Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium
  1. Nyitó oldal
  2. Nyitó oldal
  3. A tavaszi téli túránk

A tavaszi téli túránk

2013-04-08 06:33:53

 

Szombat reggel, március 23-án ismét a váci vasútállomáson voltunk. Mivel az egész hétvégén mondogatták, hogy jön a hó, és katasztrófahelyzet lesz, senki se menjen sehova, így igencsak kevesen gyűltünk össze, a tavasz első, Tumann tanár úr által szervezett „téli” kirándulásán. Végülis összesen tíz bátor túrázó indult útra, ebből heten voltunk diákok. 
 

Megvettük a jegyünket Váctól Drégelyvár vasútállomásig, majd elsétáltunk a vasútpótló busz állomásáig. A busz pontosan indult, Szendehely, Berkenye és Nógrád elhagyása után értünk el Diósjenőre, ahonnan már vonattal mentünk tovább. Miután megérkeztünk a megállóba, néhány fotó után el is indultunk a zöld jelzésen. Talán egy kilométer után egy nagy csapat őz vagy szarvas futott át messze az úton, lehettek nagyjából tízen. Ezen az első szakaszon a talajjal szerencsénk volt, hiszen fagyott volt még, mert ha nem az lett volna, akkor már az út elején a fülünkig besározódunk. 
 
Az első elágazódásnál tovább haladtunk a zöld jelzésen, elhaladva a kékkereszt mellett, ami felvitt volna minket a Drégely várba, de ezúttal nem ez volt a célunk. Az ösvényt követve, ami végül a műúton haladt tovább, elértünk Pénzásásra, ami rendes körülmények között egy nagyon szép út lett volna, de éppen akkor a közepén lévő hatalmas vízfelület miatt egy korcsolya pályára emlékeztetett. Itt is szusszantunk egy keveset, majd indultunk tovább. A csapat egy része keresztülment a befagyott pocsolyán, ami persze néhol nem volt veszélytelen, hiszen a vékony jég igencsak repedezett alattuk.
 
 
Az új jelzésünk a kék négyzet lett. Ez először a műúton vezetett minket, majd pár száz méter múlva letért róla. Egy darabig felfele haladtunk, itt már kezdett megjelenni a talpunk alatt a 10-15 cm vastagságú hó, ami néhol alattomos tócsákat fedett. Egy pont után elkezdtünk lefele ereszkedni a Kemence-patak völgyében, új célpontunk, Királyháza felé. Egy földútnak tűnő úton haladtunk, az út melletti árokban csodás látvány fogadott, amely remek fotótémákat kínált, jégcsapokat, megfagyott növényeket fényképezhettünk. 
 
 
Mikor a Király-kút környékén leértünk a völgy aljában futó műúthoz, a patak is gyönyörű fotótémákat nyújtott. Ezen az úton kb. két km-t haladtunk, majd Királyházánál az eleje megvárta a hátvédeket, a mindig lemaradó fotósokat. Itt mivel épp déli tizenkettő fele járt az idő, haraptunk egyet, majd ismét egy új jelzésen, új célpont felé indultunk el.
 
 
A piros jelzést kezdtük el követni, Nagy- Mána irányába. Egy patak mellett haladtunk, ami a sok csapadéknak köszönhetően egészen magas vízállású volt, olyannyira, hogy egy ponton a turistaúton is átfolyt. Miután mindenki „partot ért”, nekilódultunk a hegynek, ám a fotósoknak az itt látható falon újra megakadt a szeme, hiszen az telis-tele volt gyönyörű jégcsapokkal. 
 
A hegy felé vezető út igencsak kaptatós volt, olyannyira, hogy a 400 méteres úton 100 méter emelkedtünk. Ezen a szakaszon is alattomos beszakadós hóréteg fogadott minket, ami egyre feljebb érve a hideg miatt megfagyott, s így mindinkább megbízhatóvá vált, ezért könnyűszerrel tudtunk a 20 cm-es hó tetején járni. 
 
 
Felérve a Nagy-Mánára a légköri viszonyok miatt nem a legszebb kilátás fogadott. Itt szokás szerint megvártuk a lemaradókat, ettünk, ittunk, fotóztunk, majd ismét nekivágtunk a rengetegnek. 
 
Megint a pirosat követtük, a túra legmagasabb pontja, a Csóványos felé. A Sasfészek-bérc (aminek része Nagy-Mána,  707m) gerincén indultunk, ahol utunk először emelkedett, majd lejtett felváltva. Arrafele már bátran meg lehetett bízni a hóban, annak ellenére, hogy néhol megjelentek a frissebb hófoltok is. Egyébként már a Nagy-Mánán is nagy pelyhekben szállingózott a hó, a Csóványos oldalában a fák széllel szembeni oldalai mind fehérek voltak. A csóványosi kilátóra, aki akart felmászott, ahol természetesen semmilyen látnivaló nem fogadta, de legalább az ember keze lefagyott a jéghideg vaslétrákon. 
 
A Csóványoson is a szokásos „túraszertartás” folyt: ettünk, ittunk, fotóztunk. Itt a GPS alapján megállapíthattuk, hogy 20,5 km-t tettünk meg idáig és Diósjenőig még 8,7 km várt ránk. E két szám összegéből valahogy sehogy se akart kijönni az eredetileg meghirdetett 20-22 km-es táv, de sebaj, indultunk tovább. 
 
 
Lefelé az elején mindig kényelmesebb menni, mint felfelé, de mindez csak addig tart, amíg a lábujjunk, térdünk, s minden más testrészünk meg nem fájdul. Ekkor immár a kék jelzést követtük, a Foltán-keresztig, ahonnan a piros x jelzésre váltottunk. A talpunk alatti hó újra megbízhatatlanná vált, a Verebes-kaszálón átrobogva, folyamatos lefelé menetben haladtunk a csehvári elágazódásig, ahonnan folytattuk utunkat Diósjenő felé. 
 
A hegyekből egyre inkább lejjebb érve eltűnt a hó, az ösvény sárdagasztóvá vált. A faluba érve úgy elértünk a vasútállomásig, hogy közben a falu összes kutyája haragosan megugatott bennünket.
 
A tervezett 20-22 km-ből hát így lett egy röpke 32 km-es, több mint 1200 méter szintemelkedéssel teljesített túra. Az időjárás végül is kegyeibe fogadott bennünket, bár ugyan a nap nem sütött, s néhol szállingózó hóban túráztunk, mindazonáltal összegzésként elmondhatom, hogy egy jó kis túra volt, közel sem bántam meg, hogy elmentem, köszönöm a szervezőknek a lehetőséget. 
 
Szmandray Marcell,  9.B 
 
 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik elengedhetetlenek az oldal működésének szempontjából.