Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A „műegyetemen” jártunk

2016-11-17 09:47:47

Idén is nagy örömmel és sok érdeklődő diákkal vettünk részt a BME által november 11-én megrendezett Nyitott Laborok Délutánja című rendezvényen. 

 
 
A VIK – villamosmérnöki kar – dékánjának tájékoztató előadásán hallhattunk a sikeres egyetemi felvételi ill. diplomaszerzés általános problémáiról, tapasztalatairól. 
 
Láthattuk, milyen lehetőségek állnak a hallgatók előtt, hogy egy elismert diplomát szerezzenek, mellyel sikeresen pályázhatnak jól fizető mérnöki állásokra. 
 
 
Ezt követően diákjaink két csoportra bontva, két-két egyetemi hallgató kíséretében/kalauzolásával 5-5 laboratóriumot látogattak meg, ahol megismerhették a laboratórium kutatási területét, az ott dolgozók munkáját, életpályáját. 
 
 
Különösen érdekes volt a nagyfeszültségű laboratórium, ahol 50kV-tal bemutatott kísérleteket láthattunk vagy a Nokia 5G hálózatának fejlesztésével foglalkozó labor. De teljesen új világot rajzolt elénk a távvezérelt/vezető nélküli autók fejlesztésével ill. a számítógépes rendszerek biztonságával foglalkozó CrySys laboratórium is. 
 
Reméljük azok, akik idén nem tudtak eljönni, jövőre majd csatlakoznak hozzánk, ezáltal is segítve az ő pályaválasztásukat is. 
 
Kovács Éva és Tóthné Brassói Hilda
 
 
(Az egyetem iránt érdeklődők további információhoz juthatnak az egyetem november 25-én megtartott nyílt napján. )