Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A magyar forradalom ünnepnapján

2017-03-24 21:50:44

Az idei március 15-i ünnepség meglehetősen rendhagyó volt az előző évekhez képest. Ezúttal egy rock koncerten vehettünk részt. A műsort szerkesztette Gelniczkyné Teiszler Mária, ünnepi beszédet mondott Dr. Molnár Lajos. Az alábbiakban Lámfalusi Dóra 10.N osztályos tanuló osztja meg élményeit.

 
 
Személyesen is ismerem a bandát, így láttam a háttérmunkákat is, hogy mennyit készültek a műsorral, mennyit dolgoztak a dalokon. Úgy gondolom, hogy színvonalas előadást láthattunk tőlük, amibe rengeteg időt és energiát öltek bele. Nagyon örülök, hogy rászánta magát erre a lépésre mind Teiszler tanárnő, mind a NoGenre banda, hiszen végre egy igazi forradalmat élhettünk át március 15-én.
 
 
Dr. Molnár Lajos, iskolánk egykori igazgatója mondott ünnepi beszédet
 
Nyilván nem hozható egy lapra az 1848-as forradalommal, de ettől függetlenül szerintem bárkit büszkeséggel tölthet el ez az ünnepség. Jó volt látni egy új, fiatalos műsort, amire mindenki odafigyelt, hiszen nem tudta, hogy mikor mi következik, és már csak ez is fenn tartotta az érdeklődést, még ha nem is kedveli mindenki ezt a műfajt.
 
 
Nagyon szeretem ezt a stílusú zenét, hozzám már csak ezért is közel állt, de örömmel láttam, hogy rajtam kívül sokan mások is élvezték a koncertet, átadták magukat a daloknak, és hogy néhány résznél, elég sokan énekeltünk, tapsoltunk. Tetszett, hogy a zenekar interaktívvá tette az egészet, és hogy érezhetően közvetlenek voltak. Ráadásul ez az alkalom nekik egy hatalmas lehetőség volt, és ők is nagyon élvezték. Számomra nagyon élvezetes volt, remélem, hogy az egész iskola így gondolja, diákok és tanárok egyaránt.
 
Lámfalusi Dóra
10.N