Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A legtehetségesebb diákokat idén is támogatta a DDC

2015-11-19 14:11:35
Kiemelkedő tehetségű váci és környékbeli diákok pályázhattak idén is a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány által immár tizenegyedik alkalommal meghirdetett Duna-Dráva Cement Kft. Tehetség Ösztöndíjra. Az okleveleket idén 2015 november 12-én 41 tehetséges tanuló vehette át Vácott, a Duna-Dráva Cement Kft. váci irodaházában rendezett ünnepségen.
 
 
 
 
A díjazott diákok választott területük legjobbjai, és tanulmányi eredményükben is kiegyensúlyozottan jól teljesítenek. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az esztendőben iskolánk ismét megkapta az egy intézmény számára maximálisan adható 10 ösztöndíjat.
 
  1. Tomcsányi Gergely
  2. Tar Bálint
  3. Bíró Ákos
  4. Bencze Gábor
  5. Szabó Dorina Szabina
  6. Pápa Márton
  7. Pintér Brigitta
  8. Bíró Annamária
  9. Boroncsok Bence
10. Dobó Máté
 
 
A vállalat alapítványa idén is összesen 3 millió forinttal támogatja a térség tehetséges fiataljait, ami 10 hónapon át, az általános iskolásoknak havonta 6 000, a középiskolásoknak pedig 8 000 Ft támogatást jelent.
 
 
A pályázat nyertes tanulói a 2015/16-os tanév során részesülnek az ösztöndíjban, amit a képességeik kibontakoztatásához és a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. Többen a sportban vagy zenei téren teljesítenek kiemelkedően, míg mások országos tanulmányi versenyeken, vagy nyelvi tehetségükkel értek el kimagasló eredményeket és váltak méltóvá a támogatásra.
 
 
Az ünnepélyes díjátadó eseményen az alapító részéről Sövér Ferenc a Duna-Dráva Cement Kft. gazdasági vezérigazgatója köszöntötte a díjazottakat. Sövér Ferenc kiemelte: „A 2015-ös évben a DDC tehetségeket támogató munkájával elnyerte a MATEHETSZ által alapított Genius Loci díjat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy mi is hozzájárulhatunk a város haladó szellemiségének alakulásához. Ugyanakkor köszönettel tartozunk valamennyi díjazottnak és mindazon pedagógusoknak, edzőknek, szülőknek, akik szerepet vállalnak a tanulók nevelésében, oktatásában, gondozásában és a kezdeményezésünk működtetésében is. Megítélésünk szerint ez az együttes törekvés, a kiválóság keresése, a ragyogó példa a záloga az igazán haladó szellemiség kialakulásának. ” Az alapítvány részéről Nagy László ismertette a kuratórium észrevételeit a pályázatokkal kapcsolatban, majd az okleveleket Bászler Mária, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az alapító HR igazgatója adta át.
 
A vállalat honlapján közzétett kiírásnak megfelelően, 2015. október 15-ig nyújthatták be pályázatukat a Vác és közigazgatási területén működő általános és középiskolák legalább 7. osztályos tanulói közül azok, akik az elmúlt tanévet legalább 4,5-ös tanulmányi eredménnyel zárták, és emellett tehetségükkel, illetve elért eredményeikkel kitűnnek társaik közül. Az Alapítvány az elbírálás során a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére is támaszkodott, így munkája során a tanárok által a díjazottak eredményeiről, ígéretes fejlődéséről készített írásbeli jellemzést is figyelembe vette a kuratórium.
 
 
A rendezvényt a díjazottak részéről bemutatott zenei műsor, hegedű-, gitár- és trombitajáték, valamint néptánc műsor színesítette. A Sűrű magyar legényes néptáncot Dobó Máté adta elő.
 
 
 
A duna-drava.hu nyomán