Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

A Szent György-napi kerékpártúra - 2013

2013-04-30 19:54:26

Elérkezett a következő nagy iskolai erőpróbánk, amelyet már beharangozás pillanatától kezdve sok diáktársam várt. 2013. április 27-én nekivágtunk a tavaszi kerékpártúránknak. 

 
Eme biciklitúrát hossza miatt csak a legbátrabbak tették meg. Csoportunk nagyobbik fele az iskola elől indult a reggeli órákban. Sajnos az első pár kilométer után egy társunk defektet kapott, de sikerült időben visszacsatlakoznia egy cserekerékpár segítségével. Utunk kezdetben könnyűnek bizonyult. Gyorsan repültek mögöttünk a méterek, így egykettőre Verőcén, majd Kismaroson találtuk magunkat. Az ezt követő szakasz aránylag egyenletes volt, nem találkoztunk egy nagyobb dombbal vagy lankás résszel sem. Elég szép időnk volt, a nap sütött, de ezt nagy mértékben rontotta a kezdetben enyhe, majd egyre erősödő szél. Ez a tényező sajnos nem volt segítségünkre, hiszen végig szembeszelünk volt, mely kissé visszatartott bennünket a gyors haladástól. Végül Nagymaroson át, bicikliúton eljutottunk Zebegénybe, majd egy erős domb után megérkeztünk az első állomásukra, Szobra. Itt csatlakoztak hozzánk, akik az előbbi távot vagy annak egy részét vonattal tették meg. Egy helyi kisbolt előtt hosszabb pihenőt tartottunk. Ott mindenki feltölthette készleteit, vagy épp azt, mire szüksége volt. Mint kiderült, egy másik vonattal is érkeztek, így őket szintén megvártuk, és a csoport felkészült a főúton való közlekedésre.
 
 
A Szob - Ipolydamásd - Letkés útvonal már jóval dombosabb, lejtősebb része volt utunknak. Szerencsésen megérkeztünk Letkésre, ahol újabb időnk akadt fáradtságunk kipihenésére.
 
 
Innentől kezdődött túránk szlovákiai szakasza. Átkeltünk a határon, és Szalkán keresztül szintén főúton elindultunk Helemba felé. Itt találtuk szembe magunkat a tapasztaltabbak által csak kis emelkedőnek nevezett, több kilométeren át tartó meredek szerpentinnel. Ez jelentette számunkra az útvonal legnehezebb részét. Bárt erőnk nagy részét kiszívta eme erőpróba, mégis aránylag hamar elértük ezt a szép kis falut, ahol hosszabb pihenőt tartottunk. Ezt követően egy körülbelül két kilométeres földúti szakaszon egy vasúti hídhoz értünk. Ezen átkelve tértünk vissza immár Magyarországra. Szobon felszálltak a vonatra azok, akikben már nem maradt erő. A többiekkel elindultunk a bicikliúton. További utunkat még egy defekt, és a már viharossá fokozódó szél is nehezítette. Haladásunk monoton, lassú, fárasztó tényét egy újabb nagymarosi pihenő csillapította. Innentől Vácig ki-ki lecsatlakozott saját otthona felé. Én is így tettem, és fáradtan, de mégis jókedvűen értem haza több mint száz kilométeres utamról.
 
Így ért véget számomra a nagy tavaszi kerékpártúra.
 
Sziráki Bálint 9.F


 Szilágyi Lajos fotói

 Szmandray Marcell fotói