Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Semmelweis Egyetem partneriskolája lettünk

2014-05-14 07:20:07

Különleges elismerésben részesült iskolánk, amikor a Semmelweis Egyetem a Boronkay Szakközépiskolát a természettudományok terén elért kiváló teljesítményének elismeréseként és magas szintű munkája segítésének szándékaként PARTNERISKOLÁJÁVÁ fogadta. Az erről szóló oklevelet 2014. május 12-én a Semmelweis Szalonban, a Kerpel Tehetségnap ünnepélyes keretei között Fábián Gábor igazgató úr és Hársfalvi Anikó az egyetem oktatási rektorhelyettesétől vehette át. 

Négy középiskolával bővült a Semmelweis Egyetem partneriskolai programja, az erről szóló oklevelet a Semmelweis Szalonban rendezett Kerpel Tehetségnapon vehették át az iskolák képviselői.
 
 
 
 
 
 
 
Dr. Fekete György, a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program Tanácsának elnöke hangsúlyozta: a partnerközépiskolák, illetve a jövendő pályájukon gondolkodó diákok fontos forrást és hátteret jelentenek az egyetemnek. Az év második felében mindig egyre nagyobb számban látogatnak középiskolások a klinikákra, intézetekbe, és egy-egy nagy impulzust jelentő látogatás fontos lépés afelé, hogy a legjobbak a Semmelweis Egyetemet válasszák tanulmányaik helyszínéül.
 
 
Dr. Szabó Attila, a tehetséggondozó tanács titkára utalva az amerikai szemléletre úgy fogalmazott, a tehetségeknek a határaikat kell feszegetniük. A Kerpel program ehhez a lehetőséget próbálja megadni, mellyel a fiataloknak élniük kell. Emlékeztetett arra, hogy a mostani oklevél-átadással az eddig 19 tagú partneriskolai hálózat egészül ki. Úgy fogalmazott, bízik abban, hogy az újonnan csatlakozók is érezni fogják, hogy az egyetem nemcsak saját hallgatóihoz, hanem a középiskolákhoz is kötődik, hiszen a tehetséggondozást minimum a középiskolában el kell kezdeni.
 
 
Az oklevelek átadása előtt Dr. Tímár József, oktatási rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, aki visszaemlékezett arra, hogy még a Kerpel program előtt Dr. Csermely Péter szervezte a középiskolás diákkutató programot, és sok tizenéves találkozott már akkor is a tudománnyal először a Semmelweis Egyetemen. Örömteli, hogy ez a kapcsolatrendszer szélesedik, nemcsak számban, hanem regionálisan is – mondta, utalva arra, hogy váci, (Boronkay Szakközépiskola) balassagyarmati, pásztói és rétsági iskolát is találunk az új csatlakozók között. A rektorhelyettes hangsúlyozta: a tudomány szeretete nagyon hamar eldől, és jó, ha a gyerekek közvetlenül az egyetemen, a tudományos közösségen keresztül kerülnek kapcsolatba ezzel a területtel.
 
Részletek a partner középiskolákról: 
 
 
Ezt követően négy olyan Semmelweises hallgató tartott előadást, akik a Kerpel Tehetséggondozó Programon keresztül jutottak valamilyen ösztöndíjhoz, és annak segítségével tudományos munkát végeztek.
 
 
A Kerpel Nap tudományos programját követően Dr. Szabó Attila egyebek mellett egy Einstein-idézet ajánlott a középiskolák képviselőinek figyelmébe, melynek üzenete, hogy szüntelenül kérdezni kell, hiszen nem véletlenül kaptuk a kíváncsiságot.
 
A program második felében a Kerpel programban részt vevő hallgatók kulturális műsora hangzott el.
 
Dobozi Pálma cikke nyomán