Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Kazinczy-verseny szó-szépségversenye

2015-02-05 12:53:00

Teiszler Mária a köszöntő szavakhoz egy játék meghirdetését is csatolta.

Kosztolányi példája alapján a jelen lévő diákokat arra szólította fel, hogy mindenki sorolja fel, mely 10 szót tartja a magyar nyelvben a legszebbnek, osztályonként egyeztessenek, majd vessék össze, hogy vannak-e közös ízlést tükröző választásaik. A játék eredménye az alábbi táblázatban látható:
 

Eredmény: 

Kosztolányi Dezső indította az első hasonló szavazást francia mintára, 1933-ban a Pesti Hírlapban. Akkor a következő szavakat találták a legszebbnek az emberek: 
láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív és sír. 
 
Azóta szinte minden évtizedben volt olyan kezdeményezés, hogy összegyűjtsék a legjellemzőbb, legérdekesebb vagy legszebb szavakat. 
 
A rendszerváltást követően 1991-ben indított az egyik újság egy ilyen akciót. 
Az édesanya, a szerelem, a boldogság, a szeretet, a gyermek, a csillag és a haza szavak kerültek fel akkor a listára. 
 
Aztán 2009-ben Balázs Géza nyelvész indította el a Legszebb magyar szó elnevezésű kampányt a Magyar Nyelv Éve alkalmából, amelyben az alábbi szavak nyertek: 
édesanya, lenolaj, édesem, fricska, cipőfűző, szerelem, pillangó, guriga, szeretlek, alkony. 
 
Ugyanekkor a Kuka-rovatba e szavak kerültek: 
celeb, izé, projekt, deviszont, lúzer, beinvesztál, igazándiból, tevőleges, ténykérdés, szapul.