. A tiszta eszmeiség, az igazi forradalmiság, az örök emberi erkölcs és tisztesség, az emberi teljesítmény csúcsai, a hősi lét előtt róttuk le kegyeletünket.

Emberi közelségbe hozta a szabadságharc küzdelmét: hogyan éltek majd két évtizedig a hősök a pár négyzetméteres, földbe vájt bunkerban, hogyan szereztek fegyvert, hogyan segítette a civil lakosság az „erdei embereket”, milyen kegyetlenséggel irtotta őket a szovjet hatalom, végül árulás útján hogyan számolják fel az utolsó ellenállást is a magyar forradalom leverése után. Ekkor a legutolsók maguk is megértették, hogy nyugatról segítséget nem várhatnak, s egy egész nép nem áldozhatja fel magát a szabadságért folytatott harc oltárán.

A balti népek emberfeletti küzdelméről a világ mit sem tud, ők maguk viszont mindent megtesznek annak érdekében, hogy fennmaradjanak a relikviák, helyreállított bunkerek, emlékhelyek, múzeumok sokasága emlékezteti a mindenkor élőket, hogy e három kis nép mai szabadsága, viszonylagos jóléte, nyugalma ebből az erkölcsből táplálkozik. S ez olyan biztos alap, melyre lehet építkezni.

Szilágyi Erzsébet

 Gáll Roland fotói

 Videófelvétel az előadásról