Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Az Ifjúsági Víz Díj országos versenyén 2. hely

2014-06-03 14:16:51
A hétvégén, 2014. május 31-én Budapesten megrendezett Stockholmi Ifjúsági Víz Díj angol nyelvű országos döntőjében a Kenéz Lili, Móritz Alma és Party Petra (11.G) alkotta csapat 2. helyezést ért el.
 
 
Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) egyike a legismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak a vízügy területén. Ezen a különleges, magas színvonalú versenyen, ami része az évente megrendezett Víz Világhétnek, hatalmas megtiszteltetés részt venni. A stockholmi döntőben, A 2013-as díjátadás, mely angol nyelven zajlik, az egyes országok versenyének első helyezettje indulhat. Világszerte minden évben több ezer, 15-20 év közötti, középiskolás fiatal vesz részt a selejtezőkön. Az esemény egyúttal kiváló eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének. 
 
A 2014. évi verseny döntőjére (a 13 indulóból kiválasztott) öt csapat részvételével 2014. május 31-én került sor Budapesten, ahol a Li Claudia, Mayer Lívia és Sebestyén Nikolett (Eötvös József Gimnázium, Tata) alkotta csapat nyert az „Our water is our future” című pályázatával. Ők képviselik Magyarországot a nemzetközi döntőben, a stockholmi Víz Világhéten, 2014. augusztus 31-szeptember 5. között.
 
 
Idézet a zsűri által fogalmazott laudációból: „A pályamű egy aktuális kérdéssel a vízfogyasztási szokásokkal foglalkozik hazai és nemzetközi felmérések alapján. Kreatív megközelítés jellemzi, az internet lehetőségeinek kihasználásával, a hazai és külföldi információk okos kezelésével, a kérdőívek szakszerű megfogalmazásával, újszerű kiértékelési módszerrel.”
 
 
Második a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, és Gimnázium (Vác) csapata: Kenéz Lili, Móritz Alma és Party Petra. Dolgozatuk címe: „Disappearing Water - The Decrease of Groundwater in Naszály Mountain”Harmadik lett Petró Izabella (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest): „Hungary, the Queen of Europe’s water” című munkája.
 
A mieink igazi profiként viselkedtek mind a felkészülés során, mind a döntőben is. 20 oldalban angol nyelven mutatták be kutatásukat, majd poszterük előtt tartottak előadást, és válaszoltak a zsűri kérdéseire. 
 
Köszönet a segítségért Coppage Leanak és Zságer Lászlónak, és gratulálok Kovács Évának és tanítványainak is a sikerükhöz!
 
Sturcz Anita