Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Audi Kreaktivity - 2014

2014-12-04 14:54:11
Idén három modellel indultak a 2014. november 28-án Győrben megrendezett Audi Kreaktivity versenyen  növendékeink.
 
 
 
Az Audi Hungaria idén immár kilencedik alkalommal rendezte meg az Audi Technik Kreaktivity műszaki vetélkedőt középiskolás tanulók számára. A versenyre iskolánkból három csapat jutott be: Air Monkey Racing Team, BoroMobil, Turbine-Terror.
 
Erről készítettünk riportot néhány csapattaggal.
 
Mikor értesültetek a versenyről?
A versenyre már nyáron elkezdtük szervezni csapatunkat, de ténylegesen csak szeptemberben értesültünk róla. A nevezési határidő így elég szűkös volt, mivel szeptember 30-án zárult.
 
Mi volt ennek a versenynek a célja, milyen járművet kellett építenetek?
A versenykiírásban egy olyan meghajtású autót kellett építenünk, ami a 12 méter hosszú és 1 méter széles, egy bukkanóval ellátott pályát teljesíteni tudja külső behatás nélkül. Minden meghajtás engedélyezve volt, kivéve a robbanó motor használata és ha elektromosan akartuk volna meghajtani, akkor egy darab 1,5 V-os Góliát elemet alkalmazhattunk volna. Mivel mindhárom csapat inkább gépész területen jeleskedik, ezért inkább e téren kezdtük el a feladat megoldását.
 
Mi alapján történt a behívás és hogy éreztétek magatokat, amikor megtudtátok, hogy bejutottatok?
Az elsődleges tervek leírásával és egy kép csatolásával lehetett jelentkezni. Ezek alapján döntötték el, hogy melyek a legérdekesebbek, leginnovatívabbak. A behívásról egy héttel a nevezés leadása után értesültünk, így az előttünk álló két hónapot további tervezéssel, építéssel és teszteléssel töltöttük.
 
Milyen tervekkel indultatok neki a versenynek?
 
 
Az első gondolatunk egy hatlapátos turbinás meghajtás volt, amit sikeresen meg is építettünk nagy nehézségek árán, de a verseny előtt 2 nappal nem bizonyult hatékonynak. Sok helyen szivárgott a levegő és a javítások árán sem szűnt meg ez a probléma. Így hát ezt elvetve egy húzórugót vettünk igénybe. Ezt egy csigarendszeren át vezetve kötöttük össze a hátsó tengelyünkkel. A rugót egy dobra tekertük fel, melynek kioldásával az autót már működésbe hozhattuk. Az alvázunk plexiből készült és papírból alkottuk meg a karosszériánkat, hogy minél könnyebb legyen az autónk.
 
 
A mi megoldásunk egy sűrített levegő által hajtott autó volt. A sűrített levegővel mozgásba hoztuk a dugattyús motor, mely egy fogaskerék kapcsolattal hajtotta meg az autót. Viszont ezzel a megoldással, csak igen kis táv megtevésére volt alkalmas, ezért elgondolkodtunk egy vizes-sűrített levegős meghajtásban, ami már hatékonyabb volt, de a pálya megóvása érdekében más megoldáshoz kellett folyamodnunk. Így a verseny előtti napon átépítettük az autónkat egy rugós megoldásra, majd mivel ez sem volt elég hatásos, így maradtunk a sűrített levegőnél. Apró változtatást végeztünk az autónkon: légcsavart szereltünk a motorra, hungarocell vázat készítettünk a sűrített levegős palackunknak és lego-alvázat készítettünk. Ezzel a megoldással már sikeresen indultunk neki a versenynek.
 
 
Mi egy lendkerekes autót terveztünk. Ezt a lendkereket egy fogaskerék-fogasléc kapcsolattal szerettünk volna meghajtani, melynek az energiát egy rugó biztosította. A kerekek meghajtásánál bordás-szíjat alkalmaztunk. Mindezeket egy rétegelt lemezre erősítettük fel. Ezt a megoldást a verseny előtti napon is megtartottuk és tanáraink ötleteivel megpróbáltuk lassítani a rugó hirtelen erőleadását, de sajnos ezt nem sikerült véghezvinnünk. Így az este folyamán úgy döntöttünk, hogy vessük el a rugós meghajtást és egyszerűen pörgessük meg a lendkereket egy fúró segítségével. A kasznink is szintén az este nyerte el végleges formáját, mely üvegszálból készült. A verseny reggelén az apró javítások elvégzése után már rendben működött az autónk.
 
Az Audi Hungaria-nál mit biztosítottak a szervezők az egész napos rendezvényen?
Minden versenyzőnek konnektorral és saját sorszámmal ellátott asztala volt. Hosszabbítóról és az esetleges szerszámokról nekünk kellett gondoskodnunk. Ha esetleg mégis szükségünk volt valamire, akkor vagy más csapatokra kellett hagyatkoznunk, vagy egy audis dolgozótól kellett kérnünk. Ételt és italt korlátlan mennyiségben fogyaszthattunk. Ebédre egy külön helyen terítettek meg. Az ebédszünetben a kiállított Audi TT modellekbe be lehetett ülni, ki lehetett próbálni őket.
 
Röviden elmesélnétek hogyan zajlott le a verseny?
A versenyre le kellett adnunk a személyi számunkat és egy szerszámlistát, ezzel megkönnyítve a regisztrációt és a bejutást. Ezután egy számot kellet húznunk, mely megmutatta melyik asztalt foglalhatjuk el és a sorsolásban is döntő szerepet játszott. A verseny megnyitóval kezdődött, majd ezek után kezdetét vette a prezentációk előadása, és a tesztelés. Ezt követően kisorsolták a futamok versenyzőit; az első futamból nyolc csapat jutott tovább. Ezt követte az ebédszünet, és közben lehetőségünk nyílt beszélni Szujó Zoltánnal (Forma-1-es kommentátor), Kiss Norberttel (Európa-bajnok kamionos autóversenyző) és Dr. Hanula Barnával (Audi Hungaria tanszékcsoport vezetője). Ezt követte az elődöntő, melyből a leggyorsabb négy jutott tovább. A döntő e négy csapat között zajlott körmérkőzéssel. A futamok lezajlásával és az egyeztetések után eredményhirdetést tartottak és a díjak kisorsolása után mindenki elindulhatott hazafelé.
 
A versenyen részt vett csapatokat milyen kategóriákban díjazták?
Két kategóriában történt a díjazás: az első három helyezett innovációs díjat kapott ajándékcsomaggal, és emellett az első helyezett egy háromnapos ingolstadti utat is nyert. A másik díjazás a dizájn volt, melyet a futamokon induló autók közül sorsoltak ki.
 
A verseny lefolyása után milyen tapasztalatokkal indultatok haza?
Az idei év tapasztalata az volt, hogy az idő múlásával egyre sürgetőbb, hogy időben kész legyünk az autónkkal és tesztelhessünk, melyre tulajdonképpen az utolsó nap jutott csak időnk. Másik tapasztalat, hogy mindig a legvégén jönnek a jó ötletek és hajlamosak vagyunk akár estig, vagy akár reggelig is építeni ennek érdekében. Jövőre majd ezekre jobban figyelni fogunk.
 
A versenyt 5. helyen zárta a BoroMobil, 7. helyen az Air Monkey Racing Team, a 9. helyen pedig a Turbine-Terror
 
Csapattagok:
Air Monkey Racing Team: Frey Balázs, Piller Rudolf, Szmandray Marcell, Tar Bálint,
BoroMobil: Érseki Balázs, Gregor Márton, Horváth Teréz, Mata Zsombor, 
Turbine-Terror: Bata Marcell, Papp Márk, Zsíros Csaba.
 
Mindhárom csapat nevében köszönet Kovács Kálmán és Veres József tanár uraknak a segítségért, és Megyeri Balázsnak a versenyen való "istápolásért".
 
 

A tizenkét csapat és a zsűri


 Fotók az eseményről