Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A ScienceGuruk a díjátadó ünnepségen

2016-11-10 08:20:19

A Szolidaritás Napján, október 5-én, a 20. évfordulóját ünnepelő „Auchan az Ifjúságért Alapítványtól” ünnepélyes keretek között vehettük át a „ScienceGuruk avagy a Fenntartható tudományért” című győztes pályázatunk díját. 

 
 
Pályázatunk, melyet a Boronkay György Közhasznú Alapítvány támogatott, célja: megőrizni / felkelteni / erősíteni a gyerekekben már egészen kicsi korban meglévő természet iránti érdeklődést, bátorítani őket a gondolkodásra, kísérletezésre, a válaszok keresésére. Szeretnénk, ha a mind általános, mind középiskolásoknak szóló programjaink megerősítenék bennük azt a gondolatot, hogy: a világ érdekes, a jelenségek, a fizika érthetőek; nem kell elfogadni, követni az általános vélekedést: „én sem értettem soha a fizikát…”, „mindig is gyenge voltam belőle…”. 
Már a díjátadó ünnepség is ennek jegyében telt.
A hivatalos részt követően diákjaink interaktív kísérletekkel várták az üzletbe látogatókat, felnőtteket, gyerekeket egyaránt. Az érdeklődők láthattak jelenségeket az optikai csalódások témaköréből, megismerhették a lézerfény tulajdonságait, felhasználását. Rácsodálkozhattak a minket körül vevő légnyomásra ill. annak hiányára, találkozhattak érdekes anyagokkal / anyagi érdekességekkel, kipróbálhattak néhány mágnesességet szemléltető eszközt. 
A szervezők arra is gondoltak, hogy ne éhezzünk ill. megismerjük a „pultok mögötti világot” is. A finom péksütemények elfogyasztása után ellátogathattunk az Auchan helyi pékségébe és cukrász részlegébe, ahol magunk készíthettünk pl. croissan-t, ismerhettük meg a tortadíszítés mikéntjét. 
A nap eseményeiről Demény Petra kísérletet bemutató diákunk a következőképp számolt be: 
 
„A fizika uncsi.” „Sosem értettem és nem is fogom.” „Annyira száraz.” „Minek ez nekem?”
Ilyen és ehhez hasonló kérdések valószínűleg már sokak fejében megfordultak. A természettudományos tárgyak sajnos nem örvendenek nagy népszerűségnek, pedig hasznosságuk és szépségük tagadhatatlan. 
Személyes kedvencem, szívem csücske a fizika. Ahogy Jedlik Ányos fogalmazott: „Minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is.”
 
Annak érdekében, hogy a fent említett helyzetet megváltoztassuk, lehetőségünk nyílt az Auchanban egyszerű, de mégis látványos kísérleteket bemutatunk csupán mindenhol fellelhető, hétköznapi tárgyak felhasználásával. Az ott eltöltött idő tanulságos volt, sikerült új szituációban kipróbálnunk magunkat és jó érzés volt a felkészülés során elsajátítottakat sikeresen visszaadni. Apróbb bukkanók és hibák előfordultak, de vidám hangulatban lendültünk túl rajtuk. Lehetőségünk nyílt a cukrászati rész meglátogatására is, ahol uniformisban készíthettük el a saját kis tortánk díszítését. A legtöbben el is döntöttük, hogy ilyen pályán nem fogjuk folytatni tanulmányainkat, legalább egy továbbtanulási lehetőséget biztosan kizárhattunk. Mindezek ellenére élveztük a folyamatot, a végeredményt – a süti elfogyasztását –, pedig még jobban. Összességében remek napot tölthettünk el két remek dolog társaságában: fizika és édességek.
 
Demény Petra
Kovács Éva
Tóthné Brassói Hilda