Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Az általános iskola nyolcadik osztályosainak megrendezett német nyelvi versenyünk eredménye

2021-12-14 07:07:00

Nagy örömünkre szolgált, hogy a tavalyi év elmaradt versenye után idén meg tudtuk rendezni versenyeinket.

A német nyelvi versenyre november 25-én került sor. Hat iskola harmincöt diákja mérte össze tudását egy nehezebbnek bizonyuló feladatsoron keresztül. A nyelvhelyességi teszt után három különböző típusú olvasott szövegértés várta a versenyzőket, ahol az esküvői szertartások ceremóniamesteréről, a német sörökről, illetve az osztrák desszertkülönlegességekről olvashattak érdekességeket. Egy szókincsfeladat és egy íráskészség rész zárta a feladatsort, ez utóbbi okozott kihívást a legtöbb versenyzőnek, akik Vácról, Gödről, Veresegyházáról és Szendehelyről érkeztek.
Az első négy helyezett (mindössze egy-egy pont döntött a sorrendjükben!) méltán érdemel dicséretet. Minden feladattípusnál jeleskedtek, tehát nemcsak stabil nyelvtani alapokkal, hanem bő szókinccsel is rendelkeznek, ez utóbbit kamatoztathatták a szövegértés és az íráskészség résznél is. 

Az idei verseny díjazottak / helyezettek elismerése:


1.    Biró Balázs (Huzella Tivadar Két tanítási nyelvű Általános Iskola, Göd), tanára: Csábi Ildikó
2.    Szilágyi Patrik (Huzella Tivadar Két tan. nyelvű Ált. Isk., Göd), tanára: Csábi Ildikó
3.    Zrínyi Botond (Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház), tanára: Elek Gáborné
4.    Kádár Zsófia (Juhász Gyula Általános Iskola, Vác), tanára: Schlenkné Virsinger Annamária

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy eljöttek hozzánk versenyezni, kis tapasztalatot szerezni, és talán egy kis motivációt is nyerni a német nyelv tanulásának folytatásához. Külön köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját. 
Az első három helyezett ünnepélyes elismerésére, a jutalmak átadására iskolánk Szent György napi ünnepséghetének keretében kerül sor 2022. áprilisában, amelyről külön meghívót küldünk az érintetteknek.
Áldott karácsonyi ünnepeket, boldog új évet, jó pihenést kívánunk diáknak és tanárnak egyaránt. A januári felvételihez pedig eredményes vizsgázást kívánunk minden érintettnek.
 

Trieb Veronika
a német nyelvi verseny szervezője