Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Boronkay Informatika Verseny és ünnepélyes zárása

2016-01-19 11:04:16

A Boronkay Informatika Verseny 2015-16-os évadjának nyolcadik osztályos döntőjét 2015. december 17-én rendeztük meg a VSZC Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma szérűskerti épületében.

 
A döntő főszereplői az ott résztvevő gyerekek, mégis, ELSŐ HELYEN A FELKÉSZÍTŐ TANÁROKNAK SZERETNÉK GRATULÁLNI, ÉS KÖSZÖNETET MONDANI!
 
A döntőre meghívott versenyzők közül, végül 12 fő jelent meg, a legtöbbjük Vác agglomerációjából, de akad köztük jászapáti, győri, szekszárdi versenyző is.
 
 
A döntőt Fábián Gábor igazgató úr nyitotta meg.
 
 
A versenyzőket és kísérőiket idén is kis vendéglátással leptük meg, melyet a könyvtárban abszolváltunk.
 
A feladatok javítása alatt a résztvevők és kísérőik igény szerint lanpartyn vehettek részt, melyet a verseny lebonyolítását segítő jelenlegi és volt diákjaink irányítottak.
 
 
Az eredményhirdetést Fábián Gábor igazgató úr mondott rövid beszédet, majd a verseny szponzora
- a Tigra Informatika Kft. -, képviselője, Lange Péter úr bemutatta a szponzort, majd rövid szakmai értékelés után következett az emléklapok, oklevelek, díjak átadása:
 
1. helyezett: Hidvégi János  díja: 512 GiB-os SSD meghajtó
2. helyezett: Varga Dóra      díja: 256 GiB-os SSD meghajtó
3. helyezett: Gyenes Viktor  díja: gamer fejhallgató szett
 
 
 
Az emléklapokat és okleveleket Fábián Gábor igazgató úr, a díjakat Lange Péter úr adta át a résztvevőknek.
 
 
A verseny döntőjének részletes eredménye:
 
 
Köszönet a verseny létrehozásában, lebonyolításában résztvevő segítőknek:
 
 
Kemenes Tamás
versenyszervező