Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

„… aki szintén a taroló Boronkay diákja …”

2014-06-16 07:02:31

Az ünnepség műsorvezetőjének ezen szavai után vehette át az ötödik boronkays diákként kihívott Csáki Ákos jutalmát a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet által szervezett Tehetségnap keretében tartott ünnepélyes díjátadóján.

 
 
Az Intézet az általa szervezett és lebonyolított 2013/14. tanévi tanulmányi és tehetséggondozó versenyeken I-III.helyezést elért tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötte - a fővárosból és a megyéből - a Fővárosi Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban június 11-én megtartott díjkiosztáson.
 
Csáki Ákos a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyen a 9. évfolyamos szakközépiskolások között megyei első (országos harmadik) helyet ért el, felkészítő tanára Tóthné Brassói Hilda tanárnő.
 
A Mikola verseny tízedikesei közül a szakközépiskolás kategóriában Frey Balázs megyei első (országos második), Tomcsányi Gergely megyei második (országos első), Nagy Gergely pedig megyei harmadik (országos hatodik) helyezést ért el, felkészítő tanáraik Dr. Tóth Eszter és M. Kovács Éva.
 
Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia verseny III. kategóriájában Szabó Dávid megyei első (országos negyedik) helyen végzett. Felkészítő tanárai Kutasi Zsuzsanna és Dr. Haddadné Sándor Irén tanárnők voltak.